Óceánkékek (félbehagyva)

VII. Beszélj értünk könnyekkel Rey!

Még 3 hét karácsonyig...

Reménytelen volt az az idős néni három polccal arrébb, már egy órája kereste a tökéleset csúcsdíszt. Úgy tűnt direkt nagyon korán jött be a Blue Mistletoe-ba, hogy legyen ideje rendesen körülnézni, mielőtt megrohamozza az üzletet az a rengeteg turista. Rey türelmesen figyelte azt az egy szem vásárlót. Még csak pár napja dolgozott itt, de máris hiányzott neki Finn, aki képes volt elszórakoztatni pont ilyen esetekben. Félreértés ne essék, már most szerette ezt a helyet, olyan hangulatos volt és még a főnöke is egy kedves, idős férfi volt, akinek az élete csak ünnepek körül forgott. Kicsit emlékeztette a lányt egy télapó és húsvéti nyúl különös keverékére, de kedvelte a férfit. A hely pedig egyszerűen káprázatos volt, tele csillogással, csilingeléssel és színekkel, na meg fenyő és mézeskalács illattal. Természetesen a zenei aláfestés sem maradhatott el, a minden ember által ismert karácsonyi slágerek személyében. Lehet, sőt biztos van olyan ember, akit ez a krampuszok által telehányt hely kikergetett volna a világból, de Rey odáig volt ezért a hideg, meghitt, izzósor szagú ünnepért, de meg is volt rá a maga oka. Még egy helyes, csillámos, kék, hajgráfra erősített  szarvasagancs is díszelgett a fején. Azonban meg kellett szoknia azt, hogy ennyire egyedül van az üzletben, bár egyértelműen nem panaszkodott. Egészen boldog volt, csak kissé fáradt.

Észre se vette és a fenyőből faragott pulton támaszkodva egy elég nagyot ásított, amint rájött mit is tett szégyenkezve kapott szája elé. Ez nagyon nem illett bele az etikettbe, amit tanult a suliban. Rémülten pillantott a néni felé, aki akkorra már két sorral arrébb volt. Nem is nézett az eladó felé. Rey megnyugodva fújta ki a levegőt még mindig arca elé szorított ujjai közt. A lány aztán ismét megrémült, mikor a telefonja a zsebében zúgni kezdett. Előkapta. Finn volt az. Rey értetlenül emelete füléhez a mobilt.

"Rey!" Semmi köszönés, egyből lendületes megszólítás, tipikus Finn.

- Na mi az, ennyi ideig bírtad nélkülem? - vigyorgott a lány.

"Nem, nem.. figyelj! Nem fogod elhinni."

- Na ki vele! - fordult a lány háttal a pultnak. Már igazán érdekelte miről lehet szó, mi izgatta fel ennyire barátját.

"Tudod ki van itt?" húzta tovább az időt a srác.

- Ne húzd az agyam, ki az Finn? - Rey kezdett kicsit ideges lenni. A vonal másik felén hatásszünet következett, talán így próbált meg időt hagyni barátnőjének, hogy gondolkozzon.

"Ben. Ben Solo, megint itt van" Mintha ez a tény feldobta volna őt. Rey szíve viszont olyan sebes zakatolásba kezdett, meg is rémült tőle. Ez nem lehet.

- Mi? Mégis... Te meg miért örülsz ennek? - Rey hangja egészen magasra szökött, ahogy hitetlenkedett.

"Esküszöm, itt ül... ott, ahol szokott. Ugyan olyan melankólikusan néz ki az ablakon. Nagyon durva... És most még jobban néz ki" fecsegett Finn, mintha ezzel minden rendben lenne. Rey akaratlanul is elképzelte a férfit, ahogy ott ül és azokkal a kedves szemekkel nézni a város zajló életét.

- Mondd, hogy nem csevegtél vele Finn! - mordult barátjára Rey.

"Kérdezett rólad, nem hazudhattam neki... "

- Normális vagy? Elmondtad neki hol vagyok? Nem akarsz néha gondolkozni mielőtt kinyitod azt a nagy szád? - hadarta dühösen a lány és közben már elkezdett a kis, szűk helyen fel-le járkálni. Már pár új vásárló is csatlakozott a tanácstalan nőhöz, Rey nekik csak így suttogva köszönt oda, úgy is látszott rajtuk, hogy nem Angolok.

"Sajnálom, nem tehetek róla... Csak rám nézett azokkal a nagy kiskutya szemeivel. Innen te is tudod a történetet." Finn menteni próbálta magát.