Ego

A legidősebb isten

Hoseok szemöldök ráncolva nézett az üveg ajtó felé. Majd sóhajtva tárta ki az egyik hatalmas ablakot. A fény ragyogott a bőrén. Teste szinte magába szippantotta a sugarakat. Sóhajtva fordult Jimin felé, és suttogva formálta a szavakat.

- Légy kedves a vendégünkkel öcsém. - szólalt meg már háttal a kinti csodásan tiszta égnek.

- Vendég? - kérdezte zavarodottan Jimin. A feszültségtől eddig eltompult érzékei hirtelen kiélesedtek, és tekintetét egyből az ajtóra emelte.

- Meddig akarsz még kint ácsorogni? - indult a kijárat felé az idősebb. Ekkor az ajtó nyikorogva kitárult,  és Jungkook lépett be rajta. Tekintete továbbra is égett a haragtól, de már nem volt csillapíthatatlan. Az előbb végig hallgatott beszélgetés kissé lenyugtatta. Úgy tűnt Jimin nem közömbös felé, ellenben Taehyung iránt csak valami sötét indok húzza.

Léptei lassúak, és nehezek voltak, szemeit pedig végig Jimin sötét íriszein tartotta. Amikor Hoseokhoz ért, megállt, és szemöldök ráncolva fordult a vékonyabb, de magasabb férfi felé. A fény ura ragyogó volt, és melegséget sugározott, ami tovább nyugtatta háborgó lelkét.

- Úgy gondolom mondandód van. - tette össze mellkasa előtt a karját várakozóan. - A mestered most meghallgat, igaz Jimin? - fordult szigorúbb tekintettel a rózsaszínhajú felé. Jimin sóhajtva bólintott, számára ez az egész felesleges időhúzásnak tűnt.

- Meghallgat, mi? Csodálom, hogy most nem menekül előlem, mint eddig. Na mi van? - fordult veszélyesen fénylő szemekkel, a nála jóval alacsonyabb istenhez. Csak most tűnt fel neki, milyen apró. - A bátyád előtt nem utasítasz rendre? Nem játszod a fagyos tanítót, akit még gondolatban sem érhetek el? Hát vedd tudomásul, gyűlöllek! -  Ahogy Jimin előtte állt, rezzenéstelen, nyílt tekintettel, és kifejezéstelen arccal, hirtelen eluralkodott rajta valami. - Gyűlöllek! - ismételte, és szavaiba beledübörgött a torony fala. - Hogy tehetted? - kérdezte megragadva Jimin vállát. - Úgy érzem elárultál. - vált egyre szorosabbá ujjai fogsága. - Fogalmam sincs, hogy mi történt köztetek, de képtelen vagyok elviselni, még a gondolatát is, hogy vele vagy. Egyre rosszabb, és rosszabb képek lebegnek a szemeim előtt, én ezt nem bírom. - Jimin nem felelt, csak az őt erősen, fájdalmasan szorongató kézre tette apró ujjait.

- Engedj! - mondta parancsolóan.

- Nem! - döngte ismét falrengetően. -  Nem értem, hogy tehetted. Feltudnék robbanni, bántani akarlak, és őt is bántani akarom. Valamit bántani akarok, én... azt érzem megőrülök, ha nem tehetek semmit. - ragadta meg hirtelen a másik vékony, selymes bőrű nyakát. Jimin nem lépett hátrébb, nem állította meg. Hagyta, hogy kidühöngje magát a fiatalabb. Ismerte jól mit érez. Ő minden érzést kiválóan ismert, így tudta a fiú jobban szenved, a lelki fájdalmától, mint ő a testitől. Ám Hoseok, ezt már nem hagyhatta, közbe szólt.

- Jungkook engedd el. Ő a bátyád, és a mestered. Kötelességed megadni neki a tiszteletet. - szólt rá szigorúan. Jungkook meg se hallotta, csak a haragot érezte, ami felemésztette minden gondolatát, és a meghasadni készülő szívét.