Gyönyörű sorscsapás ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

»2. rész«

-Dolgozat... Fenét. – nevetett fel Hyunjin.

10 perc múlva már a tanár osztotta is a lapokat a teremben.

-Mi? De tanár úr... – szólalt meg Felix.

-Megmondtam az utolsó nap. Hyunjinnak köszönjétek. – közölte a tanár.

És engem nem bírnak...
Nem én hoztam dolgozatot az osztályra.

-Én legalább nem kussolok egész nap. – célzott rám Hyunjin.

-Kivel beszélgessen, ha nincsenek barátai te eszes. – közölte Minho.

Hiába volt igaza Minhonak, de akkor is fájtak a szavai... Legalább csak ő lenne mellettem...

Álmodozz csak Jisung...

-Nagyon véded Minho... Csak nem vonzódsz hozzá te is? – kérdezte idegesen Hyunjin.

-Fogd már be. – szólt rá Changbin.

-Elég legyen. – kiáltotta el magát a tanár.

-Hyunjin jobb lesz, ha vissza veszel velem szemben. – közölte higgadtan Minho.

-Még egy szó és egyes mindenkinek. – ordította el magát a tanár.

Mindenki csendben neki állt a dolgozatnak, miközben a tanár elégedetten ült az íróasztala mögött.

Minhoval szinte egyszerre lettünk készek, majd kivittük a lapot és vissza ültünk a helyünkre. Még az óra fele vissza volt és mivel nem akartam csak ülni egyhelyben, így kikéretőztem a mosdóba, hogy azzal is menjen az idő.

Már az ajtót nyitottam, mikor meghallottam, hogy Minho is a mosdóba kéretőzött.

-Nekem gyanúsak. Nektek nem? – kérdezte Hyunjin a többiektől.

-Édes istenem. – sóhajtott Minho, majd gyorsan kimentem az ajtón.

A mosdó felé vettem az irányt, majd hirtelen valaki elkapta a karomat.
És az a valaki... Minho volt.

-Jisung, ne siess annyira. – mondta halkan Minho.

-Baj van? – kérdeztem, amint felé fordultam.

-Nincs... Csak érdekel valami. – közölte. – Mondd csak... Igaza van Hyunjinnak?

Szemeim kikerekedtek a váratlan kérdése miatt, majd fejemet oldalra fordítottam.

-Azt hiszel amit akarsz. – közöltem.

-De én nem hinni, hanem tudni akarom.

-Nekem nincs kedvem erre válaszolni. – mondtam halkan.

-Ne már... Jisung. Csak egy választ szeretnék...

-Én is sok mindent szeretnék. – közöltem, miközben újra ránéztem.

Mit érdekel egyáltalán az, hogy én mit érzek?

-Például? – engedte el a karomat.

-Például egy boldogabb tanévet. De ez lehetetlen. – közöltem halkan.

-És ha én jobbá teszem neked? Akkor elmondod? – kérdezte mosolyogva.

-Talán. – mosolyodtam el én is.

-Ne már Sungie...

Sungie?

Teljesen zavarba hozott.

Még sosem becézett nagyon senki.
Főleg nem te...

-Előbb tedd meg az ígéreted. – tettem keresztbe kezeimet.

-Ah... Majd meglátjuk. Azért én se vagyok egy csodatévő...

Szóval szerinted egy csoda tenné csak jobbá az évem?

-Minho... Te miért vagy ilyen? – kérdeztem.

-Milyen? – kérdezte kíváncsian.

-Nem látom rajtad, hogy utálnál...

-De nem is szeretlek.

Igen, ezt már megbeszéltük egyszer...
De...

-Jó de...

-Majd megbeszéljük ezt, miután válaszolsz nekem. – mosolygott.

-Majd válaszolok neked, miután jobbá tetted az évem. – vágtam vissza.

-Cseles... Hát jó. Akkor majd egyszer visszatérünk erre. – mondta, majd visszament a terembe.

Eddig ez volt a leghosszabb és a legérdekesebb beszélgetésünk Minho.
Vajon tényleg jobbá teszed az évem?
Vajon tényleg válaszolok majd neked?
Mindenesetre jó hallani, hogy lesz egyszer. Egyszer, mikor újra beszélünk.

Ha más nem is, de Minho szeretne velem beszélgetni. Vagyis nekem úgy tűnik. De, ha így van...
Akkor miért nem teszed meg?

Kérdésekkel a fejemben indultam meg a mosdó felé, majd megrezzent a telefonom. Amint kivettem a zsebemből egy instagram értesítést pillantottam meg. Kíváncsian nyitottam meg, majd felhúztam a szemöldökömet.

Valaki be akar követni...
Hát, ha annyira követni akarsz, akkor kövess.

Elfogadtam a kérését, majd a telefonomat terveztem eltenni, mikor hirtelen valaki nekem jött. Az összes kezében lévő dolog a földön landolt, majd sóhajtva nézett rám.

Úgy látszik, hogy nem csak nekem indul ilyen "szerencsésen” ez a nap...