Impossible love / Jungkook f.f{Átírás alatt}

~🌹17.rész🌹~

~🌹 Seoyeon pov🌹~

Kook elmondása szerint  JooE nem fogja könnyen beadni a derekát. Az apja biztosan meg fog tenni mindent, hogy a házasság érvényben maradjon. Bár ő megtesz mindent, hogy örökre megszabadulhasson tőle, ez nem lesz ilyen egyszerű.

Ji-Heon  vacsorapartit rendezett, hogy bemutasson a baráti társaságuknak, mint Jungkook új barátnője és elsőszülött unokájának az anyja. Tudtam, hogy Jun-ho nem fog örülni a hírnek. Még mindig nem mertem elmondani Jungkook-nak, hogy mi történt öt évvel ezelőtt azon a bizonyos éjszakán. Még ha el is mondom, mi garancia van arra, hogy elhitt volna bármit is a szavaimból? Semmi!

Felöltöztettem kisfiamat, én már hamarabb elkészültem, és vártuk együtt az apukáját. Adtam neki egy lakáskulcsot, hogy bármikor feljöhessen hozzánk. Hét napból hármat legalább nálunk aludt, és amikor ideje engedte, mindig  Juwon-nal foglalkozott. Gondolom be szerette volna pótolni vele azt a pár évet, amit kihagyott, persze nem az ő hibájából.

Krémszínű, pántnélküli egyberészes ruhát vettem fel. Semmi cicoma! Egy pár fehér magassarkúval és táskával.

Nem sokra rá nyitódott az ajtó, éppen kisfiamnak kötöttem a csokornyakkendőjét, amikor elszaladt és apukája kapta föl. Hatalmas puszit nyomott szülője arcára.

    Igazad van drágám, velem már ne is foglalkozz. – nevettem, hiszen a kis krapek fogta magát és itt hagyott. Szégyenlősen odatipegett hozzám, leguggoltam megpuszilta a homlokom, én pedig rá adtam a csokornyakkendőjét. Akár egy kis daliás herceg, úgy festett.

A nyomrom görcsbe rándult, amikor beértünk az Jeon villába. Taehyung és Yuna is ott volt Minjun-nal. Semmi esetre sem engedtem el Juwon-t magam  mellőlem, hiszen nagyapja nem beszámítható, az biztos. Egyedül csak Ji-heon-nak   megengedtem, hogy elvigye. Nagyon szerette, és sokat segített nekem az évek alatt.

Jungkook  is eltűnt, én pedig nem tudtam, hogy mit kellene kezdenem magammal. Ma olyan furcsán viselkedett, mintha aggasztaná valami, vagy én nem is tudom. Még csak egy puszit sem adott az arcomra. Talán lehet valami baj?

Elindultam az emeletre, tisztán emlékeztem merre van kedvesem szobája. Arra gondoltam, hogy esetleg odabent van és telefonál. Már majd nem az ajtónál jártam, amikor valaki elkapott hátulról, be fogta a számat és egy sötét szobába húzott. Elengedett, majd elém állt.

-   Mit akar? – védekezően magam elé tartottam a kezem. Szemei megteltek mérhetetlen gyűlölettel. Nem szólt semmit, az asztalához sétált, és öntött magának egy pohár alkoholt. Belekortyolt, majd letette a poharat vissza az asztalra. Ekkor az ajtó becsapódott, és JooE állt meg mellettem.
-    Emlékszel még az négy évvel ezelőtti ügyünkre? – hátrálni kezdem, de a fekete hajú nő erősen megszorította a karom. Mindig is pszichopatának tartottam.
- Mit akar? – kérdeztem ismét. Nagyon nem tetszett nekem ez a játék. Elém sétált, majd megszorította az állam, hogy egyenesen azokba a sötét szemekbe nézzek.
- Seoyeon ...tudod a fiad fogja meg járni, ha nem tűnsz el Jungkook életéből örökre! Add be neki azt a históriát, hogy nem tőle van a gyerek!- mondta Jun-ho
-  Nem! – elegem volt abból, hogy Juwon-nak apa nélkül kell nevelkednie. Közelebb lépett hozzám és a nyakamnál fogva nyomott a falnak.
- A fiam életében csak egy kaland voltál, egy senki! És az is maradsz örökre! Ócska kis ribanc vagy!
- Mit csináljunk vele? – kérdezte JooE agresszívan. Junho az  asztal felé mutatott, és lány  elővett egy pisztolyt.
- Lődd le! - adta a pisztolyt JooE a  kézébe.
-    A helyedben nem tenném! – ekkor egy ismeretlen férfi lépett elő a sötét sarokból.  Hasonlított Jungkook-ra.
-          Te meg mit keresel itt fiam? – mindannyian értetlenül meredtünk az új tagra társaságunkban. Tehát akkor ő lenne Junghyun? Nagyon megváltozott. A sötétben megvillant fegyvere a kezében, amit apjára szegzett.
-  Jungkook! – ordította el magát. Kivágódott a szoba ajtaja és az említett lépettbe rajta.
-  Mi folyik itt? – értetlenkedett Junho. JooE egy szót sem mert szólni. Éreztem, hogy remeg. Kook  elindult felénk.
-    Maradj ott vagy megölöm! – sikítozott. A férfi először megtorpant, majd ismét felénk vette az irányt. – Nem viccelek! – ekkor hangos puffanást hallottunk. Láttam, mindenkit, amint értetlenül merednek rám. – A hasamhoz kaptam a kezem, és minden csupa vér volt. A fiam nagyapja lelőtt. A földre zuhantam. Még egy lövés, ekkor Junho teste is a földre zuhant. Élettelenül.