leány: női könnyek

szavak

álmodozásaimba feledkezve eszembe jut talán még, hogy a szavaimra koncentráljak egy picinykét. még egy kis szerelmet leheljek beléjük, hogy kiviruljanak, akár a vörös rózsák hervadás előtt a friss vízzel töltött vázában. ha más nem marad belőlem, legalább hát szavak maradjanak! legyetek csábítóak, könnyeim, hiszen más nem maradt.
nem tudod elvenni a gondolataimat, sem a szavaimat, látod? ha a valóságot irányíthatod is, ha az ambícióimba belerondíthatsz, az álmaimat nem tudod elvenni tőlem, hiába próbálkozol. a szavaim pajzsot alkotnak, védenek engem, védik a szerelmemet és a reményeimet, melyek az álmokban még beteljesedhetnek.
olyan szép szeretnék lenni, mint az olasz magányos-szenvedélyes hölgyek, kik fátyolosan bámulnak rá az életre. megtörten-zokogóan, gyönyörűen-csábítóan. s ha én nem lehetek olyan hosszúhajú, sima bőrű, karcsú nyakú, hát a szavaim olyanok lesznek. ők táncolni fognak, mindegy, hogy augusztusi éjszakát élnek-e meg, avagy deres-vizes őszi hajnalt.
hát hallgasd a szavaimat, őket úgyis szeretted bennem. énekelni nem tudok, de a szavaim még lágyan magukban hordozzák a pergő hexametereket és Csokonai szimultánját. figyelj csak rám, hadd mesélek. engedd meg nekem, hogy tanítsalak, hogy végigmeséljem neked a világtörténelmet és a világirodalmat. talán rájössz közben, hogy mit akarok elmondani a hosszú történetek alatt.
megtalálod szavaim között a sorsom fonalát? képes volnál rájönni, hogy miért üldözlek olyan eszeveszetten szavakkal és levelekkel? tudod már, hogy mit kellene végre visszaadnod nekem, amit olyan régesrég elvettél tőlem? hallgasd csak a szavam, hátha kihallod mögülük az évszázadokkal ezelőtt ropogó csontok éles sikolyát a máglyán.