A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

12.rész: Csók

- De szép...- fogtam meg az asztalon lévő tányért, minek a festése gyönyörűen festett.

Jeong Guk sok ajándékot küldetett nekem a mai napon. Mosolyogva  nézegettem az összes tárgyat, ami itt volt előttem és csodáltam őket.

- Uram.- hajolt meg mellettem egy eunuch.

- Igen?- néztem rá.

- Itt van Jeon hadnagy.- mondta egy mosoly kíséretében.

- Hol találom?- nőtt még nagyobbra a mosolyom.

- A szobájába vezettem, ha nem haragszik, uram.

- Ezeket vigyétek el és rendezzétek be a házba, te pedig ügyelj arra, hogy senki ne jöjjön a szobámba és ha akar valaki valamit azt küld el és mond neki, hogy majd később beszélek vele.- utasítottam, majd meg sem várva a válaszát, rohantam a szobámba.

Út közben beleakadtam pár szolgáló lányba, akik fejet hajtottak előttem és mosolyogva köszöntöttek engem, viszont én futólépésben szaladtam a szobába. Mikor oda értem, rendeztem a légzésemet, vonásaimmal együtt, s benyitottam. Ott állt. Jeong Guk, ki épp az ágyamnál lévő képet nézegette.

- Uram!- hajoltam meg előtte.

- Ugyan, Taehyung.- sétált hozzám, majd államnál fogva emelte fel a fejemet.- Te is tudod, hogy ez nem szükséges.- hajolt az arcomtól, alig két centire.- Hiányoztál.- érintette össze az ajkainkat.

Lágyan, lassan faltuk egymás ajkait, mik olyan édesek voltak, mint a méz, s olyan puhák mint a párna. Tökéletesen összeillettek az ajkaink, ahogy mozgattuk a másikén. Jobb kezemmel vállába kapaszkodtam, balommal pedig a derekát fogtam, míg ő mind két kezével az arcomat fogta, s jobbjával simogatta a bőrfelületet.

- Tetszettek az ajándékaim?- vált el tőlem.

- Nagyon szépen köszönöm! Nagy lelkű vagy, uram!- mosolyogtam, boldogságomat kimutatva.

- Már több éve ismersz, de még mindig nem hívsz a nevemen.- húzta el a száját.

- Hogy is hívhatnálak, ha te a hadnagy vagy én pedig csak egy egyszerű katona.- hajtottam le a fejemet.

- A legnagyobb harcot, mégis te vívtad és győzted meg.- kuncogott.- Az én szívemet csak te tudtad megnyerni, oly' sok ember közül.

- Uram... Ön túl jó hozzám.

- Nem, Taehyung. Te vagy hozzám. Hatalmas ajándék számomra, hogy az enyém egy ilyen gyönyörű teremtés, mint amilyen te vagy.- vont szoros ölelésbe.

Jól esett az ölelése és az is ahogyan bánt velem. Nem tudtam abba hagyni az önfeledt  mosolygást. Olyan voltam, mint egy kisgyerek aki megkapta a hőn áhított édességét.

Nehezen nyitottam ki a szemeimet, hiszen még kába voltam. Éreztem Jungkook illatát a levegőben, hallottam a madarak csicsergését, éreztem a nap melegét, ahogy süt le rám. Ezt minden nap el tudnám képzelni. Éreztem, hogy valaki szorosan karol át engem, nyakamat pedig csikizi az orra, s a levegő amit kifúj. Tekintetemet rávezettem és valamiért jól esett látni, Jungkookot, ahogy hozzám bújva alszik. Nem akartam felébreszteni, mert így is egész éjszaka vigyázott rám. A mellettem lévő éjjeli szekrényen ott volt egy tabletta, mellette pedig egy pohár víz. Megfogtam őket, majd bevettem a gyógyszert. 

- Mmmhhh...- hallottam meg magam mellett egy morgást, mit Jungkook adott ki.- Jó reggelt!- köszönt, nekem, kissé álmoskás tekintettel, mi nagyon aranyosan állt neki.- Jól vagy?- ült fel, miközben megdörzsölte a szemeit. 

- Már jobban. Hány óra van? Suliba kellene menni...- motyogtam, lehajtott fejjel.

- Tegnap lázad volt. Anyukád ma elmegy a dokihoz igazolást kérni, még pluszba három napig. Nem akarom, hogy betegen menj suliba.- rázta meg a fejét.

- Köszönöm amit értem tettél, de szeretnék hazamenni.- keltem fel az ágyból.

- Haza viszlek.- kezdte el magát rendbe rakni.

- Nem kell, haza sétálok én.- vettem erőt magamon, majd kifele kezdtem el sétálni, de szempillantás alatt előttem termett, s alig volt tőlem két centire.

- Nem engedhetem, hogy egyedül menj haza úgy, hogy egész este lázad volt.- suttogta, szinte már az ajkaimra, mik megremegtek a leheletétől.- Fontos akarok lenni neked... Ez akkora nagy bűn? Azt akarom, hogy én legyek a támaszod. Az a személy akiért élsz... Akiért feladnád emberi mivoltodat, hogy mellettem foglalj helyet, halhatatlan trónomon és te legyél minden idők legnagyobb királya a vámpírok között. Legyél a királyom, s én bármit megteszek neked cserébe.- simított arcomra.

- Sosem leszek vámpír! Az én életemet nem fogja végig kísérni mások vére! Jimin biztos örülne, ha ezt neki mondanád és nem egy egyszerű embernek akinek az élete vajnyi keveset ér a te fajtád szemében.- sziszegtem idegesen.

Felháborító volt már csak a feltételezése is annak, hogy az övé leszek és vámpírrá tehet engem. Sosem fogom elfelejteni amit az apámmal tett az ő fajtája. Ha pedig ne adj isten ő ölte meg akkor a saját kezemmel végzek Jungkookkal. Dacosan néztem a szemébe, ő pedig csak mosolygott.

- Meg fogod magadat gondolni.- mosolygott pimaszul.

- Mégis miért gondolnám meg magamat?- lepődtem meg a kijelentésén. 

Válasz helyett, összeérintette az ajkainkat. Szemeim nagyra nőttek, s ahogy mozgatta az ajkait, engem elfogott egy érzés. Ugyan ezt éreztem az álmomban, mikor megcsókolt. Vagyis nem engem, hanem MinSoo-t. Kellemes bizsergés járta át a testemet, szívem hevesen vert, szemeimet pedig lehunytam, hogy átadjam magamat az érzésnek. Igazán nem akartam... Csak annyira... Jó volt. Kis vártatva én is mozgatni kezdtem az ajkaimat, elengedve a feszültséget, mi bennem volt.

- Látod? Nem tudsz ellenállni. Te is akarsz engem.- vált el tőlem, lassan, kimérten a szemeimbe nézve.