Gyönyörű sorscsapás ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

»19. rész«

Szótlanul néztem az egyre jobban távolodó fiút, majd szemeim megteltek könnyekkel, végül idegesen indultam vissza az iskola épülete felé.

A bűntudat rettenetesen mardosott belülről, amire még a tehetetlenség érzete is rátett.

Mondhatnék én már bármit Minhonak, mikor elrontottam mindent. Bízik abban, hogy szeretem, de hogy valljam be neki, mikor ezek után a szemébe se tudnék nézni?

Han Jisung, te vagy maga a megtestesült szerencsétlenség... Amint az történik amire oly' régóta vágysz, elrontod, és tönkreteszed a pillanatot...

Sietve mentem végig az utcákon, majd amint az iskola elé értem meglepődve néztem az egyedül álldogáló Jeonginra.

-Most tényleg Jisungot látom, vagy ez a képzeletem szüleménye? - kérdezte, amint elé értem. - Hol voltál eddig? Ráadásul hol van Minho?

-Nem vagyok vevő a poénjaidra. - morogtam. - Otthon van. - sóhajtottam.

-Miért nem jön? - kérdezte, majd lezártam annyival, hogy hosszú, és nincs kedvem elmesélni.

Jeongin közölte, hogy a többiek már egy ideje elindultak Changbin szüleinek az étteremébe, így hát mi is útnak indultunk, miközben a gondolataim egyfolytában Minho körül jártak.

-Jeongin... Azt hiszem elkövettem életem legnagyobb hibáját. - mondtam neki sóhajtva.

-Csak nem visszautasítottad Minhot? Ahogy ismerlek számodra talán az lenne a legnagyobb hiba. - mondta, majd döbbenten néztem rá.

-Nem egészen ez történt. Igazából válasz nélkül hagytam....

-Mi? Azt ne mondd, hogy szerelmet vallot. - mondta sokkoltan, miközben megtorpant a járdán.

-Valami olyasmi történt... De ez bonyolult. A lényeg az, hogy hibáztam. Most biztosan ki van, ahogyan most én. - sóhajtottam.

-Te mégis mi a fenét csináltál? - kérdezte félve.

-Olyat állítottam róla, ami nem is volt igaz. Sőt teljesen az ellenkezője történt. Most meg már a válaszomat sem akarja hallani. - mondtam halkan, majd reménykedve néztem Jeonginra. - Mégis mit csináljak?

-Öö... Nem tudom. Nem tudom miket mondtál neki. Egyáltalán minek jöttél vissza? Jisung... Pont te vonulsz vissza, mikor életed szerelme kiöntötte a szívét neked? Eszednél vagy? - kérdezte.

-Tanácsot kérek, nem pedig sértegetést. Tudom, hogy hibáztam. De... Hogy álljak újra elé? - kérdeztem. - Minho, ne haragudj, hülye voltam és szeretlek? - kérdeztem idegesen.

-Például. - mondta, majd gondolkodni kezdtem.

-De... Nem akar választ...

-Han Jisung, légy már férfi és menjél vissza hozzá, mert ha nem, én nem tudom, hogy mit csinálok... - kezdett el fenyegetőzni.

-Nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet. - sóhajtottam. - Mi van, ha megutált?

-Kétlem... - morogta. - Jisung, lehet bármennyire is rossz a helyzet, ha szeretitek egymást. Menj át hozzá és beszéljétek meg. Mi olyan nehéz ebben? - kérdezte idegesen.

-Tegyük fel megbeszéljük. És utána mi lesz? Mi lesz akkor, ha ő és én... - kezdtem el, majd megakadtam.

-Boldogság? Hiszen erre vársz mióta. Nyugodj meg Jisung. Nem lesz semmi baj. Viszont, ha itt maradsz és jössz velem a többiekhez, akkor megint esélyt veszel el magadtól.

-Túl gyorsan történt minden. Nem gondoltam volna, hogy itt lyukadunk ki a végén... Azt meg főleg nem gondoltam, hogy pont én fogom elrontani az egészet. - sóhajtottam.

-Nem rontottad el. Viszont elfogod, ha nem mész vissza. - tette keresztbe karjait Jeongin.

Szótlanul álltam a fiú előtt, miközben folyamatosan a megoldáson kattogtam. Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan kéne bocsánatot kérnem tőle, de még azt sem tudtam, hogy hogyan valljam be neki az én érzéseimet.

Minho... Fogadni merek, hogy te sem gondoltad, hogy ez lesz a vége. Viszont, ha nem így történt volna, akkor kitudja mikor tudom meg, hogy viszont szeretsz. Ráadásul én még ki is akartam kerülni a válaszadást.

Minden rosszban van valami jó, nem igaz? Lehet, hogy nem úgy alakult ez a helyzet, ahogyan mondjuk elképzeltük, de nem tudunk mit tenni. Vagyis de, tudunk. Méghozzá még egyszer tisztázni mindent...

-Jó. Visszamegyek. Elvégre tényleg szeretem. - mondtam egy halvány mosollyal. - Most vagy soha, nem igaz? A sohát meg most felejtsük el. - gondolkoztam el.

-Ez a beszéd. Na, menj. - mosolyodott el. - Vissza ne gyere nekem úgy, hogy nem vagytok együtt. - nevetett fel.

-Jeongin... Ez bonyolultabb, mint gondolnád.

-Szerintem csak ti nehezítitek meg saját magatoknak.

-Lehet, hogy csak nem akarjuk a könnyebb utat választani. - érveltem mosolyogva.

-Akkor jó lesz, ha kitértek arra az útra, vagy én rángatlak oda titeket. - mondta morogva. - Még mindig itt vagy? - kérdezte mosolyogva.

Nem menekülhetünk el ez elől...
Előbb-utóbb úgyis megbeszélnénk mindent, viszont sokkal jobb ötlet előbb megtenni, mint utóbb.

Minho, te már kimondtad, szóval rajtam a sor. Most egyre közelebb érezlek magamhoz, nem engedhetem, hogy eltávolodjunk egymástól.
Ezek után már nem...

------------------------------------

Sziasztok❤️

Csupán csak annyit szeretnék mondani, hogy a kedd és szombat bővül még egy csütörtökkel is. Így heti három rész várható.😊😁