Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

21.fejezet

🖇️ Bakugou Szemszöge 🖇️

Elmentem. Ott hagytam egyedül. Bár magam sem tudom miért. Egyszerűen csak.. nem jutottam szóhoz. Nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel. De szégyellem magam. Borzasztóan.

Túl sok minden történt az elmúlt időben. Kizártam a körülöttem levőket, csak a magam kis hétköznapi gondjaival foglalkoztam. Aztán megcsalt Ochako... Még jobban elvakultam. Mintha én lennék az egyetlen ember akinek fáj. Bár Urarakán meglepően könnyen túlléptem. Valójában éreztem, hogy nem lesz tartós ez a kapcsolat. Nem is nagyon illet hozzám... Ő szinte alig engedte, hogy hozzáérjek...  Talán nem is szerettem annyira, mint azt én hittem. Ő másra vágyott, és ő most mással boldog. Én pedig azt hittem, hogy az áldozat szerepét töltöm be. Nekem a legrosszabb...  Csak magammal foglalkoztam, miközben mindenkit eltaszítottam magamtól... 

Fáj. Nekem is fáj... De mind az én hibám. A kibaszott önfejűségem...

Nem akartam senkit sem bántani, de nekem nagyon fura ez az egész. Mármint... Össze vagyok zavarodva.
Sok nekem ez hirtelen.
Kiderül három emberről, hogy meleg, és még az egyikük szerelmes is belém. Ez annyira abszurd...

És az a fájdalom, a megtörtség amivel közölte ezt velem, szívszorongató volt.

És én tettem ezt vele.

Baszki, komolyan nem tűnt fel...

Azon csókon meglepődtem, de amikor felhozta Minát egyből hittem neki. Túlzottan naiv voltam. Talán tudat alatt tudtam, de hittem minden szavának, hogy ez a megérzés minél jobban semmisnek tűnjön. És tessék.
Összetörtem a legjobb barátomat.

Legszívesebben törnék-zúznék, még is türtőztetem magam. Nem szabad elvesztenem az önuralmam. Az nem segít semmin, inkább csak rontja a helyzetet.

Kezeimbe temetve arcom ültem le az ágyamra, gondterhelten felsóhajtva.

Lehet, hogy nem szabadott volna most ott hagynom, legalább valami biztatót mondhattam volna neki, csak hogy egy picit megnyugtassam, hogy tudassam vele nem utálom.

Hogy utálnám? Nem két hete ismerem, hanem két éve... Ez idő elég volt ahhoz, hogy jó barátokká váljunk, és így belegondolva, rohadt mocskos volt az ahogy vele bántam az elmúlt időben. Teljesen megvolt rá az oka, hogy hazudjon. Én még is szidtam és szidtam, fájdalmat okozva ezzel neki. De akkor is.. rosszul esett... Azt hittem nem bízik bennem, álmomba sem gondoltam volna, hogy erről van szó. 

Amikor megláttam a vágásokat a kezén... Megijedtem. Akkor jöttem rá, hogy valóban valami komoly gond van. És az, hogy miattam...

- Ah.. bassza meg... - sziszegtem, a párnámba temetve fejem.

Minél előbb beszélnem kell vele...

...

Másnap nyűgösen keltem ki az ágyamból.

Egy pillanatra megijedtem, hogy netán elaludtam, ugyanis nem használok ébresztőt, mindig magamtól kelek fel. Viszont tegnap a megszokottnál később feküdtem le, ezért jogos volt aggodalmam.

Gyorsan a telefonomért nyúltam, majd megnéztem rajta az időt, minek köszönhetően megnyugodtam.

Még csak reggel hat...

Ahogy lassan felültem az ágyamon, hirtelen beugrottam az este képei, mire legszívesebben vissza bújtam volna a takaró alá.