Az Elátkozott Szemek

6. Fejezet

Ma reggel nem nyitott köpennyel járkáltam (egyébként mindig csak magamra dobtam), mivel elég hűvös volt az idő. Az összes gombot begomboltam, épphogy adtam magamnak mozgási lehetőséget. Deidara agyag madarán repültünk, Orochimaru rejteke felé. A csapattársam teljesen bezsongott, vérében érezte a csatát. Én is vártam, hogy találkozzunk, avval a rohadt kígyóval, hisz vele tartózkodott Sasuke is. Jó, természetesen én is örülnék a halálának, de számomra nem az az első...

- Meg kell tennem, Sasori mesterért, hm – nyújtotta ki a kezét a szőke fiú. – A mi feladatunk volt, hm.

- Sosem meséltél róla – üvöltöttem a szélbe.

- Nem is tudok róla, hm – szontyolodott el, nagyon szerethette őt. Az Akatsukiban rendbontóak voltak a szoros kapcsolatok, mégis jó tudni, hogy voltak rendes tagok is, akik ízig-vérig szerető emberek.

- Rúgjuk seggbe azt a kígyót – tanácsoltam, mire válaszul egy egyező hümmögést kaptam.

***

Egy erdőben szálltunk le, pár kilométerre a végállomástól. Fáról fára elemeztük a terepet. Orochimaru tökéletesen eltűntette az összes jelet, ami a jelenlétére utalna. Egy kopár terület tágult a szemünk elé, amely alatt futott végig az ex Akatsuki tag főhadiszállása.

- Nem robbanthatjuk be – emlékeztettem Deidarát. – Még.

- Siess, hm.

Aktiváltam a sharingant, majd a föld alá néztem. Nem egy byakugan, de négy chakra forrást is találtam, melyek közül csak egy tűnt elég erősnek, hogy a kígyóé legyen. Volt egy magasabb szikla előttünk, ahhoz viszonyítva dél-kelet irányban húsz méterre ülhetett a célpontunk.

Deidara kis agyagrovarai a földbe fúrták magukat, feltérképezve a helyet még több információért. Vártam a robbanást, hisz várható volt a dicső művészetéről tartott bemutató. Első támadásnak amúgy is elment, legalább könnyű behatolást teszi eredményessé.

- Katsu! – hangzott el a parancsszó, mire repedezni kezdett a föld.

Ezek a kis mütyürök elég szép robbanást hagytak maguk után, mi pedig a keletkezett kráterbe vetettük magunkat. Orochimaru Dei és egy másik Akatsukis jelenlétére számított, nem pedig rám. Sikeresen megleptem őt.

- Te? – nyújtotta ki rám kígyónyelvét. – Ez érdekes lesz.

- Kussolj! – köptem felé, majd kézjeleket formáltam.

A felé lövellő tűzgolyót könnyedén kikerülte, sőt a mögötte lévő robbanást is megúszta. Bevetett néhány mocskos technikát is, mire a kis csicskása is megmutatta magát.

- Orochimaru-sama, ránk találtak a konohaiak is – jelentette be a helyzetet... Csak nem! Nem akarom őket látni, szorult össze a szívem... Dei észrevette, hogy valami nem kóser velem, de még biztató pillantásokat sem küldött felém. – Ni, csak! – nézett rám a pápaszemes. – Még egy Uchiha az Akastukiban! Szánalmas!

- Kabuto, hm! – kiáltott fel fenyegetően Deidara, aki megelégelte a sértegetésemet. Dühében újra gyakorolta a művészetét.

- Jé, ez színes! – vigyorogtam a fiúra, aki viszonozta a gesztusomat.

-Örülök, hogy tetszik, hm – mosolygott továbbra is. – Már otthon meg akartam mutatni...

- Így jobb volt – vágtam a szavába, majd Kabutónak rontottam.

Közel harcban Deinek esélye sem lett volna, ezért szükségessé vált cselekednem. Egy kunait kaptam a kezembe, amivel próbáltam elvonni a figyelmét. Csicska ide vagy oda, de egy ilyen alapszintű támadással képtelenség megölni.