(Jikook)
A világ születése egy isten születésével kezdődött. Előtte semmi nem volt, és ő ebbe a semmibe jött létre. Megteremtette a valamit, ő volt a valami. Jinnek hívta magát, ő lett a létezés istene. Szeretett saját szépségében, és eszményi voltá...
Jungkook döbbenten nézett körbe a lakosztályán, ami egy hatalmas, és tökéletesen felszerelt edzőterem volt. Belőle két ajtó nyílt az egyik a fürdőszobába vezetett, a másik pedig a hálójába. A hálószoba még nagyobb meglepetést okozott neki, mint a lakosztály maga, ugyanis a falon különböző szexuális segédeszközök díszelegtek. Kezével végig simított a kötelek, övek, szíjak rengetegén, és az eddig riadt gondolatait pajzán képek töltötték meg. Szemét végig futtatta a fenyítő pálcákon, végül kezébe vett egyet, és meglendítve a tenyerébe csapott. Az enyhe csípős érzésre elmosolyodott. Visszaakasztotta a többihez, és hátrább lépett. Nem gondolta volna, hogy a kastély ennyire mélyen a lelkébe lát. Lakosztálya minden igényét kielégítette, még azt is, amit magának is nehezen ismert be.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Hát, ide soha senkit nem szabad beengednem. - jegyezte meg halkan, egy igazán csibészes mosollyal az arcán. Mivel nem volt sok ideje, így gyorsan ledobta magáról a halandó ruhákat, és indult lemosni az ezer év alatt szinte bőrébe ivódott szagot.
Jin úgy vonult be öcséi közé, mintha menyasszony lenne az esküvőjén. Léptei lassúak voltak, tekintete pedig megannyi titkot rejtett. Apró mosollyal az arcán állt meg a köralakú aula közepén, és vezette végig szemeit a társaságon.
- Testvéreim, köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradtatok. - intett a kezével, akár egy porond mester.
- Sokat kellett rád várni. - morogta az orra alatt Namjoon, amiért kapott egy gyilkos tekintetet a Mindenek urától.
- Parancsolsz? - kérdezte megemelt szemöldökkel. Egész tartása megváltozott. Szinte üvöltött róla, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. Namjoon összeszűkítve a szemeit felállt trónjáról.
- Ide rángatsz minket, miután egyik pillanatról a másikra eltűnsz magyarázat nélkül. - emelte fel a hangját. - És még meg is váratsz. Mit gondolsz mi mik vagyunk, a szolgáid?
- A leszármazottjaim vagytok. Csak azért léteztek, mert én létrehoztalak. - feszült meg az idősebb állkapcsa.
- Engem speciel nem te alkottál. - ment közelebb Nam. Szemei csak úgy szikráztak. - És biztos vagyok benne, hogy elpusztítani is képtelen lennél.
- Miért bízol ennyire magadba? - nevetett fel gúnyosan a másik. A többiek csak csendben hallgatták a szerelmesek civódását. Egyedül Jimin szemei lettek egyre haragosabbak, míg végül már szinte szikrákat szórtak. Teste remegett az elfojtott haragtól, míg végül elpattant benne valami.
- Elég! - üvöltötte el magát. Hangja bezengte az egész termet. A falak megremegtek, és megrepedeztek tőle. Az aula közepén álló páros meglepetten nézett az elsötétült tekintetbe. - Nem bírom elviselni, azt a rengeteg érzelem hullámot, ami belőletek árad. - masszírozta a homlokát. - Örülnék, ha megkímélnétek ettől, szóval, most mindketten lenyugodtok, és pihentetitek ezt a veszekedést, amíg az ülésnek vége! - hangja parancsoló volt, és el is érte a kívánt hatást. A két idősebb, és hatalmasabb isten belsőjében szétáradt a nyugalom. Meglepően megkönnyebbültek mindketten. Ez volt Jimin ereje. Emiatt tartottak az istenek annyira a rózsaszínhajú férfitól. Képes volt uralni mások érzéseit, legyen az bármennyire is erősebb nála. Namjoon csendben helyet foglalt. Jin, pedig megköszörülve a torkát, folytatta.
