Strawberries and cigarettes ; ✓

❍ · 14

Egy darabig még beszélgetünk Johnny-val, ám utána tekintettel az időre, elköszönünk egymástól, s mindketten elindulunk saját tantermeink felé. Lucasszal végül nem igazán maradt időm beszélgetni, ám elhatároztam, hogy majd szünetben elmegyek, s megkeresem, hogy beszélgessünk egy keveset legalább. 

– Szia Yukhei! – ül ki ajkaimra szokatlan vigyor, ahogy a kínai fiút köszöntöm, s ez őt is eléggé meglepi, ám egyelőre nem teszi szóvá az indokolatlanul felfelé görbülő húspárnáimat.

– Szia, Ten – int felém, miközben szokásossá vált helyünkre huppan le, majd nem sokkal utána én is mellette telepszem le, s továbbra is halvány vigyor pihen ajkaimon, ezzel elvonva a figyelmet meglehetősen nyúzott vonásaimról. – Mi ez a mosoly?

– Nem lehet már úgy jókedvem, hogy ne tedd szóvá? – vonom fel szemöldökömet értetlenül, ahogyan fejemet is oldalra billentem kissé.

– Csak fura, mivel már egy hete nem láttalak így mosolyogni – rántja meg vállait, s arcára van írva, hogy mennyire próbálja megfejteni eme csekély jókedvem okát, ám mintha valami gondolat átsuhanna agyán, kikerekedett szemekkel pillant rám. – Összejöttél Taeyonggal?!

– Nem, egyáltalán nem erről van szó – húzom el egyből ajkaimat, s utána már nem is igen tudom fenttartani a mosolyomat, mely egészen eddig levakarhatatlanul díszelgett húspárnáimon. Lucas felsóhajtva néz továbbra is rám, szemeiben pedig aggodalom, s enyhe bűntudat csillan, hiszen Taeyong említése miatt mennyire elment a kedvem.

– Nem akartam felhozni, csak azt hittem a nagy örömödnek köze van ahhoz, hogy végre észhez tért – szabadkozik, mire egyből megrázom a fejemet, számban pedig egyből szétárad ismét az a kesernyés íz.

– Nem hiszem, hogy bármikor is észhez fog térni – motyogom alig hallhatóan, majd kissé megrázva magamat terelem el gondolataimat, hogy úgy tudjak tenni, mintha ez az egész nem érdekelne, s már túl lennék Taeyongon. – Te magad is megmondtad, hogy naiv vagyok meg sosem fog engem komolyan venni, de mindegy, nem akarok erről beszélni, mivel ehhez a pillanatnyi jókedvemhez egyáltalán nem volt közé.

– Akkor mesélj, hogy miért mosolyogtál ennyire nagyon – jelenti ki egyre kíváncsibb  hangszínen, ahogyan karjaival megtámaszkodik combjain, mire ajkaimra szemtelen mosolyt ültetek ki.

– Aztán miért mondanám el?

– Mert a legjobb barátod vagyok! – háborodik fel azonnal, s meglehetősen sértetten néz rám, mire hangos nevetésben török ki. – Ne vihogj, inkább mondd, hogy mi okozta ezt a nagy örömödet!

– Először is nem mi, hanem ki – javítom ki, mikor kacagásom alábbhagyott. – Volt egy igazán kellemes beszélgetésem Johnny-val az első óra előtt.