leány: női könnyek

Kibírhatatlan? --> Elviselhető.

Amikor a szerelem olyan fájdalmassá válik, hogy az ájulás határára sodródva zokogsz összegörnyedve, és már csak az villog az agyadban, hogy annyira kibírhatatlan, hogy ebbe bele fogok halni, akkor jön az idő, mely megsegít. Az idő napokat hoz, napok telnek napok után, és egyszerre csak azt érzed, hogy mintha az egész már csak homályosan létezne, elviselhetővé szelídült a fájdalom.

Persze néha még bevillan – mindennapi rendszerességgel –, és olyankor az emlékek előbújnak. Van, hogy megint visszazuhansz, máskor az emlékek segítenek. Ülünk a tóparton, és az egész világ olyan nyugodt. Ez a nyugalom apró szigete, egy teljesen másik világ, ahová bebújhatok, ha arra van szükségem. Itt a víz majdnem teljesen állandó, az idő nem hoz változást, talán idő sincs ebben a világban. Látod a hegyvonulat képét a tó víztükrén. Szépen, lassan lebeg. Kék az ég, zöldek a hegyek, az emberek örülnek a szombatnak, egy frissen házasodott pár éppen fényképezkedik. Mi ülünk a kávénkkal, bámuljuk őket. Milyen szépek. Milyen boldogok. (Mi is ilyenek lehetnénk, ha...) (Ha elég bátrak volnánk hozzá. Merthogy a boldogsághoz előzetes szükséglet a bátorság.) Szerinted melyik a legszebb esküvői ruha? Emlékeszem, hogy azt mondtad, neked a japán tetszik a legjobban. Nem, én nem is mondtam ilyet. De szerintem is szép. Én azért nem szeretnék japán kimonóban esküdni. A kínai is szép volt, bár az nem esküvői, csak tradícionális.

Felkelünk a tópartról, elért az ősz és a kötelesség. Induljunk. Vége a nyárnak. És megyünk, belesüppedek az ülésbe. Mindjárt vége. Mindjárt itt a vége az egésznek.

És vége. Ősz van és bőgök.