Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

16.fejezet

Azóta, csak nem el telt egy hét. Elméletileg senki nem tud a Mina és köztem történtekről... Legalábbis nem beszélik. Amit meg pedig megtudott Mina, azt ahogy ígérte, titokban tarja. Néhányszor beszéltem vele, bár nem sok kedve volt hozzá, ami teljesen megérthető, de azért mégis próbálkozik úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna, amit díjazok. Mégsem olyan egyszerű ez az egész, mint amilyennek látszik. Fáj neki, és ez fáj nekem. Bár nem szabadna, hogy bűntudatom legyen emiatt, mégis van. Nem akartam szegény lányt átverni, végképp nem megbántani, de az sem lett volna megoldás, ha összejövök vele, a felejtés érdekében. Már pedig annak nem lett volna jó vége, főleg, hogy egyáltalán nem vonzanak a lányok. Példakánt, nem tudtam volna undor nélkül hosszasan csókolni. A legutóbb, mondhatni határeset volt, épphogy tudtam a csók végéig tartani magam, de kénytelen voltam, sok minden múlott rajta...

Bakugou folytatta a korrepetálást, most már heti két naponta, ami úgy tűnik nekem is még belefér, még ha megerőltetem magam akkor is. Köztünk azóta nem történt semmi említésre méltó, aminek valójában valahol örültem, még elkeseredtem az esélyem mínuszban való elhelyezkedése miatt. De sajnos ez van.

De ha ezt nem nézzük, minden rendben volt. Velem, legalábbis. Viszont volt egy dolog ami nem tűnt fel, bár lehet nem is tudta akkor amikor tegnap találkoztunk, de hogy a pénteki nap így kezdődjön...

A padomba ültem, unalmamba a tollammal játszadozva. Ma elég korai vagyok. Még csak néhány ember van a teremben. Mostanság valamiért mindig korábban érek oda mindenhova, bár magam sem tudom, hogy miért...

Rövid gondolat menetemből, a terem ajtajának hirtelen, nagy zajjal járó, kicsapódása szakított ki, mire az osztály egy emberként kapta fel a fejét.

Az ajtóban Bakugou állt, gyilkolni bíró tekintettel, amivel akire csak ránézett, az összébb húzta magát.

Valami történhetett?

Magamnak feltett kérdésemre másodpercek töredéke alatt egyértelmű választ kaptam, amikor is a szőke, a megszeppent Midorya felé vette az irányt, majd se perc alatt megragadta nyakkendőénél fogva, és könnyűszerrel a falnak lökte.

Szegény srác szerintem azt se tudta melyik bolygón van, mire már Bakugou elkezdett vele üvölteni.

- Még is, hogy a faszba tehetted, hah? - vágta kezeit idegesen feje mellett a falba, mire a zöld hajú arcáról hirtelen eltűnt a félelem, amit valami más vett át...

Hogy-hogy ilyen gyorsan összeszedte magát?

- Azt csinálok amit akarok! - húzta ki magát, mi szerintem nem csak engem lepett meg.

- Hah? Mi ez a hirtelen magabiztosság? - förmedt rá a szőke - Büszke vagy arra, hogy megbaszod más csaját? - mondta ki Bakugou azt a mondatot, ami mindenkit sokként ért.

Ez azt jelentené, hogy Midorya és... Uraraka...?

- K-kacchan.. kérlek ne rendezz jelenetet - állt közéjük a lány, ki most elég mélyre süllyedt, valószínű az összes szemtanú szemében.

- Oh, megszólalt a drága, kis aranyos, ribanc! - nézett rá lenézően, mire Uraraka elborzadt - Mi van, azt hitted nem tudom meg? Ennyire hülyének nézel? Megcsalsz azzal a fasszal? Basszad meg, nem vagyunk együtt egy ki-bebaszott hete! Ennyire érdekeltelek? Kihasználtál, hah? Mi a faszban jobb nálam, mi? Mit tud amit én nem? Jó modort? Eddig képzeld én is azt tanúsítottam veled szemben! Most pedig ne várj mást! Hadd tudja csak meg mindenki, milyen egy mocskos utcaszéli vagy! - kiabált a megszeppent Urarakával - Remélem mondanom sem kell, hogy ami valaha is köztünk volt, annak vége! - ezzel egyszerűen kirohant a teremből, otthagyva a teljesen ledöbbent osztályt.

Midorya védelmezően átkarolta Uraraka vállát, így vonta magához, amit a többség, csak lenézően figyelt.

Tény, én se néztem volna ki egyikőjükből sem ezt.

De úgy néz ki mindketten megérdemelték a mostanit.

Én amit kicsit felfogtam a történteket, Bakugou után rohantam, belegondolva a helyzetébe, és hogy még is mit érezhet most.

Szüksége van valakire...

A férfi mosdóba találtam rá, nem túl fényes állapotban.

A mosdó kagylót görcsösen szorította, saját tükörképét bámulva, miközben szeméből lassan csordogáltak a könnyek.

Szörnyű volt a szememben az egyik legerősebb férfit ilyen állapotban látni.

Amint észrevett összerezzent, majd azonnal az ellenkező irányba fordította arcát.

- Menj el... - morogta idegesen, hangjából teljesen kihallatszott, teljes fájdalma.

- Bakugou... - suttogtam nevét keservesen, egy lépést téve felé.

- Menj már el! - förmedt rám ismét, kétségbeesetten, felém fordulva.

Meg sem hallva ezt, ajkaimba harapva indultam el lassan felé.

- Semmi baj... - suttogtam alig hallhatóan, majd amint elé értem, óvatosan átöleltem, e helyzetben meglepően törékenynek tűnő testét.

- Az a rohadt ribanc... - morogta szipogva.

- Igen, egy hatalmas ribanc... - suttogtam egyetértően.

Meglepően jól esett kimondani, annak a mérhetetlen féltékenységnek, ideje szavakban is megnyilvánulnia.

- Jobbat érdemelsz nála... - szorítottam még jobban magamhoz, mire ő halkan sírdogálva vállamba fúrta fejét. Közelsége miatt, az illata akaratlanul is az orromba szökött, alig hallható sóhajt kicsalva torkomon.

Már megint bűntudatom van...

A karjaimba sír az az ember, akit mindennél jobban szeretek, én mégis örülök neki.

Mármint, tény nem annak, hogy sír, hanem hogy újra szabad az út felé. Nem mintha nagyon változnának az esélyeim... Főleg nem egy ilyen szakítás után... Biztos vagyok benne, hogy most jó ideig nem akar komolyabb kapcsolatot senkivel...