csak nézem Monet-t, Manet-t és Renoir-t
bámulom azt, ami volt
a nappalokat átalszom és az éjjeleket ébren töltöm
reggel, mikor a fürdőszobaablakon át a szemembe süt a nap
csak ülök, vörös, gyulladt szemekkel bámulok rá vissza
már nincs miért felöltözni, nincs miért
tanulok, hogy legyen értelme
hogy legyen értelmem
legyen még miért élnem
elvirágoztak a fák és zöld a természet
én idebent szürkévé fogyok
örökösen elkésem, pedig el sem indulok
a könyvek mellettem porosodnak
s én mások életét élem át velük
ki akarok menni
nyarat akarok
lassan belehalok
megértettem, milyen fájdalom, ha egy életet feleslegesen élsz meg
ha küzdesz, de nem érsz célt
s amikor a gonosz elbukik - pedig mindent feláldozott - talán vele is sírok
azt állítom, hogy türelem és kitartás, küzdelem az, amire szükségem van
de mi van, ha az sem lesz elég?
mi van, ha a beszűkült életlehetőségek gúzsba kötnek,
és csak egy csehovi hős lesz énbelőlem is?
legalább lehetnék Nóra...
YOU ARE READING
leány: női könnyek
Poetrymár megint túlcsordultam. itt vannak az eltört kínai kancsó tejének utolsó kékes cseppjei, mint Radnótinál a méz a viaszos vásznon, úgy virítanak, büszkén.
