A száműzött demon... •BTS FF•

15.rész

Jungkook pov

1956
Csapzott hajjal, felhevült testel, és hangos sóhajokon át, a szapora légzésig szinte az egész napot gyönyörű nők társaságában töltöttem. Kisem keltem az ágyból, még a cigit is ott fogyasztottam a lányok társaságban, akik minden kívánságom lesték.
-Linda.- Másztam a hatalmas kerek ágy szélére, hogy a meszetlen lány után szóljak. Kissé elkent vörös rúzsos ajakkal csucsorit felém.
Egy örökké való körbe keveredtem, szinte nem bírom abba hagyni a lányok érintéset...
Az ördögi hármas megszégyenítve hét nő hempereg az ágyon és az ágy mellett, természetesen mind meztelenül.
-Öncs egy pohárral.- Mutattam az alkoholos asztal felé. Persze Linda aki a nyolcadik a körben és az egyetlen akit nem áll szándékom megölni csak pimaszul rám néz.
-Nem vagyok a szolgád.- Kortyol bele a kedvenc italomba, majd keze vált egye és közeledve felém bele szív füstölgő cigijébe.
-Vagy iszol így vagy öntesz magadnak.-Hogy Linda miért hihetetlen ahhoz képest, hogy halandó?
Talán azért mert, tudja hogy mi vagyok, de őt ez kevésbé érdekli.
És mert hiába fekszek vele össze napi szinten kétszer az ő legnagyobb bűne az, hogy sosem tudna férfit szeretni. Talán ezért menekült hozzám...
Amiért itt annyi nőt érinthet amennyit csak szeretne. Így a démon kis kedvence név ragadt rá amit még Yoongi adott rá.
Szinte már szemtelenül nyújtotta felém a hónap kedvenc italomat. Lehet le kene vele állnom, azóta rabul ejtettek a nők amióta ezt iszom. Kihessegetve a nem ide illő gondolatokat fogok az üvegre, amiben még jócskán van, meghúzva a rumot vissza adom Linda kezébe aki tovább szívja a cigijét.
Rám fújva a füstöt  szinkronban vele dőlök hatra. A lányok kacaja tölti be a szobát. Míg én Linda kék szemeibe nézek.
-A Vörös hajút  szeretném Jungkook.- Féloldalasan elmosolyodom majd csak ennyit mondok.
-Amelyiket csak szeretnéd oda adom neked.- Linda egy csókkal pecsételi meg ígéretem.

Szinte minden emlék élénken el benne azokról a hónapokról. Linda összes személyisége, emlékszem mennyit sírt nekem, amiért más mind a többi. Akkor még az 50-60 években nem volt szokott dolog nőkhöz  vonzódni. Nekem pedig ez valamiért tetszett. Ő volt az egyetlen halandó akkori éveiben akinek megnyíltam, akinek jót akartam, akit barátnak gondoltam. Akkor még csak ketten voltunk Yoongival. Taehyung még a láthatáron sem volt. Sokszor mondja Yoongi, hogy ha akkori énemmel találkozott volna Taehyung nehezebb dolga lett volna két démont vissza fogni. Persze Taehyung erre csak azt mondta igazságtalan az élet, pedig Hana előtt rosszabb voltam. Amikor beléptünk a 2000 évekbe Taehyung már hozzánk csapódott rég. Aztán 2002-ben Hana megszületett. Március 22.

1958
Linda sejem köntösben ült a kis sminkes asztalánál.
-Jungkook..
Egy hümmögésel adtam tudtára, hogy figyelek mondja csak.
-Holnap elutazom.- a szűkös díványon kényelmesen elterülve kerestem Linda arcát.
-Minek? Hóvá? Meddig?- Sóhajtva szűrtem ki minden kérdésem felé.
-Nyugatra, és tudom, hogy azt ígértem melletted maradok, de szerelmes vagyok Jungkook, és itt nem vállalhatom fel.- Meg feszült az összes izmom.
Talán csalódottságot éreztem. Szánalmat. De beláttam, hogy igaza van Lindának.
-Melyik szeretőnk fejét csavartad el?-
Hogy miért is fogalmaztam így, mert Linda több lányt világosított fel, az idő alatt mióta Londonban vagyok mind én magamba
-Anasztáziát.-
-Szóval a szőkét?- Linda kimért léptekkel indult felém, majd előttem megállt.
-Kikísérsz minket?- Sóhajtva tornáztam fel magam a kényelmes heverőkéről.
-Kellék én oda?-
-Igen mert te vagy az egyetlen barátom, és legalább egy emberi búcsúzást megtehetnél értem, tudom és sajnálom, hogy nem tudom betartani a szavam.-
-Az a te bajod Linda én nem mondtam, hogy mellettem kell maradnod, szabad vagy lehet hólnap már én nem leszek itt hisz tudod mi a dolgom a világotokban.-
-Nem kell magyarázkodj nekem, egyébként meg már ideje volt, az összes gyönyörű nőt elkoboztad előlem.- Mosolyogtam rá. Linda vörös fürtjeit füle mögé tűrte, míg könnyes szemmel nézett rám.
-Most miért sírsz ez az igazság nekem egyet sem hagytál én meg hagytalak mert szánalmas vagy.- Nyújtottam ki felé nyelvem.
-Köszönöm.- ölelt magához.
-Na jó azért mindennek van hazára ne ölelgess tudod, hogy nem szeretem az emberi dolgokat.-
-Persze ha azt mondanám utoljára búj velem agyba.- motyogta Linda mellkasomba.
-Holnap kettőkor indul a vonatunk kérlek gyere el szeretnek integetni neked az ablakon keresztül egy kendővel.-
-Meglátom mit tehetek.- Tudtam, hogy nem megyek el az emberi lenne. Én pedig egy démon vagyok így a saját módomon búcsúztak el tőle már az nap.
-Megérdemled, hogy boldog legyél.- Pusziltam vörös hajkoronájába.
-Majd küldök képeslapot amire leírom a címem, remelem meglátogatsz majd egyszer kétszer.-
-Vagy ha helyet változtatsz azt a tudtomra adod.-
-Majd kereslek nem lesz nehéz.- Igazság szerint itt volt az ideje el válnom tőle.
-Vigyázz magadra és a szöszire is.- simítottam rá vállára.
-Tudod néha azt gondolom nem is vagy te rossz köszönöm, hogy a legjobb barátom voltál, Yoongit is kihozhatnád.-
-Szerintem ő integetne nekem vissza.-
-Hát a boldogság végett biztos amiért végre le akarsz rólunk.-
-Éj teljes életet és mindig légy az aki voltál erős, talpraesett ne hozz szegyenbe.-
-Remelem téged is egyszer megtalál a szerelem.-Linda szemeiből őszinteség sugárzott.