A kötelék (Befejezett)

4.rész

Amikor letett a földre, hátráltam előlük egy- két lépést ők pedig megértően nem közeledtek felém gyorsan.

- Szia Fanni, az én nevem Trevor. Ennek az óriási családnak a legidősebb tagja.

- De csak egy év és három hónappal. - vágott közbe a fekete hajú srác. - Én lennék a második, Jasper.

- A harmadik helyen végzett jó magam, Trish. - mondta vidám hangon a bronz hajú szépség.

- A negyedik én lennék, az én nevem Amberly. - mosolygott rám, s egy szőke fürtjét hátra vetette.

- Ötödikként én vagyok sajnos a középső, azonban erőben a legelső. - majd megfeszítette a bicepszét a szőkeség és elnevettem magam rajta. - Michael.

- A hatodik én lennék, Sasha. Jó végre téged látni. - s a szemei olyan erősen tűzben égtek a vágytól, hogy szinte a vörös haja is lángba borult.

- Hetedikként végzett, a gyönyörű királynő, azaz jó magam - majd a többiek felhorkantak, de azért jót szórakoztak a kijelentésen - Stephanie. - mosolygott magabiztosan a fekete hajú lány.

- A nyolcadik a te Rómeód ott ni, aki most ott puffog amiért elraboltunk magunknak tőle, Daemon. - mutatott Trevor rá és felé néztem.

Láttam, hogy ott ül és duzzog magában, de mikor egymásra néztünk minden dühe elszállt, és ragyogó mosollyal ajándékozott meg amit viszonoztam én is.

- A kilences számú versenyző a leghejesebb pasas az összes között, Edward. - majd magára mutatott és beletúrt hajába, hogy bebizonyítsa igazát.

- A tizedik és egyben utolsó előtti lennék én Kathleen. - kedves mosolyt villantott rám és megigazította aranybarna haját, mintha a szél összekócolta volna.

Pedig tökéletesen állt, ugyanúgy, mint az előbb.

- És természetesen én zárom a sort utolsóként Nancy.- és simított egyik hajtincsén egyet.

- Értem. Ez egy kicsit sok név volt egyszerre, ezért előre bocsánatot kérek, ha nem jut rögtön eszembe.

- Ugyan nem gond, hiszen megértjük, hogy most mennyi minden kavarog benned egyszerre.

- Tényleg? - kérdeztem meglepődve.

- Persze, már mindent tudunk, hiszen Daemon elmondta. Szóval isten hozott a családban.

- A családban? - kérdeztem és végignéztem rajtuk.

- Igen, ugyanis mi mind testvérek vagyunk. - leesett az állam.

Ott álltam előttük teljesen lesokkolva, ők pedig mind jót szórakoztak a reakciómon.

- Úgy tűnik neked is sokáig tart majd hozzászoknod, de itt mi mindannyian testvérek vagyunk, méghozzá vérszerinti.

- Nahát. - majd odasétált hozzánk Daemon.

- Nos, most, hogy megismerted őket, mi lenne, ha később még találkoznánk, mondjuk suli után és beszélhetnénk a dolgokról. Gondolom most sok kérdés kavarog benned egyszerre, így adok természetesen időt arra, hogy megemészd a dolgokat. - majd rám mosolygott és megszorította a kezemet bíztatásként.

- Fanni! - majd odajött hozzám Ash. - Valami baj van?

- Nem, éppen bemutatkoztunk egymásnak. Emlékszel a tegnapi idegenre?

- Hát persze, a zaklató srác. - majd a testvérei nevetésben törtek ki.

- Zaklató? Nahát Daemon, mégis mit csináltál már? - veregette vállon Michael és szinte alig bírta megállni, hogy a földön ne fetrengjen nevetésben kitörve.

- Én csak megfogtam a kezét.

- Az is éppen elég. Nem hagyom, hogy bántsa vagy zaklassa valaki az én drága Fannimat. Mit akarsz tőle?

- Csupán megismerkedni.

- Értem, nos akkor a válaszom az, hogy nem, nem mehet veled sehova sem kettesben. Nem bízom benned, úgyhogy nem hagyom veled egyedül.

- Akkor szeretnél velünk tartani? - ajánlotta kedvesen Daemon.

- Ennyi különös és erős emberrel? Nem elrabolni készültök minket?

- Miről maradtam le? - kérdezte Jam és mellénk állt.

- A tegnapi zaklató megint Fannira pályázik.

- Értem, nos sajnálom, de nem mehet veled sehova, csakha veled nem tarthatunk.

- Rendben, akkor iskola után ahogy megbeszéltük?

- Nekem megfelel. - majd Ash észrevette összekulcsolt kezeinket és gyorsan elhúzott mellőle.

- Menjünk Fan, Jam. - majd két oldalt körbevettek és visszamentünk a főépületbe.

- Elég nehéz lesz így elmagyaráznod a dolgokat neki Dae. - sajnálta Sasha és átölelték testvérüket.