Strawberries and cigarettes ; ✓

❍ · 11

Taeyong aggódva guggol le velem szemben, ám én ahelyett, hogy valami értelmes, válaszszerű dolgot nyögnék ki, mellyel arról biztosítom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, csak hangosan zokogva rázom meg a fejemet. Annyira nagyon összezavar minden egyes cselekedetével, megszólalásával, s egyre jobban elegem van ebből a nyomasztó tudatlanságból, melybe akarva-akaratlanul is taszít.

Arcomon megállíthatatlan patakocskákban folynak végig kövér könnycseppjeim, ahogyan Taeyong helyes vonásait figyelem, amik a megállíthatatlan zokogásomnak köszönhetően egészen elhomályosodtak, s összemosódtak. Nagy, eres kezével a sós cseppeket próbálja letörölni arcomról, ám ezzel a cselekedetével csak az ellenkezőjét éri el, s még jobban rákezdek a sírásra.

– Ten-shi, nyugodj meg – néz mélyen a szemeimbe, mire szaggatottan fújom ki a levegőt, s kissé ajkaim is megremegnek, ahogyan a szemeiben rejlő univerzumot fürkészem. Igyekszem szavai szerint cselekedni, ám ez elég nehezemre esik, hiszen a kérdések továbbra is végeláthatatlanul keletkeznek elmémben, s egyre inkább akarom tudni rájuk a választ. Miért teszi ezt? Miért csókol meg folyamatosan? Miért viselkedik velem ennek ellenére úgy, ahogy eddig? Miért zavar össze? Tudja, hogy szeretem és csak kíváncsi? Vagy esetleg viszonozza az érzéseimet?

Perceken keresztül bámulok rá, s a világ történéseiből igazán fel sem fogok semmit, csak Taeyongot vagyok képes érzékelni, szavait azonban fel sem fogom, csupán azt, ahogyan tökéletesen formált ajkait mozgatva kreálja a különféle hangzókat, melyek együtt értelmes mondatokat alkotnak, ám agyamig ezek mind el sem jutnak, könnyeim pedig továbbra is végiggördülnek arcomon, s úgy érzem egyetlen dolog tudna jelenleg teljesen megnyugtatni, az pedig egy csók tőle.

Testem mintha magától mozdulna, egyik kezemet arcára simítom, mire láthatólag meglepem, hiszen a beszédet is abba hagyja. Hibátlan bőrére írok hüvelykujjammal aprócska köröket, ahogy egyre közelebb hajolok hozzá, s ha vannak is körülöttünk emberek, nem tudok velük törődni, hiszen számomra csakis Taeyong létezik. Ajkaink lassan forrnak össze, s alig egy pillanatig tart az egész, mivel Taeyong egyből elhúzódik, s rémülten pillant körbe, hogy meglátott-e minket valaki.

Keserű íz árad szét a számban, azonban ezúttal ez nem cigaretta aromájú csókjától van, s nem is érzem miatta azt az eufórikus érzést; sokkal inkább a fájdalmas tudat hasít belém, hogy elhúzódott tőlem.

Lassan tápászkodom fel a földről, majd arcomat megtörölve nézek még utoljára Taeyongra, majd teljesen megalázva, darabokra törve és csalódottan hagyom ott, s sietek el valahova messze tőle. Lucasnak végig igaza volt, s nekem hallgatnom kellett volna rá, hiszen akkor talán megúszhattam volna azt, hogy szívem atomjaira zúzódjon össze egy olyan személy keze álltal, akit a világon a legjobban szeretek - hiába.