Strawberries and cigarettes ; ✓

❍ · 2

– Meddig fogod hagyni, hogy kedve szerint szórakozgasson veled?

Csupán szemeim lesütésével válaszolok barátom kérdésére, amit azután tesz fel, hogy elmeséltem neki az esti kalandomat Taeyonggal.
Lucas teljesen ki van akadva, amit mondanám, hogy megértek, azonban ez egyáltalán nem így van.

– Taeyong nem szórakozik velem.

– Persze, én pedig nem vagyok kínai – horkant fel szórakozottan, mire megcsapom a felkarját. – Ha folyton ugrassz, mikor hív, akkor sosem fog komolyan venni.

– Amúgy sem fog.

– Oké, hogy naiv vagy, de hogy ennyire hülye legyél, az már fájdalmas – néz szemeimbe hitetlenül, mire sértetten kapok a szívemhez és duzzogni kezdek.

– Nem is vagyok hülye – fonom össze mellkasom előtt karjaimat. – Meg amúgyis, Taeyong a legjobb barátom és sosem szórakozna velem!

– Én vagyok a legjobb barátod, Taeyong a kis szerelmed – ingatja fejét lassan, ajkai azonban felfelé ívelnek szavai ellenére is.

Mélyen legbelül tudom, hogy igaza van, azonban elmémet túlságosan ellepi a rózsaszín köd, amitől nem tudok józanul gondolkodni: Taeyong teljesen magával ragad, bármennyire sem szabadna így éreznem iránta, azonban a tiltott gyümölcs mindig a legédesebb.

Ha akarnék sem tudnék rá másképpen tekinteni, számomra ő valójában sosem volt csak egy barát. Mindig fontosabb volt, mint a többiek, mindig rá hallgattam mindenben, illetve csakis ő tudott jobb belátásra bírni.

Hiába mondja az összes barátom - főleg Lucas, aki minden esti találkámról tud Taeyonggal -, hogy ne fűzzek nagy reményeket az egészhez. Nem mintha amúgy bármiben is reménykedtem volna, csupán csak jó lenne, ha viszonozná érzéseimet. Nem vágyok nagy dolgokra, egészen könnyen boldoggá tehető vagyok; ezek a kis éjszakai találkozások igenis sokat jelentenek nekem.

– Elbambultál.

– Nem is.

– Taeyongról ábrándoztál?

– Te hülye vagy – forgatom meg ezúttal én szemeimet, majd ismét meglököm vállát, aztán pedig sértetten kelek fel a lépcsőről, melyen addig társalogtunk egy unalmas lyukas óra keretében, majd duzzogva távozok is, mire Lucas hangosan nevetni kezd, majd utánam kiált:

– Te is tudod, hogy nekem mindig igazam van!

– Most nem lesz igazad – szólok vissza neki, miközben a folyosón trappolok végig. Nem lesz igaza, tudom, hogy Taeyong hiába egy komolytalan hülye gyerek, engem akkor sem fog semmiképpen sem bántani. Azt leszámítva, hogy nem úgy szeret, ahogyan én őt, attól függetlenül még szeret, mint egy barátját, ebben biztos vagyok.

Csak az a baj, hogy én tényleg több szeretnék lenni számára, mint egy szimpla barát, hiába egyenlő ez az egész a lehetetlennel.