A kötelék (Befejezett)

1.rész

- Örökké! - énekelte Alan Dt hangosan és a gitáros is egy utolsót pengetett.Mindenki tovább táncolt, főleg Ashly a táncparkett közepén, én viszont annyira elfáradtam, hogy elsétáltam az egyik kényelmes fotelhez a falnál és levettem a cipőmet. Egy jó mély levegőt vettem, majd megkönnyebbülésemben hátradőltem benne. Észre sem vettem, hogy Ash odajött hozzám és egy üveg vizet nyújt felém.

- Köszi. - majd elvettem és leült mellém.

- Elfáradtál?

- Három óra folyamatos tánc után? Dehogyis! - nevetni kezdtünk.

- Mi lenne, ha kimennénk levegőzni egy kicsit?

- Én inkább itt maradnék, jobb most ülni. Ez a magassarkú hihetetlenül nyomja a lábamat egy ideje.

- Okés, akkor szólok Jamesnek és kimegyünk, te addig maradj itt oké? Öt perc max.

- Meg sem bírok mozdulni Ash, úgyhogy ne aggódj. - rám mosolygott, bár szemeiben aggódást láttam felvillanni.

- Menj már, különben a végén megfulladsz ebben a melegben! - löktem meg gyengén a kanapén és felállt.

- Sietünk. - ordította túl a zenét és James felé sietett.

Ők ketten már több, mint három éve vannak együtt. Egy partin ismerkedtek meg először és bár úgy tűnt ennyi volt az egészből, James mégis megjelent másnap a házuknál és azóta egyfolytában találkozgattak. Úgy négy hónapja döntötték el, hogy olyan erős a kapcsolatuk, hogy bevallják mindenkinek, szeretik egymást. Lehet, hogy sok időnek tűnik, de mindketten úgy gondolták, hogy idővel alakul ki egy kapcsolat nem tettekkel. 

Ashel olyanok vagyunk akár a testvérek. A nővéremként tekintek rá, pedig egy hónap van köztünk csupán. Sokat foglalkozik velem és próbál időt szakítani rám James mellett, hogy ne érezzem azt, hogy el lettem felejtve. Igazán kedvelem Jamest, ezért nem gondoltam soha azt, hogy el lennék hanyagolva. Sőt mi több, amióta velünk van azóta Ash sokkal életvidámabb, és nagyon sokat mulatunk együtt.

 A zene egyre hangosabb volt, és egy kicsit lüktetni kezdett a fejem is, így megerőltettem magam, és miután visszavettem az írtó szoros cipőmet elindultam a kijárat felé, hogy Ashel együtt levegőzzünk tovább. Menet közben viszont meghallottam egy hangot, aki még a zenét is túl tudta harsongani.

- Ugyan lányok, miért nem mentek táncolni egy kicsit, elég ebből a sok hülye csevegésből. - oda pillantottam.

Egy tőlem egy-két évvel idősebb srác ült a nagy kanapé közepén, és igazán jól nézett ki. Hoszú, fekete göndör teincsei itt- ott a szemébe hulottak, melyek olyan feketéknek látszottak a sötét fényben, akár az obszidián. Jól öltözött és igazán helyes kinézetű srác volt, de látszott rajta, hogy valami "bad boy" fajta. A lányok akik körülvették mindannyian rettentően feltűnőek voltak. Nem a ruhájuk vagy a sminkjük miatt, ami szinte túl egyszerű volt, hanem a kinézetük miatt. Az arcuk éppolyan gyönyörű és feltűnő volt, mint a fiúé. Minden haj árnyalatban voltak lányok és úgy gondoltam a szemükkel is ez a helyzet lehet. 

A lányoknak nagyon jó volt a hangulata és örömmel vették azt, hogy a fiú elküldte őket táncolni végre. A nőcsábász! Utálom az ilyen srácokat, akiknek egy nő nem elég. 

A lányok lassan eltűntek körülötte és a táncparkett közepére mentek. Gyönyörű szépségükkel  fel vonták mindenki figyelmét és hagyták, hogy középen táncoljanak minden erejükkel. Elkezdtem tovább sétálni a bejárat felé és egy utolsó pillantást vetettem a srác felé. Nem tűnt igazán boldognak és izgatottnak sem, pedig mennyi gyönyörű lány vette körül! Minden srác megirigyelte volna őt, a lányok pedig a csini babákat, hogy egy ilyen helyes fiúval mutatkozhatnak. Éppen elfordultam volna felőle, amikor a semmiből felém nézett és egymásra pillantottunk. Először csak elnézett felettem, majd lassan körülnézett és a tekintete megállapodott a szemeimen.

 Hirtelen minden megváltozott egy pillanatra. Melegséget éreztem legbelül és alig bírtam levegőt venni. A tekintete nem engedte az enyémet, és szépen lassan ő is mintha alig jutott volna lélegzethez. Nagy erőfeszítéssel, de végül sikerült a tekintetem levenni róla és kisétáltam az ajtón. 

Körülnéztem Asht és Jamest keresve, de nem volt odakint senki. Megcsörgettem a telefonját kétszer is, de nem vette fel, még csak nem is hallottam, hogy valahol szólna a Lost on you. Utolsó esélyként írtam neki egy üzenetet, hogy elindulok haza, mert nagyon rosszul érzem magamat és becsúsztattam a telómat a táskámba. Elsétáltam a buszmegállóhoz, majd leültem a padra és felpillantottam a kijelzőre. Pontosan fél órán keresztül egy busz sem fog még jönni, ami hazavihetne, így várnom kellett. Előkerestem a fülhallgatómat, majd csatlakoztattam a telefonomhoz és bekapcsoltam a zenét. Egy csendes dallam hangzott fel amit még nagyon régen Leonard miatt töltöttem le. Ez a dal olyan volt számomra, mint egy vigasz, miután szakítottunk, és most, hogy újra hallom előidézte azt a szörnyű pillanatot bennem. A dal a szakításról szól, hogy milyen fájdalmas is valójában, de ne adja fel senki a reményt, mert ezután kezdődik egy új út a következő szerelemhez. Micsoda hülyeség! Dühömben kikapcsoltam inkább a zenét és bedobtam a telefont a táskámba. 

Rápillantottam a kijelzőre és kereken két perc telt el a harmincból. Nagyot sóhajtottam, majd felálltam és elindultam sétálva a város felé. Azalatt a fél óra alatt legalább lesétálok egy-két megállót. Jól esett a hűvös szellő ami az arcomba csapott és lehűtötte a tánctól felforrt véremet és testemet. Kihalt volt az út, hiszen már hajnali fél egy volt, és igazán örültem a csendnek. Egy motor zúgására lettem figyelmes és mikor megfordultam egy méregdrága motor állt meg mellettem. A motoros fekete bukósisakján láttam saját tükörképemet és mikor levette megpillantottam ugyanazt a szempárt amitől melegség öntött el. Most itt, a lámpa fényébe tökéletesen ki lehetett venni a smaragdzöld színt és lélegzetelállító volt. Mit is gondoltam? Hiszen egy tökéletes külsőhöz tökéletes szempár is kell!

- Elvigyelek? - kérdezte óriási mosollyal az arcán.