A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

8.rész: Álomcsapda

- Mikor még kicsi voltál, egy éjszakán kopogtak az ajtón. Egy kisfiú volt az. Látszatra ártatlan volt, de mégis tiszta vér borította. Segítettem neki. Adtam neki ételt, italt, ruhát és azon az éjszakán nálunk aludhatott. Elmondta a nevét és, hogy honnan jött.  Nagyon kedves és intelligens fiú.- mondta anyukám, mikor hazaértünk és leültünk a nappaliba.

- Miért nem mondtad soha, hogy ismered őt?

- Nem gondoltam fontosnak. Már rég nem láttam. Nem tudtam azt sem, hogy még életben van.- mosolyodott el.

- De...- hűltem el kissé.

- Nem minden vámpír gonosz. Jeong Guk végképp nem az. Nagyon kedves. Jószívű fiú... A maga módján.

- Ezt, hogy érted?- döntöttem oldalra a fejemet.

- Mint minden vámpír, neki is enni kell valahogy. Ölt már embert és ölt már vámpírt. Végtelen hatalma van. Jobb félni tőle, de ha megismered... Nem tudsz neki ellenállni.- sóhajtott.

- Van köze apához?- kérdeztem rá, kicsit félve, hiszen anya érzékeny rá, de akkor is érdekelt most.

- Nincs.- vágta rá, talán kicsit túl gyorsan.

Tehát titok előttem valamit... Mintha semmi sem történt volna, felálltam, majd a konyhába mentem, hol a szatyrokból kipakoltam a dolgokat amiket vettünk, beleértve az álomcsapdámat. Igazából nem is volt annyira csúnya és lehet, hogy még be is válik. 

- Feltegyük a faladra?- dől az ajtónak anya, amíg én bámultam a kezemben lógó tárgyat.

- Uhum...- bólintottam.

- Hozok egy szöget meg egy kalapácsot. Te menj csak fel a szobádba.- indult el a pincébe.

Lassan sétáltam fel a szobámba, s azon tűnődtem, hogy anya vajon mit titkol még előlem. Ha csak egy éjszakára fogadta volna be Jungkookot, nem mondaná, hogy kedves, intelligens és jószívű. Jobban ismeri, mint ahogy azt ő állítja. Én pedig nem vagyok annyira buta, hogy elhiggyem neki. Viszont fogalmam sincs mikor fogadta őt be. Semmire sem emlékszek hét éves korom előtt. Az orvosok szerint ez egy trauma, ami apukám halálával járt. Én mégis szeretnék emlékezni... Még ha az fájna is.

El kell mondjam, hogy egy ilyen cucc felszerelése egyszerűnek látszik, de én Mr. Balfasz vagyok, ezért kétszer a saját ujjamat ütöttem meg. Szerencsére anya erre is gondolt és felhozta a fúrót, amivel már sokkal gyorsabban fel tudtam rakni a szöget és rá akasztani a csapdát. Ma lehet, hogy végre normálisan fogok tudni aludni?

- Mit főzzek?- kérdezte anyu, miután végeztünk.

- Kimchi?- csillantak fel a szemeim.

- Meg van beszélve!- kuncogott, majd magamra hagyott, egyedül a szobámban.

Fáradt voltam. Valamiért, ha rémálma van az embernek, egyszerűen fáradt, hiába aludt. Lefeküdtem az ágyra, majd lehunytam a szemeimet.

- Szereted az állatokat?- kérdeztem, egy kisfiútól, kivel kint ültem a farmunk melletti hatalmas pusztán.

- Igen!- válaszolt bólintva.

- Nekem a kutya a kedvencem.- kuncogtam el magamat.- És neked?- döntöttem oldalra a fejemet.

- A nyuszi.- mosolyodott el, így maga is úgy festett, mint egy aranyos nyuszi.

Hirtelen nevetve felálltam, a fiút karjánál fogva rántva fel magamhoz, majd a kezem tenyerébe csúszott, így futkároztam vele a gyönyörű zöld fű és az illatos virágok között. Hirtelen megálltam, majd az előttem lévő piros pipacsot letéptem, s felé nyújtottam. Kicsit meglepetten, de elfogadta, s kíváncsian nézett engem.

- Ha majd felnövünk, együtt fogunk élni, jó? Olyanok leszünk, mint anya és apa.- öleltem meg hirtelen jött indulatból.- Kérlek maradj velem örökre!

- Sosem hagylak el! Minket össze köt a vér, Taehyung.- mondta lágy hangon.- Mi egyek vagyunk.

Hirtelen sötét lett körülöttünk. Nem egy pusztán voltunk, hanem egy csatatéren. Idősebb voltam. Sokkal. Fura, régi ruha volt rajtam, hajam hosszú volt és csak álltam.

- Minsoo!- kiabálta egy ismerős hang.

Azonnal oda kaptam a fejemet, s megláttam Jungkookot. Szemeim kétszeresükre nőttek. Hasonlóan nézett rám, s eszeveszett iramban futott felém. Viszont ő felé is futott egy kardos férfi.

- Vigyázz!- szóltam neki, de már túl késő volt.

A férfi leszúrta, s én ledöbbenten álltam, mint egy fa darab. Szemeimből folyni kezdtek a könnyek, a szívem szúrt, a hangok eltompúltak, a látásom ködös lett éd alig kaptam levegőt.

- Jungkook!- ordítottam fel, miközben hevesen ültem fel.

Ez... Mi volt? Ki volt az a fiú? Jungkook miért szólított Minsoo-nak? Ő lenne az árny a többi álmomból? Az a fiú? Idegesen néztem az álomcsapdára, majd szidni kezdtem, hogy ez bizony semmit sem ér az álmaim ellen. Idegesen túrtam a hajamba, majd leszedtem a falamról, s elindultam le a konyhába, ahol anyukám már majdnem kész volt a levessel, ezért leültem az asztalhoz és csak vártam.