Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

20.fejezet

...kopogás nélkül benyitottam a szobába.

Hirtelen érkezésemre az ágyon ülő illető, ki eléggé a telefonjába volt merülve, összerezzent.

Felhúzott szemöldökkel pillantott fel rám, ám amikor meglátott egyből összeszűkültek szemei.

- Mi a faszt akarsz? - illetett megvető pillantásokkal.

- Beszélni veled! - húztam ki magam, ám legbelül borzasztóan féltem a következményektől.

- Nincs kedvem hozzá, úgyhogy tűnj el! - kezdte el ismét a képernyőt bámulni, mivel sikerült eléggé felidegesítenie, ezért a még félig nyitott ajtót becsaptam magam mögött, majd mintha meg sem hallottam volna Bakugou utasítását, karba tett kézzel elé álltam - Te süket vagy? - nézett fel rám, ezúttal már félre téve a készüléket, nem túl kedves szemekkel fürkészve.

- Nem érdekel mit mondasz, beszélni fogok veled! - engedtem le hirtelen karjaim, majd ökölbe szorítottam kezeim magam mellett, az idegességemnek köszönhetően.

- Oh, mégis miről? - kelt fel hirtelen, téve felém egy lépést.

- Na szerinted miről? - néztem félre felsóhajtva.

- Ha arról mekkora egy mocsok vagy, el is tűnhetsz! - húzta el száját, lenéző pillantásokkal végig mérve.

- Eleinte bocsánatot akartam kérni, de úgy látom veled nem lehet normális keretek között beszélni! - förmedtem rá, vörös tincseimbe túrva.

- Tch... Mintha a bocsánat kérésed számítana bármit is... Nincs szükségem az újabb hazugságaidra!

- Már ne haragudj, de a te alaptalan feltevéseid, amiket csak úgy a fejemhez vágtál sem voltak jobbak! Szerinted az nekem nem fáj, hogy te ilyeneket feltételezel rólam? - haraptam ajkaimba keserűen.

- Megérdemelted - morogta, váll rándítva.

- Azt hittem barátok vagyunk! - tettem felé egy lépést, keserűen próbálva vele szemkontaktust teremteni.

- Oh, tényleg? Képzeld én is! Ezt mind magadnak köszönheted! Ha lenne benned annyi, hogy legalább egyszer őszinte leszel hozzám, majd talán beszélhetünk!

- Nem érted meg, hogy nem mondhatom el az igazat - szorítottam össze szemeim, elnyomva könnyeim.

- Még is mi a faszért nem?! - indult el felém sebesen, olyan tekintettel, mintha meg akarna ölni, mire meglepetten kezdtem el hátrálni, egészen addig amíg a falba nem ütköztem - Válaszolj! - förmedt rám, mire én összerezzenve pásztáztam a parkettát.

- A mi érdekünkben... - suttogtam magam elé nézve.

- A mi érdekünkben? Hah? Mégis mi a tökömről beszélsz?

- Arról, hogy mekkora bunkó, paraszt vagy! A lenti jelenet is... Miért kell mindenkit bármi aprócska hibáért bántani? - néztem fel rá kétségbeesetten.

- Lenti jelenet...? Hah? Te is valami mocskos buzi vagy? - húzta gúnyos mosolyra ajkait, mire teljesen ledöbbentem. Fájtak a szavai, jobban mint eddig, mert ezeket konkrétan nekem címezte. 

Félek, hogy ezzel elárulom magam, de akaratlanul is kiszöktek könnyeim.

- Fejezd már ezt be! Erről beszélek! - néztem félre idegesen.

- Oh, és már megint sírsz? Mit valami öt éves, komolyan mondom! - vigyorgott továbbra is gúnyosan.

- Utállak... - suttogtam ajkaimba marva, holott ennek ezek ellenére is az ellenkezője volt igaz. De utálni akartam. Mindennél jobban. Nem érdemelne jobbat... Én még is..