A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

7.rész: A múlt árnya

~10 évvel ezelőtt~

Harin szemszöge

Este kilencet ütött az óra. Taehyungot az imént raktam ágyba, s vártam, hogy a férjem hazajöjjön. Namjoon nagyon sokat dolgozott a cégnél. Mikor huszonöt éves lett, alapított egy saját mezőgazdasági céget. Egy hatalmas nagy farmon éltünk így ez várható volt. Nagy álmai voltak, tehetősebb családból származott. Húsz éves korom óta a felesége vagyok. Huszonhárom évesen megszültem az én gyönyörű fiamat. Ezen az éjszakán, egy fiú kopogott be hozzám. A szája körül csupa vér volt, a ruhája szakadt volt, a teste pedig remegett. Szemeit félig tartotta nyitva, haja pedig össze-vissza állt.

- Jézusom! Jól vagy, szívem?- guggoltam le hozzá.

Olyan volt akár a porcelán. Bármikor eltörhetett, ha az ember rosszul ér hozzá. Lassan a kezéért nyúltam, mi hideg volt.

- Gyere, kicsim beviszlek a meleg házba, megfürödhetsz, aztán kapsz finom, meleg ételt. Rendben?- küldtem felé egy nyugtató mosolyt.

A kisfiú csak bólintott, beleegyezése jeléül. A fürdőbe vittem magam után, ott pedig levettem róla a ruháit. Hófehér bőre, szinte már csillogott ahogyan a lámpa rávilágított.

- Mond csak... Honnan keveredtél ide?- engedtem meg a vizet.- Vannak szüleid?

A fiú megrázta a fejét. Nincsenek szülei? Ha ránézésre meg kéne ítélnem, annyi éves lehet, mint Tae. Mikor a kád már tele volt, segítettem neki beszállni. Lassan kezdtem el a szivaccsal lemosni róla a vért, mi egész testét beborította, viszont sehol sem sérült meg.

- Mennyi vér... Kié ez ha nem a tied? Bajban vagy?

Nem beszélt, nem mozdult csak ült és nézett előre. Nézte a falat. Nem tudom mi történt ezzel a kisfiúval, de látszik rajta, hogy fél és kétségbe van esve. Nincsenek szülei. De hát honnan van akkor ez a gyerek? Mikor végeztem a fürdetésének, behoztam ruhát neki, mi eredetileg Taehyungé, de most neki is kell. Mikor a pólót adtam rá, kissé kinyitotta a száját, így belátást nyertem a tejfehér fogsorára. Szemeim kétszeresére nőttek, s végigfutott rajtam a félelem. Szemfogai élesen csillogtak, s egyből rájöttem mi ez a kisfiú.

A vámpír gyerekek évszázadok óta a legfélelmetesebb lények. Mindig éhesek, mindig enni akarnak és nem tudják magukat kordában tartani. Gyorsabbak és erősebbek, mint az idősebb vámpírok. Viszont ez a fiú más volt. Nem akart megenni, nem támadott rám és nem is mutatta túl nagy érdeklődését felém.

Ezen az estén ismertem meg Jeong Guk-ot és ezen az estén vesztettem el életem szerelmét...

~10 évvel később~

- Rég nem láttalak. Hogy vagy?- simítottam Jeong Guk arcára.

- Jól, köszönöm. És te? Nem is tudtam, hogy Taehyung anyukája vagy.

- Pedig de! Ugye milyen szép fiú lett belőle?- néztem rá a fiamra.

- Nagyon szép.- nézett Taehyung szemébe, mire a fiam zavarában lehajtotta a fejét.

- És ő ki?- biccentettem az alacsonyabbik fiúra.

- Ő a párom, Jimin. Jimin, ő itt egy régi ismerősöm. Segített nekem egy borzalmas estén.- mutatott be minket.

Mosolyogva fogtam kezet a kis törpével, ki egyébként egész aranyos volt. Láttam a szemem sarkából, hogy Tae teljes sokkban van és nem tudja felfogni, hogy mi is történik éppen. Úgy érzem ha haza értünk ideje lesz neki elmesélnem, a Jeong Guk-kal való történtem egy kis részét.

- Egy suliba jártok ezek szerint.- jegyeztem meg.

- Igen.- bólintott, Guk.

- Kérlek vigyázz rá.- kértem, megremegő hanggal.

Taehyung mindig is érzékeny fiú volt. Nem viselte jól az apja halálát és a hiányát. Az iskolában sokat piszkálták és volt mikor verekedett az osztálytársaival vagy pár felsőbb évessel. Nehéz gyerekkora volt Busan-ban. Most, hogy ide költöztünk remélem, hogy jobb élete lesz. Gőleg, hogy Jeong Guk is vele van.

- Igyekszek.- kacsintott rám, majd megfogta a jelenlegi párja kezét.- Nekünk mennünk kell. Lassan delet üt az óra és már így is eléggé égeti a bőrömet a nap. Jó volt újra látni téged! Szia, Taehyung! Legyen csodás napotok!- köszönt el tőlünk, majd minket kikerülve sétáltak el.

Taehyung még pár percig csak csendben állt, majd kissé ideges tekintettel rám kapta a tekintetét. Sosem volt még ideges mikor rám kellett néznie, most még is az volt.

- Ez meg mi volt? Te jóban vagy egy vámpírral? Méghozzá vele?! Honnan ismered? Ki ő neked?!?!?!- emelte fel a hangát, mire pár ember elkezdett minket bámulni.

- Otthon mesélek neked. Rendben, kicsim?- néztem rá könyörgően.

- Jó.- puffogott, mint egy kisgyerek.

- Egész jó képű. Nem?- böktem oldalba, kuncogva.

- Anya!- csattant fel.- Nem vagyok meleg!- sóhajtott.

- Nem is mondtam.- vontam vállat, ezzel még jobban húzva az idegeit.- Na gyere. Ott van álomcsapda. Jót fog tenni ha veszünk neked egyet úgy érzem.- karoltam bele a bal karjába.

- Én nem hiszek a hókusz-pókusz dolgokban.- rázta meg a fejét.

- A vámpírok is mítikus lények, mégis élnek.- húztam magam után.

- Anyaaaaa...- nyögött fel.

- Jó napot!- köszöntem az árusnak.

- Önnek is! Mivel szolgálhatok?- kérdezte egy kedves mosoly kíséretében.

- Álomcsapdát szeretnék. Valami jó nagyot!

Nem szeretném, ha Taehyungnak visszatérnének az emlékei. Az hatalmas csapás lenne mind az emberek, mint a vámpírok számára. Túl sok mindent tud, amit el kellett felejteni amikor még kicsi volt. Figyelmeztetett rá Jeong Guk, hogy vissza fog térni az emlékezete és szörnyű kínnal fog ez járni. Még túl fiatal. Túlságosan is gyerek még hozzá.