A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

27.rész: Örökké (END)

Elkábúltan, repedező szívvel, tátott szájjal néztem végig, ahogy a földre rogy, a testvére pedig nevetni kezd. Abban a pillanatban éreztem, hogy elpattant bennem valami. Valami veszélyes. Valami üvöltő. Valami amit nem lehet megállítani. Nem én uraltam a testemet. Megállíthatatlanul törtem az utat, Hyun Guk felé, minden utamba eső másik vámpírnak az életét kiontva, a véréből szívva, egészen addig amig el nem értem. Kardját velém rántva, próbált megijeszteni, de ha akart volna, sem tudott eltántorítani. Miközben, keserédes mosollyal szúrta belém egy hirtelen mozdulattal, úgy én nem éreztem semmit, s mikor ezt észre vette, rá fagyott a vigyor.

- Mi vagy te...?- suttogta.

- A legerősebb vámpír.- mondtam ki, majd egy lágy, de erős kar mozdulattal, kitörtem a nyakát, s a leeső hullájából kitéptem a szívét.

Amint meglátták, hogy Hyun szíve a markomban préselődik, letették a fegyvert, egytől egyig. Szememből egy könny csordult ki, ahogy a földre dobtam a számomra értéktelen dolgot, s Jungkookhoz sétáltam.

- Tae...- suttogta egy mosoly kíséretében.

- Szerelmem...- térdeltem le hozzá, majs fejét a combomra emeltem.

- Vigyázz erre a világra.- suttogta egy mosoly kíséretében.- Száz év múlva jövök, kedvesem.- csukta be a szemeit.

- Nem! Nem lehet! Én nem akarok annyit, Jungkook! Biztos, hogy nem!- tiltakoztam hevesen.

- Tae... Már nem lélegzik.- rakta vállamra a kezét, Jin.

- De!- gyűltek könnyek a szemeimbe.- Ne hagyj itt... Száz év az sok idő.- folytak le lassan a sós cseppek.- Jungkook...- csuklott el teljesen a hangom.

- Gyermekem...- hallottam meg a boszorkány hangját.

Szinte azonnal rá kapta mindenki a tekintetét, s segély kérően néztem rá. Lassan sétált oda hozzám, nyomában mindenki meghajolt, jelezve a tiszteletét. Legugolt hozzám, majd végigsimított az arcomon.

- Elhunyt. Nem lehet visszafordítani, ha csak meg nem tör az átok. Tudod jól, hogy ha ez így marad, mindenki újra az élők soraiban lesz és ez sosem fog megállni.- magyarázta.

- Meg akarom törni.- néztem a páromra.- Elég volt a háborúból és a kiontott életekből.

A boszorkány felállt mellőlem, s hevesen kezdett el mormolni valami, karjait kitárta, s a szél felerősödött. Mindenki szétnyílt ajkakkal figyelte a történéseket, egészen addig, míg egy lökést nem éreztünk a mellkasunkban. A boszorkány abba hagyta, majd vissza sétált Jungkookhoz.

- Ébredj, fiam.- simított át a testén, mire egy hatalmas levegővétel kíséretében kinyitotta a gyönyörű szemeit.- Vigyázz rá! Több esélyetek nem lesz.- állt fel, s elsétált az erdő mélye felé.

- Guk?- kaptam tekintetemet vissza a szerelmemre.

- Min...- suttogta hallkan, rekedten.- Mi történt?- kérdezte.

- Együtt maradunk. Örökké.