Gyönyörű sorscsapás ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

»5. rész«

Kíváncsian és félve nyitottam meg az üzenetét. Senki nem írt még nekem, ráadásul féltem, hogy már ott is a negatívat fogom kapni. Viszont nem így történt. Vagyis még nem. Egy egyszerű szia jött tőle.

Megnéztem az oldalát, de semmit nem találtam. Egy bejegyzése sem volt. A profilképéből pedig nem volt kivehető az arca. Fekete maszkot viselt, a fejére pedig a kapucnija volt húzva. A fekete fehér kép pedig még jobban nehezítette a felismerést. Alig látszott valami az arcából, és egyedül a sötét színű haját lehetett biztosra mondani.

Mégis ki vagy te?

Megint felvillant egy üzenet tőle. Azt írta, hogy látja, hogy láttam az üzenetét és, hogy válaszoljak. Ismét leláttamoztam az üzenetét, miközben a sorait olvastam újra és újra.

A felhasználó nevéből viszont kikövetkeztettem a nevét. Biztos voltam abban, hogy az illetőt Minsungnak hívják.

Nem ismerek ilyen nevű fiút... Legalábbis azt hiszem nem.

-Jisung... Minden oké? – kérdezte Jeongin, majd egyből lezártam a telefonom kijelzőjét.

-Persze. – erőltettem magamra egy mosolyt.

A következő pillanatban a többiek jöttek be a terembe, majd a csengő is megszólalt. Mindenki leült a helyére, kivéve Hyunjint.

Hyunjin egyenesen felénk tartott, majd megállt a padunk mellett, végül pedig mosolyogva nézett Jeonginra.

-Hwang Hyunjin vagyok. Örülök, hogy itt vagy. Te pedig biztosan... – kezdte el.

-Jeongin. – mondta a nevét a mellettem ülő.

-A halott vagy befejezést akartam mondani. De jó. Egye fene a Jeongin is belefér. – közölte Hyunjin.

-Na ide figyelj te bunkó. – állt meg hirtelen a padunknál Hyerin is. – Jeonginról leszállsz. – közölte vele a lány.

-Ah... Szórakozni se lehet? – kérdezte Hyunjin, majd rám nézett. – Akkor úgy látszik megint te jössz. – közölte.

Hyerin boldogan a helyére ment, így hárman maradtunk a padunknál.

-De jó. Ennek örömére nem akarsz leülni a helyedre? – kérdeztem Hyunjintól.

-Támogatom. – hallottam meg Minho hangját a közelből. Ő is padunkhoz keveredett. Egyenesen engem nézett, majd Hyunjinra terelte tekintetét. – Mindjárt jön a tanár. Ülj le. Ne most keresd a bajt. – mondta Hyunjinnak.

-Nem mindjárt, hanem már itt is vagyok. – hallottuk meg a tanár hangját, majd szó nélkül ült le mindenki a helyére. – Hyunjin csak nem megint nem bírsz magaddal? Hallottam, hogy előző órán mit műveltél. Tényleg eléred, hogy behívjam a szüleidet. – mondta az osztályfőnök sóhajtva.

-Tanár úr. Meghallgatjuk Jeongint? – kérdezte Eunji, majd Hyerin támogatni kezdte.

-Még jó, hogy meghallgatjuk. Gyere és mesélj magadról egy kicsit. – nézett rá a férfi Jeonginra.

Elfordultam a széken úgy, hogy Jeongint és az osztály reakcióját is könnyen tudjam figyelni, majd szemeimmel felmértem az osztályt.

A hátsó sor egy pillantást sem vetett rá, kivéve a legszélén ülő lányt, Miyeont. Ahogy ránéztem, mintha megérezte volna, úgy nézett óvatosan felém. Egy pillanat alatt elkaptam róla tekintetemet, majd gyorsan Jeonginra néztem. A fiú csak bemutatkozott, de az osztályban lévő lányok, már érdeklődve figyelték.

Úgy érzem, hogy nem kell féltenem. Ha Hyunjin esetleg piszkálná... Lesz aki megvédi.

-Költözés miatt váltottam iskolát. – folytatta Jeongin a mesélést, majd onnantól kezdve csak rá figyeltem. – Igazából nem tudom mit mesélhetnék. Kérdezzetek inkább. – mosolyodott el.

-U, én. – tette fel a kezét Hyerin. – Szerelem első látásra... Hiszel benne? – kérdezte.

-Elég érdekes kérdés.... De igen. Miért? – kérdezte félve Jeongin.

-Abban is, hogy... Megtörtént? – kérdezte a lány.

-Hé. Én hívtam el először. – szólt rá Eunji.

-De nemet mondott. – csattant fel Hyerin.

-Lányok. Csendet. – szólt rájuk az osztályfőnök.

Megint rezzent a telefonom. Ráadásul megint a fiú írt.

mnsng_lee:
Nem állsz szóba "idegenekkel”?
Hidd el, hogy én nem akarok rosszat neked.

Ez egyre ijesztőbb...

-Tudjátok mit? Nem így akartam közölni ezt veletek, de nem hagytatok más választást. Aranyosak vagytok, de... Egyikőtök sem az esetem. – közölte a lányokkal Jeongin.

Olyan mintha ez a fiú... Ismerne engem.