álmomban végre találkoztam veled. nem akartál először az otthonodba engedni, de már ott voltam. vagy csak siettél, munkába menet előtt ebédeltél, vacsoráztál? nem volt sok időd. de én el akartam mondani mindent, ami ősz óta bennem volt. el akartam mondani, hogy szeretlek, hogy rengeteget szenvedtem miattad, hogy a hajam fele kihullott a sírástól. de azt is, hogy ez nem a te hibád. és nem is az enyém. a nyavalyás szerelem az oka mindennek, amiért megfertőzött engem.
nem a te hibád, hogy nem szerettél és nem az enyém, hogy nem lehettem általad szeretett.
bátrak a szerelmesek, amiért harcolnak egymásért. én sosem tudtam érted harcolni, mindig csendben hallgattam, amikor téged szidtak. nem tudtam melletted lenni, amikor szükséged lett volna a támogatásra. nem hallgattalak meg, amikor beszélgetni akartál. ó, istenem, csak egy gyerek voltam! csak egy gyerek! mit tudtam én, mit jelent az, hogy a szüleid válnak? mit tudtam én akkor még, mit jelent beszélgetni? de az eredmény a fontos most: egyszerűen nem érdemellek meg. nem érdemeltelek meg.
pedig nagyon szeretném, ha valaki most mellettem lenne. bárki is legyen az. már bárki lehet, nem kellesz te feltétlen. elvégre már nem szeretlek. az érzéseim elmosódtak, és akármennyire is fáj a szerelem hiánya, talán jobb ez így, hiszen sosem illettünk össze. de azért hiányzik valaki. bárki. hogy mellettem legyen, hogy betakarjon, hogy támogasson és viszont támogathassam, hogy énekelhessek neki, hogy meséljek neki, hogy átöleljem, hogy átöleljen. egy nagy adag hiány - ezt érzem most a leginkább.
أنت تقرأ
leány: női könnyek
شِعرmár megint túlcsordultam. itt vannak az eltört kínai kancsó tejének utolsó kékes cseppjei, mint Radnótinál a méz a viaszos vásznon, úgy virítanak, büszkén.
