A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

15.rész: Az enyém

Jungkook szemszöge:

Másnap reggel, fáradtan keltem, az én szerelmemet ölelve. Alig aludtam pár órát, hiszen meg kellett nyugtatnom és tudatnom vele, hogy már semmi sem fog elválasztani minket ezen a világon. Mosolyogva figyeltem, ahogy kissé elnyílt ajkakkal, kisimult bőrrel szuszog, szorosan hozzám bújva. Nincs is ennél jobb érzés. Nem akartam felébreszteni, ezért amilyen halkan és észrevehetetlenül csak tudtam, kimásztam, s a konyhába mentem. Harin már rég nem volt a házban, hiszen lassan dél volt már. Kómásan kezdtem el csinálni magamnak valami kávé félét, ami egyébként egész finomra sikeredett. Lassan, óvatosan ittam a meleg italt, egészen addig amíg meg nem láttam Taehyungot, az ajtóban. Letettem a poharat, majd hozzá sétáltam. Nagyon álmosnak és kimerültnek látszott. 

- Felkeltettelek?- fogtam derekára.

- Nyem...- rázta meg a fejét.- Én is kapok kávét?- kérdezte, csillogó szemekkel.

- Nem!- kuncogtam.

- Mhhhhmm... Akkor szia!- fordult meg, majd ment volna, de én nem engedtem. 

Szorosan magamhoz húztam, arcomat a nyakába temetve. Hiányzott az illata. Neki egyedi és különleges illata volt mindig is. A vére illata pedig... Ellenállhatatlanná teszi őt. Szinte hallom és érzem ahogy az ereiben folyik, a meleg nedű, mi számomra az életet jelenti. Persze belőle sosem fogok inni. Sosem bántanám.

- Azt hittem tíz éve, hogy azért tűntél el, mert meghaltál.- szólalt meg pár perc után.

- De élek. Sosem fogok meghalni. Ezúttal nem. Élni fogok. Érted és azért, hogy beteljesítsem amit elkezdtem.- csókoltam nyakára, mire ő libabőrös lett. 

- Apámmal mi lett? Hol van most?- nyúlt hátra, majd beletúrt a hajamba.

- Valahol egy sötét és egy kietlen helyen.- válaszoltam.

- Látni akarom.- sóhajtott.

- Min!- szóltam rá.

- Taehyung vagyok! Ne hívj Minnek. Nem hatszázban vagyunk. Minden megváltozott. Én is. Ott hagytál! Még csak hat éves voltam!- emelte fel a hangját.- Miért törölted ki az emlékeimet és mindent?- sírt fel, én pedig szorosabban öleltem.

- Meg akartalak védeni. Rám vadásztak. Nem tudhatták meg, hogy te vagy MinSoo. Megöltek volna téged, ha veled maradok.- magyaráztam.- Most azért vagy itt, hogy végre velem legyél. Többet nem kell félned. Erősebb vagyok, mint valaha voltam. 

- És Jimin?- suttogta.

- Ő egy senki. Tudod, hogy csak téged szeretlek. Már ezer négyszáz éve, ha nem több. Kellett valaki aki kielégíti a testi vágyaimat. Biztos neked is volt egy pár.

- Rajtad kívül senki. Ellentétben veled én hűséges voltam.- dörmögte, majd kikászálódott a karjaim közül.

- Ne csináld! Éppenhogy visszakaptalak, de már veszekszünk?Tae, kérlek!- mentem utána, mivel elindult a szobájába.

- Hagyjál!- csapta maga mögött be az ajtót.

Hitetlenkedve pislogtam és csak bámultam az ajtót amit éppen nagy erővel vágott be a szerelmem. Idegesen a hajamba túrtam, majd az ajtajának neki dőlve, kúsztam le a földre.

- Egyedül voltam. Jimin volt az egyetlen aki törődött velem. Aki igazán törődött velem, sok idő után. Sosem szerettem úgy ahogy téged szeretlek, de meg kell értened, hogy nekem is nehéz egyedül, hiába vagyok a világ legfélelmetesebb lénye. Anyukád az én kérdésemre költözött ide veled. Elvileg tizennyolc éves korodban hozott volna ide, de én azt akartam, hogy most gyere. Hiányoltalak. Hiányzott az életemből a legkedvesebb ember számomra. Szeretlek, Taehyung és mindig is szeretni foglak amíg világ a világ. Meg foglak védeni mindentől és mindenkitől. Sosem hagylak magadra többet. Itt vagy és én is. Senki nem tud minket elválasztani, még Jimin sem és apád sem.- magyaráztam hosszasan, hogy mit is érzek.

- Gyere be...- hallottam meg az édes hangját.

Szinte azonnal felpattantam, majd beléptem az ajtón. Az ágyán feküdt, kinyújtott karokkal, várva, hogy oda menjek. Mosolyogva csuktam be magam mögött az ajtót és bújtam a párom karjaiba.

- Imádom az illatodat.- vettem egy nagy levegőt.

- Igen?- kuncogott.

- Mindennél többet jelent, ha hozzád bújhatok és biztonságot nyújthatok neked.

- Fáradt vagyok...- nyögött fel.

- Pihenjünk.- csuktam be a szemeimet.

Boldog voltam Taehyung mellett. Régen sem tudtunk sokáig vitatkozni. Szinte azonnal megbeszéltük vagy akár szavak nélkül is megértettük a másikat. Szavakba önteni sem lehet mennyire szeretem őt.

Pár órával később a telefonom rezgésére ébredtem. Ránéztem Taehyungra, aki még mindig aludt, mint egy cuki kiscica, ezért halkan kimentem a szobájából és felvettem.

- Mit akarsz?- kérdeztem rekedt hanggal, Jimintől.

- Merre vagy Kookie?- puffogott.

- Taehyungnál.- ásítottam egyet.

- Mi... Mit keresel vele?! Én vagyok a párod tudtommal!!!- visított fel.

- Elég lesz... Holnap beköltözik a szobámba. Vedd úgy, hogy ezzel vége. Szemtől szemben is szeretnék veled beszélni erről. Ne zargass amíg itt vagyok nála! És a többiek se!- dörzsöltem meg a szemeimet.

- De... Azt hittem, hogy szeretsz! Hogy tehetted ezt?! Tudod mit?- kérdezte cinikusan.

- Na mit?

- Yoongival úgy is jobb minden! Ő legalább nem használt ki!

- Vigyázz a szádra!- emeltem fel a hangomat.

- Guk?- hallottam meg magam mögött az álmoskás TaeTaet.- Ki az?- jött oda hozzám, majd hátulról átkarolt.

Szó nélkül kinyomtam a hívást, majd megfordultam, s egy csókot nyomtam a homlokára. Csillogó szemekkel vizslatta az arcomat, mire én csak sóhajtottam.

- Senki. Mit szólnál, ha holnap hozzám költöznél?