Barna Herceg BMX-en ||Kempf Zozo FF.||

🥀 21 🥀

- Az is egy opció - vontam meg a vállam.
- Ch, mit gondolsz te magadról? - mondta dühösen, majd tovább rángatott.
- Engedj már...
Nem mondhattam végig, ugyanis befogták a számat.
- Fogd be - mutatott rám szigorúan.
Már egy ideje nem szólt senki semmit, csak rángatott maga után, és egyre sötétedett. Nem tudtam, hogy egyáltalán valahová megyünk vagy csak szimplán jó rángatni engem. Már remegtem, féltem, mert nem tudtam, de gondoltam mit akarnak csinálni velem. Amint ez végig ment a fejemben, megszólalt a telefonom.
- Egyik barátnőm hív, felvehetem? - kérdeztem.
- Jó, de mégegyszer mondom, nem fogsz tudni elmenekülni. Figyeljetek - adta ki az utasítást a többieknek.
Odébb mentem, majd felvettem a telefont.
- Szia Nati - nyelek egyet.
- Szia, mi újság?
- Tudnál szólni Apunak, hogy a bolthoz jöjjön értem? - kértem tőle visszafojtott sírással.
- Mi történt veled? - kérdezte aggódva.
- Ezaz, nem felejtette el a jelnyelvünk... - fújtam ki a visszatartott levegőm.
- Majd mesélek,...viszont siess kérlek... - suttogtam a végét.
- Azonnal, nem örülök neki, hogy használni kellett a titkos nyelvünket... Remélem nem vagy tőlük messze...
- Hát, én is...
- Siess már, nem érek rá egész nap - kiáltott idegesen Máté.
- Még 1 perc.
- Jó, azt mondta 5 perc és odaér. Elég ideges volt, szóval remélem megtanulja az a vadbarom, hogy veled ne kezdjen ki máskor. Szorítok neked, Vigyázz magadra, sziaa - köszönt el.
- Csak siessen, na sziaa - tettem el a telefonom.
- Na végre - ráncigált tovább Máté.
- Abba hagynád, hogy folyamatosan húzol magad után, mint valami kutyát? - rántom ki a kezem a kezéből.
- Nem, mert a kutyát nem kell húzni magam után megy az magától is, te viszont nem bírnád megmozdítani a nagy picsádat, hogy elindulj!
Utáltam amikor az alakom miatt kritizált valaki, még akkor is ha nem igaz. Mert nem tudják mennyi munka is van benne.
- Neked mégis ez a nagy picsáju lány kéne - mosolyogtam rá gúnyosan.
- Kinek? Nekem? Na ne nevettess, csak egy menetre kellenél nem többre - nevettett erőltetetten.
- Mert más a közeledbe se menne. Persze, meg is értem.
- Ide figyelj, nem értem mire akkora a szád, de visszavehetnél, mert neked lesz rosszabb hidd el - üvöltötte le a fejem.
- Eddig is egy csomó mindent el kellett viselnem miattad, mostmár nem mindegy? - válaszoltam ugyanúgy annyi különbséggel, hogy útnak indultak az arcomon a könnyeim.
- Oh igen? Ez még csak a kezdet drága - vigyorodott el.
- Na tipli van, ő az enyém köszi! - hallottam meg Zozo hangját.
- Sajnálom, elvesztetted, én megtaláltam úgyhogy már az enyém - rántott magához az "exem".
- A kezedet leveszed róla! - nézett rá gyilkos tekintettel.
Ahelyett, hogy elengedett volna az a szemétláda, a derekamra tette a kezét, amit én abban a pillanatban próbáltam leszedni magamról.
- Oh, hogy menj a... - indult meg felé Zozo.
- Ne! Direkt provokálni akar, hagyjad nem ér annyit - tettem a mellkasára a kezem.
- Igazad van. Neki az se segítene ha helyre tenném az arcát - vigyorog rá.
- Hát én a helyedbe nem néznék tükörbe - vágott vissza, viszont nem látszott rajta az a nagy magabiztosság.
- Engedj már el, nem kapok levegőt - próbáltam leszedni magamról a kezét.
- És az engem hol érdekel? - szorított meg még jobban egy pillanatra, majd mikor jobban elengedett erőből sípcsonton rúgtam és Zozohoz szaladtam.
- Miután a barátnőd telefonált rohantam ahogy tudtam - ölelt át.
- Azt hittem sose jössz - szívtam be az illatát.
- Én meg, hogy nem látlak többé - suttogta a fülembe.
- Jaj de romcsi - szólalt meg gúnyosan Kornél.
- Jaj te inkább ne szólj semmit - nevettem.
- Na, világos voltam, hogy ő az enyém és békén lehet hagyni? - váltott vissza az indulatos stílusára az idősebbik Kempf.
- Mint a nap - forgatta meg a szemét Máté.