Ego

Több, mint ezer év

- Baszd meg! - nevetett fel gúnyosan Jungkook, majd egy határozott mozdulattal Jinre csapta az ajtót. Keze ismét ökölbe szorult az érzelmi hullámra, ami végig futott testén. Ám ahogy megfordult, ismét legidősebb testvérével találta szembe magát.

- Hát elég sok időt töltöttél a Földön, de akkor sem gondolhattad komolyan, hogy egy ajtó meg fog állítani engem. Tudod istenek vagyunk. - tette kezét a másik feszült vállára, és kicsit meg masszírozta a tenyere alatt megkeményedő izomzatot.

- Hogy is felejthetném... - morogta a fogai között Kook, majd kikerülve az idősebbet a konyhába indult. - Kérsz valamit inni? - kérdezte egy nagy üveg rumot a pultra téve.

- Lenyűgöző mennyit fejlődtél. Már semmilyen gondot nem okoz kezelni az érzéseidet. - támaszkodott mosolyogva a pult másik végére Jin. - Igen. Tölts nekem is. Hiszen ünnepelünk.

- Mit? Talán ez a legszarabb napom évtizedek óta. - nevetett fel ismét gúnyosan, miközben lehúzta az italát.

- Azt hittem örülsz, hogy érted jövök... Az előbb még imádkoztál. - fogta kezébe az italt, és bizalmatlanul méregette.

- Az AZ előtt volt. - sóhajtotta csalódottan a fiatalabb.

- Mi előtt? - kérdezte, majd állára tette kezét, és látványosan elgondolkodott. - Áh! Talán Jimin látogatása nem volt kielégítő? - kacagott fel saját poénján. Jungkook csak elsötétült tekintettel nézett a Mindenek urára.

- Ugye nem a türelmem próbálod tesztelni? - kérdezte erősebben megszorítva a poharat, amin apró repedések jelezték, hogy túl nagy az üvegen a nyomás, így az ifjú isten inkább letette.

- Gyorsan rájöttél. Okos vagy. Sokat változtál az itt töltött idő alatt. - mosolygott az idősebb. - Figyeltelek ám, a személyiséged egy sötétebb árnyalatot kapott, ami jobban illik a férfias külsődhöz. Kicsit Yoongira emlékeztetsz, de te sokkal összetettebb vagy. Majdnem olyan okos, mint Namjoon, de nem annyira érzékeny, mint Taehyung, és legalább annyira szenvedélyes, mint Jimin. - a név hallatán Kook megrándult, a mellkasába hasított a csalódottság. - Öcsém, eltelt több, mint ezer év.

- Nem kell emlékeztetned. - emelte fel a kezét védekezően.

- Neked ez volt a sorsod, hogy itt élj, az emberek között, és tőlük tanuld meg, miért fontos, hogy minél előbb kiismerd az erőd, és tud kezelni. Szerintem, veled jobb nem is történhetett volna. Még ha neheztelsz rám miatta, akkor is el kell ismerned, nem utáltál annyira itt élni.

- Nem utáltam, csak néha. Amikor eszembe jutott a mosolya, a meleg érintése, az ajkainak íze, amikor éjszaka titokba hallgathattam a szuszogását, és az illata, amitől mindig felgyorsult a szívverésem. - hunyta le a szemét. - Akkor bármit megtettem volna, hogy veletek lehessek megint.

- Sok mindent meg is tettél, de értsd meg, még korai lett volna. De a ma történtek rávilágítottak, hogy készen állsz. - mosolyodott el Jin kinyújtva a poharát tartó kezét. - Koccintsunk a visszatérésedre. Aztán mesélek egy kicsit, hogy mi történt amíg te idelent voltál. - Jungkook sóhajtva fogta meg az üveg nyakát, és a felé tartott pohárnak koccintotta.

- Jó látni bátyám. - mosolyodott el halványan. Jin egy széles vigyorral válaszolt, majd lehúzta az italát, és fintorogva tette le poharát. Jungkook kacagva emelte ajkához az üveget, majd nagyokat kortyolva kiitta az egészet. Lehunyt szemmel élvezte, ahogy lassan fejébe szál az alkohol, és már sokkal fényesebb szemekkel nézett az idősebbre. - Készen állok végig hallgatni...

- Talán kezdjük az elején. Biztos az érdekel, hogy Jimin miért nem emlékszik rád... - kezdett bele nehéz szívvel a Mindenek ura.

Eközben Jimin nagy lendülettel lépdelt a folyosón. Selyemköntöse lebegett az indulataitól felkavarodott szélben. A hatalmas rózsaszín ajtóhoz érve nem kopogott, ahogy azt illene, csak egy heves mozdulattal belökte. A dupla szárnyú ajtó nyikorogva tárult szét, beengedve őt a Létezés urának lakosztályába.