A vér emléke || Vkook [BEFEJEZETT!]

13.rész: Téged akarlak

Jungkook hazahozott, s az út néma csendben telt. Szégyelltem magamat, hogy csókolóztam egy ilyen személlyel, mint ő, sőt! Egy pasival akinek van valakije aki hozzá való. Én egy ember vagyok. Sosem leszek Jimin. Sosem fogok neki úgy behódolni ahogy ő teszi és végképp nem leszek vámpír. Otthon anya készített teát, mivel megkínálta Jungkookot is, de inkább elment, így egyedül maradtam az anyukámmal.

- El mész lefürdeni?- kérdezte, miután megittam a csésze teámat.

- Igen.- bólintottam.

- Megengedem neked a vizet. Szólj ha kell még valamiben segíteni, jó?- simított a hajamba, majd nyomott egy puszit rá, s már el is ment.

Élesen fújtam ki a levegőt újra és újra felidézve a pillanatot ahogy összértek az ajkaink. Szinte még most is éreztem az övéit, ahogy falják az enyémeket. Ujjaimmal végigsimítottam a bőrfelületen, belesóhajtva az élvezettől. Annyira puhák voltak az ajkai és finomak... Miért akarom megismételni vele?

- Tűnj el a fejemből!- ütögettem meg a saját homlokomat, idegesen, kétségbeesetten.

- Jól vagy?- hallottam meg anyukám hangját magam mögött.

- Igen.- álltam fel a székről, majd felfelé kezdtem el haladni a lépcsőn.

Annyira lefoglalt az, hogy ki MinSoo, hogy elfelejtettem megkérdezni Jungkookot az anyámmal való kapcsolatáról. Lassan vettem le magamról a ruháimat, üveges tekintettel bámulva a falat. Egy picit szédültem, ezért ahogy tudtam, olyan gyorsan ültem be a kádba. Nehezek voltak a szemhéjaim és úgy éreztem, hogy bármikor képes leszek elaludni a meleg vízben. Vettem egy mély levegőt, majd lemerültem a víz alá aztán kidugtam a fejemet. Folyamatosan Jungkook csókja volt a szemem előtt. Idegesített, hogy jól esett ahogy csókolt.

- Miért...?- suttogtam a plafont bámulva.

Miért csókolt meg? Hiszen ő nem is érez irántam semmit sem. Vagy mégis? Miért foglalkozok én ezzel? Kétségbe vagyok esve. Mi van, ha csak a vérem kell neki?

Másnap reggel igazán kipihenten keltem. Nem voltak álmaim és jól is éreztem magamat. Nem fájt a fejem, nem voltam lázas sem és teljesen felhőtlen volt minden. Mosolyogva mentem le anyukámhoz, majd nyomtam az arcára egy puszit.

- Jó reggelt!- köszöntem.

- Szia!- hallottam meg egy hangot.

Oldalra pillantottam, majd kerek szemekkel bámultam az asztalnál ülő fiút. Észre sem vettem mikor beléptem a konyhába. Nem tudtam megszólalni, csak bámultam az előttem ülő fiút.

- Meg szerette volna nézni, hogy hogy vagy. Nem aranyos?- vitte Jungkook elé a palacsintát, mire felszökött a szemöldököm.

- Ohh... A vámpírok is ehetnek emberi ételeket. Kifejezetten szeretem a palacsintát.- mosolygott rám kisfiúsan, mi zavarba hozott.

Jóízűen falatozta a reggelit, míg az én lábaim visszavezettek a szobámba, ahol az ágyamba estem, s elbújtam a takaróm alá. Miért van itt? Aish! Annyi a kérdésem, de egyikre sem kapok választ. Hirtelen annyit hallottam, hogy kinyílt az ajtóm, de nem érdekelt.

- Akárki is vagy, menj el!- dörmögtem, viszont válaszul a személy befeküdt mellém, de én nem láttam, hiszen a takaró eltakarta.

Lassan lehúzta a fejemről az anyagot, majd elkezdte simogatni. Rögtön tudtam, hogy Jungkook az, hiszen hatalmas mancsai voltak. Kiengedtem a bent rekedt levegőt, megkönnyebbülve. Valamiért jól esett a gesztusa.

- Ha nem bánod veled maradok.- suttogta a fülembe.

- Miért...?- szólaltam meg halkan.

- Ha hiszed, ha nem nagyon kedvellek és szeretnélek jobban megismerni. Nem úgy nézek rád, mint egy ételre, ellentétben a többi társammal.

- Jiminnek is ezeket mondtad?- szóltam le, gúnyosan.

- Nem. Jimin magától jött utánam. De nem szeretem úgy ahogy ő engem.- magyarázta meg.

- Akkor miért vagy vele?- ültem fel indulatból, egyenesen a szemeibe nézve.

- Mert azt hittem régen, hogy sosem fogok találni egy olyat, mint te.- simított az arcomra.

- Egy milyet?

- Akinek a láttán bármit feladnék csak, hogy megvédhessem és szerethessem. Csak kérned kéne és bármit megkaphatnál tőlem. Bármit amire a szíved vágyik.

- Azt nem tudod megadni nekem. Senki sem tudja.- ráztam meg a fejemet.

- És ha mégis? Ha én még a holtakat is fel tudom támasztani? Szeretnéd visszakapni az apádat, nemde? Szeretnéd megtudni az álmaid okát. Én vagyok a kulcs mindhez, te pedig távol akarod magadat tartani tőlem. Te is tudod, és érzed, hogy mi egyek vagyunk.- ült fel hozzám, s az ajkaimra suttogta a mondatait.

- Nem, nem vagyunk. Te a vámpírok királya vagy, míg én csak egy egyszerű ember. Semmit nem érek. Sosem fogok olyan hatalmas lenni, mint te. Apám már rég halott. Az álmok pedig csak álmok.- hajtottam le a fejemet.

- Én téged akarlak. Mindig téged akartalak...- hajolt a fülemhez, mit gyengén megharapott, így kirázott a hideg.- De vajon készen állsz az igazságra ami apádat és a tíz évvel ezelőtt történteket illeti? Fel tudnád dolgozni?


Felemeltem a fejemet, elmém pedig elködösült. Ő tudja. Mindent tud a múltamról. Azt is, hogy apukámmal mi történt. Meg akarom tudni. 


- Mond el!- kértem fennhangon, szinte már parancsolva.


- Mit kapok cserébe?- villantott meg egy pimasz mosolyt.


- Bármit.