Strawberries and cigarettes ; ✓

❍ · 22

– Taeyong, figyelj – szólalok meg megszeppenten, gondolataimat próbálva összeszedni. Nem értem, hogy jelenleg mi történik, de úgy érzem, ehhez az egészhez Lucasnak is köze van valamilyen módon. – Mindjárt leszakad az ég és Lucas is itt van nálam. Nem mehetek most.

– Beszélnünk kéne – mondja komolyan Taeyong, mire alsó ajkamba harapva pillantok Lucas irányába, aki csak hozzámvágja a még anno, Taeyongtól elcsórt pulcsit. Gyorsan belebújok, majd a szobám sarkába hajított tornacipőmbe bújtatom lábaimat.

– Sietek vissza – fordulok Lucas irányába, mire ő rámkacsintva kezd a telefonján játszani, teljesen elterülve az ágyamon. Szemeim megforgatva veszek mély levegőt, majd rutinosan mászok ki az ablakon, hogy utána egyből Taeyonghoz mehessek. Közvetlen előtte állok meg, s úgy pillantok fel szemeibe.

– Szia Chittapon – köszönt kedvesen, majd kissé esetlenül ölel magához, ami miatt akaratlanul elmosolyodok, s viszonzom ölelését. Mellkasába fúrom arcomat, így orrom egyből megtelik cigaretta illatával, majd csak hosszú percekkel később húzódok el tőle. Hiányzott, hogy így magához öleljen ismét. Egy lépést teszek hátrébb, majd kíváncsian nézek rá, hogy elmondja, amit szeretne. – Nem megyünk el a parkba?

– Végülis mehetünk – rántom meg vállaimat, majd egymás mellett sétálva indulunk el a park irányába. Az utcán ismételten csak lépegetőink kopogása hallatszik, meg a halkan szemerkélni kezdődő eső, mire a fejemre húzom a kapucnit, mivel nem szeretnék túlságosan elázni. Egy padhoz telepszünk le végül, amit megvilágít egy utcai lámpa, s kíváncsian pillantok Taeyong gyönyörű szemeibe. – Szóval miről szerettél volna beszélni velem?

– Bocsánatot akartam kérni mindenért, amit tettem, amivel megbántottalak – kezd bele, egy gondterhelt sóhajtás után, miközben mélyen szemeimbe néz, ezzel nyomatékosítva szavait. – Sokat gondolkoztam ezen az egészen, hogy mit miért tettem, mi miért történt így. Ha teljesen őszinte akarok lenni veled, akkor fontos tudnod, eleinte nem gondoltam komolyan. Csak feltűnt, hogy mennyire más vagy velem és kíváncsi voltam, de minden éjszaka után megváltozott valami. Ten, azt hiszem belédszerettem.

– Mi? – kerekednek ki a szemeim, s próbálom feldolgozni szavait, ahogyan folyamatosan íriszeit fürkészem. Taeyong alsó ajkába harap, hiszen valószínűleg kicsit tartalmasabb reakcióra számíthatott tőlem, én pedig igyekszem összeszedni gondolataimat. – Tényleg szeretsz engem?

– Szeretlek, Ten – mondja határozottan, mire szívem hevesebb ütemben kezd dobogni bordáim fogságában, s madarat lehetne velem fogatni, ahogy szemeit vizslatva zuhanok egy teljesen másik univerzumba, s csupán a szakadni kezdő eső miatt térek magamhoz. – Haza kéne menni, nem akarom, hogy megfázz.

– Nem érdekel, ha megfázok – rázom meg a fejemet vigyorogva, majd felhúzom a padról, s miután leveszem fejemről a kapucnit, közvetlen elé lépek, kissé lábujjhegyre állok, kezeim közé fogom arcát, majd mosolyogva illesztem össze ajkainkat.

Taeyong a derekamra simítja kezeit, miközben számra mosolyogva kezd egy érzelmekkel átitatott csókba, mely miatt nem is igazán érzékelem a hűs cseppeket, amik egyre sűrűbben zuhannak körülöttünk, ám számomra csak mi vagyunk, ahogy csókolózunk az esőben, s vizes mellkasunk egymáshoz simul, ujjaimat pedig elázott tincsei közé futtatom, majd csak akkor szakadok el tőle, mikor muszáj.

– Én is szeretlek, Taeyong.