Az Elátkozott Szemek

10. Fejezet

A Bijuu szívás rohadt fárasztó elfoglaltság, főleg hogy napokig eltart. Egy szobornál végezzük a drogozást, ahol mindenkinek meghatározott pozícióban kellett elhelyezkednie.
- Bezsibbadt a nyakam – panaszkodtam, ugyanis a sok mozdulatlanság miatt az összes testrészem elzsibbadt.
- Majd Deidara ad rá egy puszit – nevetett mellettem Kisame, bár azt senkisek sem vallotta be, hogy ő is hasonló gondokkal küzd.
- Szívesen, hm – fürge kezek ragadtak derékon, magabiztos tartásuk a szökést is lehetetlenné tették.
- Turbékoló párocska – csesztetett továbbra is kék bőrű barátom. – Remélem nem lesznek kölykeitek, mert a fajtátoknak kár sza...
- Kisame! – szóltam rá markánsabban, mire igazán apróra húzta össze magát. Fogalmam sincs, hogy érte el a két méterjével (nem vicc, tényleg ekkora), hogy tőlem is alacsonyabb legyen. Pedig még százötvenöt centiméter sem vagyok...

A fiúkkal az oldalamon hamar elértem a szobákhoz vezető vésett folyosót. A fekhelyem nem volt messze magától a Gedo Mazo szobortól, mégis alig húztam a tagjaimat.
- Ez mindig ilyen fárasztó?
- De még mennyire – Samehada ütögetését éreztem a jobb vállamon. Kisame egyszer úgy megöllek... - Főleg a többiek nélkül, gyorsabb lenne a Zombi-kombóval, meg a kígyóval...
- Kisame... - hajtottam le a fejem, majd a szobánkat nyitó kilincsért nyúltam. 

Szótlanul dobtam le magam az ágyra, míg Deidara jó kisfiú módjára próbálta megfejteni a bajomat. Még be is feküdt mellém, hogy szorosan magához húzhasson. Már csak egy kevés kell ismét... és bőgök...
- Ne sírj, hm – kis fészkelődés után lehetővé tette, hogy ölelésünk még védelmezőbb, még közelibb legyen. – Nekem is hiányoznak.
- Dei... - nagyon is jól esett, hogy rájött mi nyomja a lelkivilágomat. Arcomat a mellkasába rejtettem, mancsaimmal erőtlenül ragaszkodtam a fiú melegéhez.

***

Úgy éjfél tájt ébredhettem fel, az Akatsukiból mindenki átaludta a délutánt, még talán Zetsu is. Elég para lenne, ha alvás közben karöltve figyelt volna... Szemeim fájtak az intenzív sírástól, minden bizonyára véresek és dagadtak is. Deidara engem ölelve húzta a lóbőrt, halk szuszogása töltötte be a helységet, néha álmában elejtett egy-két hümmögést, de alapjáraton nagyon édesen aludt. Órákig is képes lettem volna az arcát tanulmányozni, de szervezetem vízért kiáltott. Óvatosan másztam ki az ölelésből, nem szándékoztam felébreszteni a szöszit.

A konyhában Painnel találkoztam. Gondterhelten támasztotta a fejét a pulton, mint aki a világ elmés kérdésein és problémáin tanakodik. Teljesen megértettem őt, hisz az ő felelőssége írányítani ezt az eszeveszett bandát. Víz ivás közben arra lettem figyelmes, hogy kihúzta a mellette lévő széket, majd hol rám hol a székre nézve kérlelt maradásra.
- Tessék? – szólaltam meg nagy bénán, de tanácstalan voltam. Egyáltalán akart ő beszélni is? Vagy csak csendes társaságra vágyott?
- Tudod... - makogta továbbra is elmélkedő pózban. – Semmi.
- Valami gond van? – emeltem rá aggódó, sötét tekintetemet. Pain is egy ember másodállásban, még ha ő is a főnök. Biztosan az ő háta mögött is sok szar emlék verekszik meg az első helyezésért.
- Nincs – válaszolta ridegen, fenntartva a főnök-alkalmazott hierarchiát kettőnk között.
- Nem muszáj beavatnod. Gondjai bárkinek lehetnek, hisz embere...
- Aiko! Végre meglettél, hm! – robogott be a konyhába Deidara, aki „kicsit sem" mutatta az idegesség vagy a feszengés jeleit. – Hová tűntél?
- Észlény, itt van a konyhában – morogta a vörös hajú egy lemondó sóhaj keretében, mintha fájna neki a szőke hülyesége.
- Ittam egy kis vizet, majd összefutottam a főnökkel – adtam kedves magyarázatot a szőke fiúnak, a... szerelmemnek. Azt hiszem már szerelmemnek nőtte ki magát...
- Fantasztikus, hogy mindketten idejöttetek, mert küldetésem van a számotokra. Reggel akár indulhattok is.
- Megint meló? – fogott padlót Dei, majd Pain ideges tekintete arra sarkalta, hogy katonásan rendezze a vonásait. – Mi a feladat? Hm?
- Felbéreltek minket Ishigakure teljes megsemmisítésére, hogy megszűnjön egy kisebb háború két fél között.
- Megismerhetik a művészetemet, hm!
- Nyugodj le, Dei – érintettem meg a csapattársam alkarját. – Egyéb instrukció?