Óceánkékek (félbehagyva)

VI. Mire jók a barátok

fűszer & narancssárga 

 Ben felszívódott, mintha soha nem is ült volna ott az ablak melletti kis asztalnál. Rey pedig egyáltalán nem úgy érzett, ahogy gondolta, hogy majd fog, mikor Ben Solo végleg elhagyja az életét. Hiány, az tátongott a mellkasában. Fájt látnia az üresen álló széket, már egy hete nem mosolygott rá onnan kedveskedve senki, egyszerűen csak üres volt. Néha megfordultak rajta idegen emberek, de az nem volt ugyan olyan. Rey utálta, hogy ezt kell éreznie, semleges akart maradni, annyira istentelenül semlegességet akart érezni. Azonban ez nem így működött. Ezek az érzések pedig egyre halmozódtak a lányban. Édesanyja betegsége is súlyosbodott, az asszonyt leukémiával diagnosztizálták, még aznap, mikor Rey elküldte Bent. A hír teljesen lesújtotta a lányt, az elkövetkező napokban egyre nehezebben tudott koncentrálni, főleg az iskolában. Lassan a kis lakás is dobozokkal telt meg,hiszen Rose költözött. Rey pedig kezdte úgy érezni, ha ez így folytatódik magára fog maradni. Ismét... és ettől nagyon rettegett, félt, hogy mi lesz vele, mihez fog kezdeni egymagában. Egyedül a világ ellen. Csak egy kislánynak érezte magát, el volt veszve. Csakhogy még mindig meg volt győződve arról, hogy meg fogja tudni oldani, csak átmeneti kétségbeesésnek tudta be. Ezek mellett még mindig iszonyatosan őrlődött magában. Az élete hirtelen teljesen szétesett és úgy tűn a káosz felé hajt, és ekkor még Rey nem is sejtette, hogy ez csak a kezdés.

Rey összefont karokkal álldogált a pultnak támaszkodva, az üzlet nyitásáig még egy fél óra volt, kint a hajnal fényei táncoltak. A lány fáradtan figyelt kifelé a nagy ablakokon, időnként kimerülten hunyta le a szemét, nem aludt túl jól az utóbbi időben. A közérzete is szörnyű volt, folyton változott, de legtöbbször eléggé lent érezte magát. 

- Minden okés? - sétált mellé Finn és aggódva figyelte a lány arcát. Rey beharapta az alsó ajkát, nem is tudta mint mondhatna.

- Nem tudom - válaszolt végül. Megdörzsölte zöld szemeit és egy gyenge mosolyt küldött munkatársa felé, majd szürke tornacipőit kezdte inkább figyelni. Ez nehéz volt neki, nehéz volt szembenéznie a problémáival. Néhány pillanatnyi csend következett. Finn tehetetlenül figyelte kimerült barátnőjét.

- Figyelj Rey! Ha gondolod menj és feküdj le egy kicsit az öltözőben, az én kabátomat is leterítheted ha gondolod. Pihenj egy kicsit! Rád fér - mosolygott segítőkészen Finn. Biztatóan figyelte barátja arcát. 

- Köszönöm Finn - ölelte végül át gyengén a srácot Rey. 

- Majd én tartom a frontot, ameddig tudom - nevetett halkan Finn, biztosítva a lányt arról, hogy egyedül is meglesz. Rey hálásan bólintott, majd az öltöző felé vette az irányt. Tényleg nagy szüksége volt arra a plusz kis alvásra, Finn sötétkék kabátja pedig olyan puha és kényelmes volt.

***

Hatalmas csörömpölés töltötte be a helységet. Rey rémülten ugrott ülő helyzetbe álmos szemeit ide-oda kapkodta. Finn ügyetlen alakján állapodott meg, aki épp cifra káromkodások közepette próbálta meg felkaparni a földről az egyik tortaszeletet a porcelánszilánkok közül, miközben a másik kezén egy díszes doboz csücsült. Rey álmatag mosollyal nyugtázta, hogy a pihenőnek itt vége. Igyekezve pattant fel, hogy kisegítse barátját.

- Segítek! - lépett Finn mellé, ő kissé megkönnyebbülve nézett a másikra.

- De ne itt álomszuszék! Kint már várnak páran, ezt majd megoldom én - mondta és visszatért az előbbi feladatához.

- Megyek már! - indult meg szinte futva a fő ajtó felé. A kassza előtt tényleg egy sor állt, de a vendégek szerencsére még nem tűntek olyan idegesnek. Rey felvette a mosolyt, ami egy ideje már közel sem volt olyan őszinte és önfeledt.