Az Elátkozott Szemek

2. Fejezet

- Aiko, már te is? – lepődött meg Kakashi-sensei.

- Nem tudok tétlenkedni, mint maga! – szóltam vissza, majd Naruto mellé ugrottam.

Láttam a fiú arcán a fájdalmat. Osztozik Gaara gyötrelmével. Mindkettőjükben egy Bijuu van elzárva, ami miatt rémséges gyerekkoruk volt. A falusiak a szörnyeteget látták bennük, ahogy bennem is. Bár tőlük sokkalta jobban elfordultak.

- Az ott Temari? – hallatszott Ino éles hangja.

Leugrottunk a fákról egyenesen Temari elé. A legyezős csajszi furcsállóan tekintett ránk, érezte, hogy nincs minden rendben. Meg szerettem volna nyugtatni, de nem lehetett. Hogyan? Nem mondhatom neki, hogy minden laza, csak éppen elrabolta az öccsét az Akatsuki. A szervezet, melynek Itachi is a tagja. Hírhedt bűnözők csoportja, ami a Bijuukat gyűjti be és számos gaztettet követtek el. Ahányszor rájuk gondolok el fog egy ismeretlen érzés, egyszerre vagyok dühös és szomorú, talán csalódott is.

Temarit ledöbbentette a hír, egész testét átjárta egy sötét borzongás. Felpattant a fákra és sebesen araszolt a faluja felé.

- Ch – szorította ökölbe Naruto a kezét, aki ismét a csoportunk élvezetőjévé vált. – Én és Gaara egyformák vagyunk – kezdett kisebb monológjába. Igazán meghatóak voltak a kedves és az empatikus szavak, melyek a két fiú odaadó barátságát szimbolizálták. Szívemig hatoltak, hisz Naruto az egyik legjobb barátom. Elfogadhatatlan, hogy a falu őt is hasonló kínlódásnak tette ki, mint engem. Ezek után a közös sorsom a két fiúval... engem is megingatott, számos sebemet feltépve. – Megmentem őt – fejezte be, majd még erősebb tempót diktált.

***

- Temari! – futott felénk egy őr a csapatával. – Ilyen hamar itthon?

- Jöttem velük, ahogy tudomást szereztem a kialakult állapotról – válaszolt a lány, majd intett, hogy kövessük őt. – A konohai küldöttség – mutatott ránk.

Egy a sziklákban kivájt résen futottunk át, amin nyomott hagyott az Akatsuki behatolása. Robbanások maradványai, vér, karcolások, gödrök, törmelékek, törött fejpántok, elhagyott fegyverek...

Sunagakure teljesen eltért Konohától. Itt tele volt homokbuckákkal, homokkal és homokkal, a növényzet nem gyér volt, hanem nem is létezett. Az épületek stílusa merőben más volt, mint otthon. Mind kőből épült, lekerekített sarkokkal és csúcsokkal, némelyiknek egészen gömb vagy henger alakja volt. Egy henger alakú épületbe futottunk be, ahol nyugtalanul hemzsegek a shinobik. A második emeleten megtaláltuk Kankuro kórtermét. Orvosi ninják figyelték az állapotát, de egyik sem vágott vigasztaló arcot. Komolyan, még Shikánál is búrabaszottabbaknak tűntek, ami nyomós aggodalomra adott okot. Ino gondolkodás nélkül sietett a beteghez, hogy megkezdje az átvizsgálást.

***

- Magának mi a baja? – harsant fel az egyik Naruto, ugyanis már egy klónt is csinált magából.

Egy idős nő ok nélkül Kakashi-sensiere támadt, szőke haverom pedig ökölharcot vívott a nagyival. Shikával döbbenten figyeltük az eseményeket. A konzervatív nagyi nagyon harciasnak bizonyult, és alig lehetett megfékezni. Végül kiderült, hogy csak elnézte a senseit. Kínos.