A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

23.rész: Ments meg!

Jeong Guk szemszöge:

Az utolsó emlékem az volt, hogy sétáltam egy erdőben, hogy kiterveljem a csatához szükséges fegyvereket és a többi ilyen dolgot, majd hirtelen minden elsötétült. Egy sötét szobában ébredtem, ahol nem voltak ablakok, csak egy ajtó. Nem volt ebben a szobában semmi. Üresnek látszott csak én voltam itt és egy lámpa a plafonon ami sötét szürke színben pompázott. Éreztem, hogy napok telnek el és a fejemben minden tiszta lett idővel. Csak azt remélhettem, hogy mire kikerülök innen, Taehyung nem lesz halott és azt, hogy Hyun Guk öcsém nem nyúl hozzá. Égetett a szomjúság, szinte már megfulladtam, annyira. Napokig nem ittam, s le voltam gyengülve. Elmémet mégis a szerelmem töltötte ki. Nem tudtam annál jobban megvédeni, mint úgy, hogy Yoonginak megmutattam ki is ő valójában.

~Három nappal ezelőtt~

- Az életem árán is megvédem!- hajolt meg elkötelezetten, kezét a szívére rakva.

- El is várom tőled!

- De mit tegyek, ha az öcsém túlságosan is gyenge ahhoz, hogy megszökjön?

- Ha kell halj meg, de ő neki élnie kell. Ha ember, ha vámpír lesz addigra. Nem szabad Hyun Guknak megkaparintania őt. Ha az irányítása alá vonja, mindenki meghal. Taehyung talán még nálam is erősebb vámpír lenne. Ő az egyetlen aki mindennek véget vethet. De csak akkor, ha te vele vagy.- meséltem el neki.

- Mindent megteszek!

~Jelen~

Talán itt a vége nekem, de a tudat, hogy újra egymásra találtunk a kedvesemmel, mindennél többet jelent nekem. Már csak a sorsomat kell kivárnom. Bevallom félek, de attól még jobban, hogy a földet pusztítás fogja övezni a halálom után.

Taehyung szemszöge:

A nap égette az immáron vámpír bőrömet, mi hófehéren is emberinek látszott. Úgy éreztem, hogy hamarosan szükségem lesz minden erőmre.

- Indulunk!- lépett be a szobába Jimin, majd a billincseimet, amik csuklómat tartották, hirtelen elengedték a tartást.- Siess, mielőtt Hyun Guk ér ide!- suttogta.

- Hát te...? Te...- kerekedtek ki a szemeim.

- Yoongi mindent elmesélt. Ez a tied.- vett ki a zsebéből egy tasak vért.- Gyorsan idd meg, és szaladj! Az erdőben van egy kunyhó, annak a pincéjében pedig egy platinum széf, amiben Jungkook van. A kód hat, kilenc, három, egy, öt.- nyomta a kezembe a tasakot.- Gyorsan idd!- tette a számba, majd szívni kezdtem.

Éreztem, hogy testem megtellik erővel. Éreztem mindent. Hallottam mindent. Erős lettem. Talán erősebb, mint mindenki aki itt van ezen a birtokon együtt.

- Az ablakon keresztül ugorj!- utasított, miután megittam a vért.

Több nem is kellett, felpattantam, majd nem törődve azzal, hogy két emeletnyit zuhanok, ugrottam ki az üveg ablakon, majd eszeveszett futásba kezdtem. Mikor a birtok széli erdőhöz értem, meghallottam egy erőteljes ordítást, mi Jiminnek a torkán szakadt ki. Ebből tudtam, hogy nincs sok időm, sietnem kell, ha élve akarom tudni a szerelmemet. Végtelenül hálás voltam Jiminnek és Yoonginak.

Percekig futottam az erdőben, mire megtaláltam a fa kunyhót amiről Jimin mesélt. Az oldalánál pedig láttam egy vas csapó ajtót. A vér valami hihetetlen erőre adott szert nekem, így könnyed mozdulattal kitéptem, s elindultam a lépcsőn, szinte ugorva azokról. Alig volt fény, de én még így is láttam, hiszen szemem még a sötétben is segített nekem. Hirtelen egy hatalmas kerek ajtó előtt találtam magamat, mi mellett egy kód olvasó volt.

6...9...3...1..5...

Hangos csattanással nyílt ki, s szemem elé tárult Jungkook kikerekedett szemű, lénye, mi megnyugvással töltött meg. Azonnal hozzá futottam, majd felsegítettem a földről.

- T..Ta...Tae..?- suttogta, mikor magam előtt, derekánál fogva tartottam szemben magammal.

- Én vagyok az!- döntöttem homlokomat az övének.

- Vámpír vagy...- mosolyodott el halványan.

- Igen.- kuncogtam.- Figyelj rám! Szedd össze az összes erődet, mert futnunk kell! Jó?

- Jó!- bólintott, majd elindultunk a hosszú lépcsőn, felfele.

Szerencsére fent még nem láttam, s nem is hallottam léptek hangját, ezért a bírtokkal ellentétes irányban kezdtem el Jungkookkal az oldalamon futni, olyan tempóban amiben csak tudtam. Aggódtam, hogy utol érnek, hiszen Jungkook nem volt valami gyors hozzám képest.

Hosszú percek után, ez erdő széléhez értünk, így gondoltam jót tenne egy kis pihenés a már megviselt szerelmemnek. Neki döntöttem egy fának, majd segítettem neki leülni.

- Ezht...nehm.....bíhrom...- lihegett.

- Vér kell, igaz?- húztam a számat.

- Ihgehn...- bólintott.

Nagy levegő vétel után, lehúztam pólómat a vállamról, majd felé tartottam, jelezve, hogy igyon belőlem. Bíztatóan bólintottam a testrészem felé, hogy nyugodtan megteheti. Alig telt el pár másodperc, fogai élesen vágtak bele a húsomba, s éreztem ahogy a vérem lassan kifolyik a testemből.

Bármit megteszek, hogy ezt túléljük.