Az Elátkozott Szemek

3. Fejezet

- Ai – maradt szó nélkül Shikamaru. Kis gondolkodás után megszólalt – Menekülj. Az Ötödik védelme nem lesz elég a többi tanácsadó akaratával szemben. Fuss már! – ordított rám.

- Te most... – újból lefagytam. Shika felemelte a hangját?

- Vidd őt is – hebegett-habogott összevissza. – Az Akatsuki az egyetlen esélyed.

- Az Akatsuki? – makogtam döbbenetemben. Elment a maradék esze is?

- Jól hallottad, az Akatsuki – ölelt át. – Jó lenne megtalálni a tagot, mielőtt még a többiek...

- Nem ártana – szorítottam meg a chunin mellényét. – Szeretlek – súgtam mellkasába.

- Én is – simogatta a hátamat. – Most menj, én megleszek – bontakozott ki a szeretetburokból.

Segített Naruto hulláját feltenni a hátamra. Még meleg volt. Kicsapott a verejték, undorodtam magamtól. Nem tudtam megvédeni... Szorosan tartottam Narutót, nem szerettem volna, ha lecsúszik rólam. A távolból hallatszódott egy kisebb robbanás, ami felfedte Deidara kilétét. Sharinganommal kiszúrtam, hogy menekül valaki vagy valakik elől. Felénk repült az agyag madarán, itt az én nagy esélyem.

- Te is menj innen – meredtem a copfos fiúra. Minden részletében megjegyeztem, hisz nem láthatom soha többet viszont. – Erre jön – mutattam fel az égre.

Shika köszönés nélkül a szurdokba ugrott, oda ahol nem rég még hárman üldöztük ezt az idiótát. Tüdőm szaporán mozgott fel-le, sosem fogom kiheverni ezt a sokkhatást, de végül is megérdemlem. Én okoztam magamnak. Deidara épp fölöttem hasított el, mire megdobáltam kunaikésekkel. Jobb nem jutott eszembe, de ez is elegendő volt, hogy megszerezzem magamnak a figyelmét.

- Ez édeskevés, hm - hajolt el elegánsan a kés áradattól.

- Telik jobbra is – bámultam vörös szemekkel.

- Ti Uchihák! Hm! – ordította el magát. – Gyűlöllek titeket!

- Én is gyűlölöm mindegyiket – osztoztam kijelentésén. Sikerült is meglepnem, hisz nem mindennapi ez... egyezni egy „S" osztályú bűnözővel? Normális ez? Nem, közel sem normális a helyzetem.

- Hm – hümmögött egyet, majd szárnyasáról ugrott le a biztos talajra, pedig távolsági harcos. Meglepettségét nem tudta eltakarni, de hogy ezek után mekkora döbbenetben lesz része. 

- Te is szarban vagy, én is – néztem az előttem álló Deidarára. – Húzzuk ki egymást.

- Teljesen hülyének nézel? Hm! – hadonászott volna a karjaival, de azok helyén nem volt semmi.

- Nincs kezed – mutattam az üresen lobogó köpenyujjakra. – A társaim üldöznek, hidd el, vannak elegen. Legjobb tudásom szerint a te társad, Sasori halott – igazából ez az érv nem biztos, hogy igaz volt, de ha már mesternek szólította, csak szereti. Talán. – Nincs több chakrád egy harchoz. Kakashi-sensei a nyomodban.

- Ez közel sem olyan rossz, mint próbálod beállítani – keseredett el.

- A mestered sem? – ejtettem ki óvatosan a nevét. – Bízhatsz bennem.

- Miért is? Hm? – húzta fel az orrát.

- Tudod – húztam ki magam. – Megöltem a két legjobb barátom közül az egyiket, aki egy konohai ninja, egy jinchuriki. Nektek szükségetek van a farkasdémonokra, nekem pedig egy menedékre. Fogadj be az Akatsukiba – jelentettem ki határozottan.