A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

17.rész: Carbonara

Nem volt túlzottan befogadó a többi vámpír Jungkookon kívül. Főleg nem Jimin. Nagyon ellenszenvesen és megvetően méregetett engem minden alkalommal mikor szembekerültem vele. Már négy nap telt el. Jungkook egyre kevesebbet van itthon és félek, hogy nem fogom látni. Azt mondta, hogy ma hoz nekem valakit aki vigyázni fog rám, ha ő nincs velem. Éppen delet ütött az óra, mikor rászántam magamat arra, hogy lemenjek a konyhába. Nem éheztethet magamat egész nap, de bevallom, hogy gyomorgörccsel lépek be a helyiségbe.

- Szia!- köszönt, Jin egy nagy mosollyal az arcán.

Talán ő az a vámpír Jungkookon kívül aki kedves velem. Ő próbál kicsit közeledni hozzám. Néha ijesztő amilyen anyásan viselkedik mindenkivel. Még Jungkookkal is.

- Hali...- próbáltam mosolyogni.

- Csináljak neked valami ebédet? Nem tudom, hogy mit szeretsz, úgyhogy ha szeretnéd... Akkor mond csak el nyugodtan, hogy mit kívánsz és megcsinálom neked.- állt a hűtőhöz, amiben ahogy észre vettem ebben a pár napja, vértasakok tömkelege volt.

- Nem hinném, hogy a sült vér ízlene nekem.- húztam a számat.

- Jungkook tegnap elment és vásárolt egy csomó emberi ételhez szükséges dolgot. Én pedig amíg még ember voltam, egész jó szakácsnak mondhattam magamat. Bármit el tudok neked készíteni.- húzta ki magát.

- Csak nehogy gyomorrontása legyen tőle, Jin.- röhögött Yoongi az asztalnál ülve.

- Ugyan... Kinek hiányozna, ha esetleg belefulladna a hányásába.- morogta az orra alatt, Jimin.

- Vigyázz a szádra! Még meghallja az urunk!- szidta le Jimint, Jin egy fakanállal a kezében hadonászva.

- Nem érdekel! Ember még ide nem tette be a lábát ezen a senkin kívül! Nem hiányzott az életünkbe. Körülötte forog a világ és még csak annyit sem képes megtenni, hogy tisztelettel beszéljen velünk.- rúgta ki maga alól a széket, s odajött hozzám.- Miért vagy te ennyire fontos az urunknak?

- Jimin, elég lesz!- vágta fejbe a kanállal a kisebbiket.

- Téged nem idegesít???- ment feljebb egy oktávval a hangja.

- Nem. Amíg nincs az urunk terhére, addig nem foglalkozok vele.- vont vállat.- Mit ennél?- fordult felém.

- Semmit.- indultam vissza a szobámba.

Azonnal elment az étvágyam Jimintől. Annyira arrogáns ez a fiú... Miért utál engem ennyire? Nem vette észre, hogy Jungkook sosem szerette őt? Hogy csak kihasználta...? Miért ilyen nehéz minden? Otthon akarok lenni. Anyával és élni az eddigi életemet. Fura, hogy erre gondolok és ezt akarom? Nem szeretnék újabb háborúban részt venni. Nem szeretnék vámpírokkal tele házban élni akik utálnak engem. A szoba amiben Jungkookkal együtt alszok annyira szokatlan... Már nem olyan, mint régen. Semmi sem olyan és ezt nem tudom feldolgozni. Egyszerűen képtelen vagyok rá.

Egy óra múlva mosolyogva nyitott be egy Jungkook az ajtón. Én csak fapofával néztem ki tovább az ablakon a falnak dőlve. Lassú léptekkel sétált hozzám, majd hátulról átölelt, magának döntve engem.

- Baj van?- csókolt a nyakamba.

- Jimin... Annyira utál engem.- hajtottam le a fejemet.

- Beszélek vele.- szorongatott meg.- Nézd kit hoztam!- fordított meg, az ajtó felé, ahol egy édes kiskutya, csóváló farokkal nézett ránk.

- ÚRAMISTEN!- sikkantottam fel, majd azonnal a kiskutya felé futottam.- Hát te ki vagy?- emeltem fel az ölembe.

- Yeontan a neve. Ő egy kutya démon. Ha meg kell védenie téged, átváltozik egy hatalmas démonná. Nagyon okos és rendes társ. Tetszik?- simogatta meg a fejét.

- Nagyon!- ért fülig a szám.

- Örülök. Ettél már valamit, kedvesem?

- Nem...- ráztam meg a fejemet.

- Akkor gyere, együnk. Csinálok neked valami finomat.- kacsintott, majd megfogta azt a kezemet amiben nem Yeontan volt és maga után húzott.

Most senkit nem lehetet látni lent. Biztos elmentek valahova. Letettem Yeontant, majd leültem a konyhapultra, Jungkookkal szemben, aki csak mosolygott rám, mint a tejbetök.

- Ha terpesztenéd a lábadat, csak le kéne térdelnem és már csillagokat is látnál.- suttogta a fülembe, mire én teljesen elpirultam.- Mit eszünk?- tavolodott el.

- Nem tudom.- ráztam meg a fejemet.

- Carbonara?- kuncogott.

- Jó!- egyeztem bele szinte azonnal.

- Jin nagyon viccesen ejti ki.- nevette el magát.

- Miért, hogy?- döntöttem oldalra a fejemet.

- Kárebonárá.

Belőlem is kiszakadt a nevetés. Vicces volt ahogy utánozta Jin hangját és arcmimikáját. Kuncogva adott az arcomra egy puszit, majd elkezdte csinálni a számomra nagyon ínycsiklandó ételt. Titokban mindig is vágytam arra, hogy egy gyertyafényes vacsoránál randizzunk és együtt együnk valami nagyon finomat, de ez sosem fog megtörténni. Jungkook nem szereti az emberi ételt, ahogy a többi vámpír is. Nekik olyan, mint nekünk a vér. Yeontan látszatra hatalmas csodálattal bámúlta az éppen főző páromat, de én szomorú voltam. Normális életet akarok. Gyerekekkel és egy hatalmas nagy házzal.

- Ettél valaha carbonarat?- kérdeztem Jungkookot.

- Sosem.- rázta meg a fejét.

- Akkor honnan tudod, hogy jó lesz?

- Sokszor láttam Jint csinálni. Biztos jó lesz. Ha nem, akkor köpd ki nyugodtan. Nem baj. Vaaagy... Kóstólhatnál néha, ha gondolod.- vette ki a hűtőből a dolgokat.

- Rendben. Biztos jó lesz.