Az Elátkozott Szemek

4. Fejezet

Nem egy, sem kettő éjszakát töltöttem itt. Én nem bírom egy kicseszett szobában leélni az életem, függetlenül attól, hogy Deidara nem bánik rosszul velem.

- Te nyomorék! – rúgott belém. – Mi az, hogy nem tetszik a művészetem? Hm?

Helyesbítek: „annyira" rosszul nem.

- Mert... Felelőtlenül robbantasz! A végén magadat is széttrancsírozod – magyaráztam neki.

- Ebbe nincs beleszólásod, hm! – mordult fel, majd ismét kiviharzott a szobából.

- Vigyázz magadra – mondtam kedvesen mielőtt kiment volna.

Nem tudom, hogy hallotta-e vagy sem, mert nem reagált rá. Az ajtóban lévő zár nem kattant. Képtelenség, hogy felügyelet nélkül itt hagyjon, valaki várni fog az ajtónál. És az a valaki el fog vezetni engem Peinhez, mert okvetlenül kell beszélnem vele. Én nem leszek senkinek se a fogja! Főleg nem az Akatsukié...

Feltéptem az ajtót, de nem találtam ott senkit. Egy szürke folyosón találtam magam, fogalmam sem volt hova vezet, hisz csak azt a részét ismertem, amit a szobából láttam, ami körülbelül egyenlő a semmivel. Futni kezdtem az egyik irányba, hátha sikeresen belebotolok valakibe. A folyosó egy tágas helyre vezetet, ami leginkább egy társalgóra hasonlított. Itachi és Deidara beszélgettek egymással, a többi ember pedig mind engem bámult.

- Jó bige – jellemzett valaki a sarokból. – Értem miért hoztad magaddal.

- Most azonnal hallgass el – kaptam el a torkánál fogva. – Nem hagyom, hogy így beszélj velem.

- Nem vagy erőszakos kicsit? – meredt rám lilásbarna szemével. – 'Dara, a fojtogatós szexet szereted?

- Senki sem beszélhet így velem, te kispöcsű – sziszegtem már a falhoz préselve. – Tőled nem félek.

- Mégis kinek hiszed magad? Egy szajha vagy, nem több – vigyorgott a képembe.

- Hidan, ő az én foglyom, hm – ugrott oda Deidara. – Engedd el, hm! – hámozta le a kezem az ősz koponyájú nyakáról. Érintése közel sem volt a nyugtatóhoz, mint első napon éreztem.

- Ch – fújtatott Hidan.

- Nem szajha, hm! – ezúttal ő ragadta nyakon ezt a nyamvadt tagot.

- Védelmezd a szukád – szabadult ki a szőke szorításából. – Amúgy semmi értelme fujtogatnotok, halhatatlan vagyok.

- Uuu – szóltam be neki. – És most kemény csávó vagy?

- Deidarától mindenki csávósabb – húzta diadalmas mosolyra az ajkait.

Deidara mérgesen kapta el a karom, maga előtt vezetett vissza a szobája felé. Szorítása fájdalmas volt, égette a bőröm. De nem engedhettem, hogy bezárjon újból. Nem! Körmeimet a falba vájtam, úgy kapaszkodtam a szabadságomhoz. A férfi kezei még erősebben markolták a húsomat, szemei szikrákat szórtak. Vajúdásunk egész úton tartott egészen a bűvös ajtóig.

- Nem vihetsz be! – haraptam bele az egyik karjába.

- Elég cirkuszt csináltál, hm! Mentettem a nyavalyás életedet, te meg nekiesel Hidannek!

- Ha nem bánt volna így velem...

-Nem fog sehogy sem. A szobámban sehogy, hm – lökött be az ajtón belülre. Elterültem a földön.

Gonddal zárta be az ajtót, hogy ismét unatkozhassak idebent. Nem gondoltam a szökésre, és ezt neki is tudnia kell. Fogolyként nem sok jogom lehet, de kérvényezni fogom, hogy szabadon ki-és bejárhassak.