Strawberries and cigarettes ; ✓

❍ · 7

Tehetetlenül fekszem az ágyamban, s jó szokásomhoz híven ismét a plafont vizslatom szemeimmel, melyek néha hosszabb ideig csukódnak le, mint én azt szeretném, ám aludni semmi áron nem akarok, hiszen Taeyong bármikor írhat, hogy itt van és találkozni akar velem, én pedig szeretném ezt a csók dolgot megbeszélni vele, hiába tudom, hogy amint előtte fogok állni, a szavak egyből cserbenhagynak majd, s meg sem fogok tudni szólalni, csak ajkai lágy mozgására tudok majd gondolni, de azért a szándék meg van, hogy szeretném tisztázni a dolgokat vele, mégha nem is fog megvalósulni ez a gondolatom.

Telefonom szokásosan mellkasomon pihen meg, rezgőre állítva, s így várom, hogy az a bizonyos üzenet végre megérkezzen. Gondterhelt sóhaj hagyja el ajkaimat, ahogy felkelek az ágyból, s halk léptekkel kezdek járkálni fel-alá a helyiségben. Talán ma nem is jön? Lehet, hogy megbánta, hogy megcsókolt, s ezután már soha többet nem fog velem szóbaállni? Miért hagytam, hogy megtegye? Nem kellett volna, hiába volt nagyon is jó. Az én hibám? Vagy mindkettőnké? Hibás egyáltalán valaki? Nem tudom, hogy hogyan kéne most éreznem, minden olyan bizonytalan – csak azt tudom valójában egyedül biztosra, hogy kevésbé szeretni őt sosem tudnám. Szerintem nincs is olyan, hogy ne szeressem őt teljes szívemből.

Mobil hirtelen rezdül meg, ezzel pedig kiszakít a folyamatos kérdések gyártásából, s az önmarcangolásból. Gyorsan az ágyamhoz lépkedek, s kezembe veszem a telefonomat, szívem pedig ezerrel gyorsul fel, ahogy Taeyong üzenetét olvasom, majd egy gyors válasz után el is rakom telefonomat, s kimászok az ablakon.

– Szia Chittapon! – köszön kedvesen, miközben kitárja karjait, s teljesen úgy viselkedik velem, mintha a csók meg sem történt volna. Emiatt kissé rosszul érzem magam, azonban karjai közé készségesen simulok. Orrom egyből megtelik pulcsijának dohány szagával, mely keveredik bőre természetes illatával, amitől szívem hevesebb dobogásba kezd.

– Ma is a parkba szeretnél menni? – szólalok meg kicsivel később, miközben elhúzódok tőle, s apró mosollyal ajkaimon nézek fel szemeibe. Taeyong puha húspárnáira egészen pimasz vigyor telepszik, amit hirtelen nem is tudok hová tenni, így szemöldökömet kérdőn felvonom, várva a feltett kérdésemre a választ.

– Mi lenne, ha most egy melegebb helyre mennénk?

– És mire is gondolsz pontosan? – billentem oldalra kíváncsian a fejemet, miközben megállás nélkül próbálom megfejteni a szemeiben létező univerzumot, melynek titkait csakis magaménak akarom tudni.

– Átjöhetnél – rántja meg a vállait, s ejti ki ajkain ezt az egy szót, mintha semmit sem jelentene - s lehet számára ez így is van -, én azonban levegőt is elfelejtek venni. Egyből hebegni kezdek össze vissza, mire Taeyong nagyon is jól szórakozva rajtam kuncog fel halkan. Próbálom összeszedni magamat, hogy normálisan viselkedjek, majd mélyen Taeyong szemeibe fúrom íriszeimet, miközben fogaim börtönébe zárom szétharapdált alsó ajkamat.

– Menjünk.