Az Elátkozott Szemek

12. Fejezet

- Hol van a bátyám? – ordított továbbra is Kurotsuchi. Az utóbbi időben sűrűn eljátszottuk ezt, de a forgatókönyv egyszer sem tért el az előzőtől. Ő üvölt, én meg csak találgatni tudok merre járhat a szőke. Alig van itthon.

- Hanyadszor mondjam, hogy nem tudom? – tettem csípőre a kezeimet.

- Te csak ezt tudod ismételni?

- Van róla fogalmad mennyire gyerekes vagy? – pillantottam felé flegmán.

- Ezt pont egy tizenhat éves mondja? – hadonászott a karjaival, szinte már füstölt.

- Te is annyi vagy – húztam győztes mosolyra az ajkam, majd az ablakhoz léptem.

Kinyitottam azt, éreztem, hogy van valaki itt. Kurotsuchi forrt a dühtől, folyamatosan rikácsolt nekem. Lerázhatatlan volt, pedig az ő jelenlétében nem fog mutatkozni a váratlan vendég.

- Oké, beadom a derekam – színleltem együttműködést. – A falu északi szélére ment agyagért - hazudtam.

- Köszi – csillant fel a szeme, majd mosolygósan kifutott a lakásból.

- Egek, ekkora hülyét – fogtam a sajgó fejemet.

Leültem a konyhában lévő kis székre és vártam. Vártam. Végül megmozdult a függöny és egy egyenruhát viselő shinobi ugrott be rajta.

- A Tsuchikage parancsát hoztam... – térdelt le elém. Ez az alak kicsit az Anbu harcosok tisztelettudó viselkedésükre emlékeztetett. – Az Akatsuki harcba keveredett a Négyfarkú jinchurikijével.

- És azt akarja, hogy állítsam meg.

***

Magamra aggasztottam az új ruháimat, melyek közé egy új farmernadrág (bár is azt mondták így hívják), egy hálós alsó, valamint egy fekete haspóló tartozott. Nyakamba kötöttem az új fejpántom, majd a megadott helyre igyekeztem. A hátamon fityegett a katanám, mely rengetegek életét elvette már.

Hamar megérkeztem a hármas őrterületre, ami a falu határán volt megtalálható. Az erdőt fekete füst-és porfelhők borították, feltételezhetően Deidara bombáinak származékai lehettek. A távolban hatalmas, a látómező nagy részét betöltő vízburok volt.

- Kisame... – kaptam a szám elé a kezemet – és akkor Itachi...

Hirtelen meg kellett állnom, ugyanis egy kunait dobtak a lábam elé. Szemeimmel a környező bokrokat, fákat pásztáztam, Itachit kerestem. Sosem gondoltam volna, hogy a megmentőm valaha az ellenségem lesz... Pedig nem először állunk az ellentétes oldalon. Túl naiv vagyok.

- Hát itt vagy. A vezér már mindenhol kerestetett titeket - hollók repültek egy pontba, majd megformálódott távoli rokonom alakja.

- Kisame?

- A jinchurikivel harcol, miközben valami amatőrök bombákat dobálnak rá – írta le röviden a helyzetet.

- Deidara? – pattantak ki a szemeim. Rá sok mindent lehet mondani, de hogy amatőr lenne a művészetében... Ez a feltételezés Itachitól is sértés.

- Egyikünk sem látta – pillantott felém Mangekyou szemével.

- Nem akarok veled harcolni, nem tartalak ellens...

- Ellenség, barát... Ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

- Kapd be! Nem ezt akartad? Semmi sem jó neked?! – ugrottam felé katanával a kezemben.