A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

3.rész: Öltöző

Egész nap Jungkook tekintete járt a fejemben. Akaratlanul is bevillant a kép ahogy megnyalja az alsó ajkát, szemei pedig vörösen csillognak, miközben bámul engem. Alig tudtam egész nap valami normálisat kihozni magamból, egészen addig amíg el nem jött az a bizonyos tesi óra. Hoseokkal magam mellett, nyugisan slattyogtam az öltöző felé, mikor megláttam Jungkook egyik követőjét. Hobira néztem, aki csak megvonta a vállát.

- Rám ne nézz! Téged nézett ki Jungkook, nem engem! De ne izgulj! Itt vagyok veled. Ha az a paraszt megint elkezdi a hókusz-pókuszt majd én megvédelek!- mondta, teljes határozottsággal a hangjában.

- Köszönöm.- mosolyogtam rá.

- Ugyan.- kuncogott.- Na gyere!- ragadott meg, majd betuszkolt az öltözőbe.

Még a lélegzetem is elállt, amit belátást nyertem, hogy mi folyik oda bent. A vámpírok és az emberek együtt öltöztek, teljes nyugalomban. Miért vagyunk közös öltözőben? És miért csak Jungkook előtt van hely egy padon?! Kétségbeesetten néztem a barátomra, aki csak szó nélkül húzott maga után a szabad padra.

- Hoseok én ezt nem akarom...- ráztam a fejemet.

- Muszáj lesz! Úgy látszik összevont óra lesz. Ne legyél ennyire szende szűz!- nevetett fel.

- Hé!- rivalltam rá.

Ránéztem Jungkookra, aki éppen engem vizslatva vette le a fekete pólóját, mi fedte a tökéletesen kockás hasát, az izmos karjait és a mellét. Nyelnem kellett egyet, ahogy tekintetem akaratlanul is végig mérte a felső testét.

- Tetszik?- szólalt meg egy félmosollyal az arcán.

- Nem.- hazudtam, majd én is elkezdtem öltözni.

Nem a fiúkhoz vonzódom, de Jungkook igazán kitesz magáért...

Mindig is csiga lassan öltöztem. Már Hobi is kiment, sőt (!!!) a többiek is, mire én készen lettem. Már éppen léptem volna ki az öltözőből, mikor hirtelen Jungkook jelent meg előttem.

- Kiengednél?- próbáltam meg kikerülni, de nem engedte.

- Nem.- válaszolt egyszerűen.

Bal karjával beljebb tolt, majd becsukta maga mögött az ajtót. Torkomban azonnal megjelent az a bizonyos gombóc. Egyre közelebb és közelebb jött hozzám, míg nem annyira hátráltam, hogy a falhoz ért a hátam. Kezeivel eltorlaszolta a menekülési lehetőségeimet, s arca alig pár centire volt az enyémtől.

- Nem engedlek el, Taehyung. Az illatod... Olyan édes... Érzem ahogy gyorsabban ver a szíved mikor meglátsz, a véred az erediben ahogy a szívedet pumpálja...- simított nyakamra, mire én egy igen erőteljes remegésbe kezdtem.- A félelmedet a szemeidben. Idejét sem tudom milyen rég óta nem láttam ekkora kincset.- hajolt nyakamhoz.

Éreztem a lehelletét, puha, vékony bőrömön. Hát ilyen könnyen eljönne a vég? Ilyen egyszerűen vége lehet az életemnek? Én is egy vámpír karjaiban hullok el, ahogyan az apám is tette? Nyelvével végigsimította az ütőeremet, belőlem egy sóhajt kicsalva. Bárhogy ellenkeztem az érzés ellen, valamiért mégis jól esett.

- Nem bántalak.- távolodott el tőlem hirtelen.- Ne haragudj. Nem akartam rád ijeszteni.

Micsoda?!

Ez a gyerek személyiség zavaros vagy mi van? Az egyik pillanatban meg akar harapni, enni belőlem, nyalogatni a nyakamat, a másikban meg bocsánatot kér és azt mondja, hogy nem akar megijeszteni? Nem értettem az előző tíz másodpercet.

- TAEHYUNG!- rontott be Hoseok, majd mikor meglátott minket, azonnal hozzám futot.- Ha hozzá értél esküszöm, hogy kibelezlek!- állt közénk.

- Mekkora szavak egy embertől.- jegyezte meg gúnyosan a másik.- Csak azért nem bántalak, mert Taehyung barátja vagy. Egy másodperc alatt képes lennélek a sírba tenni, te mégis felemeled a hangodat és megfenyegetsz?

- Még szép!- puffogott, Hobi.

- Gyere... Menjünk.- fogtam meg a karját, majd magam után húztam, Jungkookot otthagyva a helyiségben.

- Mit képzel magáról ez az utolsó senkiházi! Ennek semmi és senki sem szent? Tavaly Jiminre szállt rá és most nézd meg... Ott van mögötte, mint valami csicskás.- sziszegte idegesen.

- Nyugodj le. Én nem leszek sosem a csicskája.- fogtam meg a vállát.

- Jimin is ezt mondta.- hajtotta le a fejét.

- Ki az a Jimin?- kérdeztem rá. 

Hoseok nem felelt a kérdésemre, helyette beállt a többi fiúhoz focizni, míg én futottam kettő kosár palánk között három kört, mert késtem. Jungkook csak lehajtott fejjel ült a lelátóra és az óra végéig ott nézte a többieket ahogy fociznak. Úgy láttam, mintha gondolkodna valamin. Én sem csináltam különösebben semmit, csak ültem egy fának dőlve és Jungkookon járt minden gondolatom.

Miért nem harapott meg?

Az öltözőbe visszatérve Jungkook és a mellette lévő három másik folyamatosan beszélgettek. Nem nézett rám azóta, mióta kiléptünk az öltözőből. Hirtelen egy vékony hang ütötte meg a fülemet, mit az egyik követője adott ki.

- Én ezt nem csinálom!- visított fel az egyik fiú Jungkook mellett, mire mindenki rájuk kapta a fejét.

Jungkook csak nézte az alacsony fiút ahogy a többiek is. Néma csönd telepedett az egész helyiségre. Jungkook felállt az elmített fiú elé.

- Uraddal nem beszélhetsz így, Jimin.- simított, az imént kiderült Jimin hajába.- Tanuld meg, hogy én szabom meg mit csinálhatsz és mit nem. Ember vagy. Az én hűséges követőm. Nemde?- emelte fel Jimin fejét, hogy a szemébe nézhessen.

- De...de... Uram...- kezdett el bekönnyesedni a szeme.

Jungkook a fiú füléhez hajolt, s suttogott pár szót, mire Jimin elpirult, szemeit félig lehunyta, aztán bólintott egyet.

- Helyes.- mondta a magasabb, majd rám emelte a tekintetét.- Mi olyan érdekes mindenkinek?- emelte fel a hangját, majd mikor mindenki zavartan a saját dolgával kezdett el foglalkozni, kiment.

Tehát az a szöszi törpe lenne Jimin. Egész szép fiú. De nem annyira, mint Jungkook. És ezek szerint ember, nem vámpír. Érdekes. Meg szeretném ismerni ezt a gyereket.