A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

22.rész: Ezer év

A király fiaként élni kíváltságos, de nem annyira, mint az, ha benne vagy a királyi hadseregben. Nem lehettem a korona hercege, hiszen bátyám, Suk Jong volt a leendő trón örököse. Mindenben jobb volt nálam és a törvény is úgy rendeltette el, hogy az idősebbik fiú lesz a király, mikor az apánk elhuny. Kilenc esztendősen álltam be az ifjak közé, harcművészetet tanulni. Szolgálni akartam a hazámat. Jobban, mint bármelyik hozzám hasonló fiatal gyermek. Kivéve egyet. Jeon JeongGuk-ot. Ő volt a valaha látott legjobb katona a történelemben. Mikor tizennégy esztendős lettem, nem várt esemény történt velem. Leszólított, s onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Kis idő múlva bemutatott az iker testvérének, Jeon Hyun Guk-nak.

Innen kezdődött az elmélet. Jeong Guknak volt egy ikertestvére akiről senki sem tudott, hogy meghalt vagy mi történt vele. Miután Jeong Guk meghalt, teljesen felszívódott, én pedig egy családhoz kerültem, akiknél én voltam felelős a fiúk testi épsége miatt.

Az ágyhoz kötözve ébredtem fel Jungkook szobájában. Az egész házban csend volt. Szemeimmel keresni kezdtem Jungkookot, kit azonnal meg is találtam. Az ablaknál állt, a kertet bámulva. Nagy levegőket véve néztem alakjára, s próbáltam megtalálni jobb arcán a kis sebet,  mi kiskorában egy fa ejtett, de bárhogy kerestem, nem találtam. Fogaskerekeim egyből járni kezdtek, s igazat kellett adnom az elméletemnek.

- Te nem Jeong Guk vagy...- mondtam, dühtől izzóan, mire felém fordult egy mosollyal.

- Hát rájöttél, kedves MinSoo.- sétált oda hozzám.

- Mit tettél Jeong Gukkal?- sziszegtem.- Mond el, Hyun Guk!

- Emlékszel még az első találkozásunkra? Annyira szép voltál...- simított arcomra, mire én azonnal elfordítottam.- Azonnal beléd szerettem. Meg akartalak szerezni magamnak mindig is. De te a hülye bátyámat szeretted. Csak Jeong volt a szemed előtt. Esélyem sem volt. De mint mondtam hülye a bátyám. Mikor az a boszorkány vámpírrá tette, ő úgy gondolta engem is azzá tesz, így biztosítva van a vérkötelék megmaradása. Aztán vártam. Hosszú évekig. Több mint ezer évig. Mindent elterveztem. És a terv tökéletes volt. Senki nem tudott róla és közé állni. Így hát mikor Jeong Guk napokig nem volt itt, volt alkalmam végre hajtani a tervemet. Így léptem a helyére én. Úgy viselkedtem ahogy ő, majd megtörtént ez. Rájöttél az igazságra. Megbűvöltem Jint, hogy mikor azt kéred tőle, hogy változtasson át, tegye meg, majd színjáték közepette könyörögjön az életéért. Yoongi és Jimin pedig nem tudnak semmiről. Nem is fognak. És persze... Csata sem lesz, hiszen már megnyertem Namjoonnal. Jungkook már sosem fog téged megvédeni és sosem érezheted már a szerelmét.- kuncogott fel.

Szavai hallatán könnyek kezdték el belepni a szememet, s folyni az arcomon. Hogy lehet valaki ilyen alávaló és galád? Szavak nincsenek arra, hogy mennyire utálom Hyun Guk-ot. Régen kedves és magával ragadó személyiség volt. Mi történhetett vele és hogyan kötött ki az apámnál végül? Annyira sok a kérdésem, hogy azt már elmondani sem tudom.

- Uram!- lépett ne a szobába, Yoongi, s hirtelen hasított belém a felismerés. 

Jin és Yoongi a múltban is éltek csak ők nem emlékeznek rá. Hogy is felejthettem el a tulajdon bátyámat és a legjobb barátomat? A szégyen érzete vette át az elmémet és a megszámolhatatlan kérdések. Alig kaptam levegőt a sírástól, s a legrosszabb az volt mindenben, hogy rájöttem, napokig együtt aludtam azzal a személlyel akitől a legjobban kellett volna tartanom, nem is beszélve arról, hogy neki adtam magamat.

- Mond!- utasította a fa arcú bátyámat.

- Ma kirándulni megyünk. Megmutatom neked az iker testvéremet, Hyun Guk-ot. Az lesz a feladatod, hogy megöld...- hagyott szünetet.- Taehyung láttára.- húzta széles mosolyra az arcát.

- Igen is!- hajolt meg.

- SUK JONG!- kiabáltam fel a hangos sírásomból.

Yoongi kerekre nyitotta a szemeit, majd rám nézett. Szinte a lelkébe láttam, s tudtam, hogy mindenre emlékszik. Tehát ő is színlelt mind ez idáig.

- Az ki?- szólalt meg, miután rám kapta a tekintetét.

- Senki...- ráztam meg a fejemet.

- Uram, elmehetek készülni?- nézett újra Hyun Guk-ra.

- Persze, menj!- hesegette el.

Yoongi egy mindent elmondó pillantással felém, kisétált a szobából, minket kettesben hagyva Hyun Gukkal.

- Lassú halála lesz.- pattant fel.

- Hát nem ismered az átkunkat?- vetettem fel gúnyosan.

- Ó! Dehogynem! Ezért lesz élvezes örökre, minden században megölni, s magam mellett tudni, téged, miközben őt szereted, s látod meghalni, minden alkalommal.- lett vigyora még nagyobb.

- Undorító vagy!- sziszegtem.

- Nem, Min.- rázta meg a fejét.- Ezer éve még tudod, hogy hol voltam? Egy szemét telepen éltem, semmim sem volt. Aztán jött Namjoon és felélesztette bennem a reményt. Az egyetlen amit tennem kellett, elrabolni Jungkookot, játszani egy kicsit a szerepét, majd megölni és ezt újra és újra. A jutalom pedig te voltál.- vont vállat.- Sok mindenre képesek vagyunk, ha szerelmet érzünk valaki olyan iránt akit nem kaphatunk meg.

Sosem láttam még kígyót, de azt éreztem, hogy most egy áll előttem.