Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
•*.༄▢♫.*•
[________________________]
Jungkook POV.
- Sziasztok! - köszönt hangosan Jimin, miután beléptünk az árvaház ajtaján. Még egy perc sem telhetett el érkezésünk óta, de már néhány, kócos és kíváncsi buksi felbukkant az egyik ajtónál. Mikor a gyerekek realizálták, hogy ki is jött hozzájuk, egyből szaladtak oda hozzá, majd kedvesem lábába csimpaszkodtak, aki nem győzte őket üdvözölni.
- De megnőttél, Jihon! - guggolt le egy kisfiúhoz, aki megvárta, míg a társai elmennek, és csak azután vetette Jimin karjai közé magát. - Minden rendben van? - tolta el egy kicsit magától a csöppséget, aki egy nagy mosollyal bólintott egyet. Párom még megkérdezte, hogy merre talál egy bizonyos Namsunt, mire a kisfiú csak egy ajtó felé mutatott, majd elszaladt a többiekhez.
- Ki az a Namsun? - kérdeztem kíváncsian tőle, miközben ahhoz a bizonyos ajtóhoz tartottunk.
- Ő volt az, aki tanított engem - felelte. A falaphoz érve, kettő kopogás és egy engedély után már be is léptünk azon. Egy kisebb iroda szerűség volt, fehér falakkal, és kissé kopott bútorokkal. Az asztal mögött egy ötvenes éveiben járható nő ült, aki szemüvege mögül kémlelte a szőkét, majd aztán engem is.
- Jimin! - szólalt meg hitetlenkedve egy kisebb csönd után. A nő is egy nagy ölelésben részesítette őt, majd hozzám fordultak mind a ketten.
- Namsun, Ő itt Jungkook, a munkatársam.. - mondta ki kicsit félénken, miközben arcomat kémlelte. - Jungkook, ő pedig Namsun, az egyik volt nevelőm - mutatott be minket egymásnak. Kezet fogtunk, majd elkezdtünk beszélgetni. Egy kisebb idő elteltéve, mintha Jimin ágyúból lőtték volna ki, pattant fel ülőhelyéről és szaladt ki az ajtón, majd az újonnan vett gitárral tért vissza.
Az idősebb nő kérdően nézett, s mikor Jimin felé nyújtotta, s közölte vele, hogy ez mostantól az övé, könnyeivel küszködve köszönte meg az ajándékot, amit hamar ki is próbált. Belemerülten hallgattam a játékát. Jimin valóban a lehető legjobb gitár oktatást kapta, ha tényleg ez a nő tanította őt. Még váltottunk néhány szót Namsunnal, azután átmentünk a tinik részére. Az épületnek két szárnya volt, az egyikben a kisebbek, míg a másikban már a tizenkét év felettiek laktak.
Mikor benyitottunk, meglepően nagy volt a hangzavar. Sok gyerek, lányok és fiúk egyaránt egy nagy TV előtt ültek, és közösen néztek, vagy játszottak valamit, miközben nevetgéltek és beszélgettek. Érkezésünkre, mintha kikapcsolták volna őket, egyszerre hallgattak el. Egy emberként fordultak felénk, majd boldogan vették tudomásul, hogy Jimin jött hozzájuk. Őt egy nagy ölelésben részesítették, majd a fiúk kezet fogtak velem, a lányok pedig meglepődve pillantgattak rám.
- Te.. Az a Jungkook vagy? - kérdezte döbbenten az egyikőjük, mire én hatalmas vigyorral az arcomon bólintottam egyet, ők pedig az után hamar elszaladtak valamerre. Kezükben vagy telefontokkal, vagy egy füzettel és egy filccel tértek vissza, s egy aláírást kértek tőlem, amit szívesen meg is adtam nekik. Leültünk velük beszélgetni, meséltek az iskoláról, meg arról, hogy miket szoktak csinálni a mindennapjaikban. Voltak idősebbek is, főleg lányok, meg egy-két fiú, akik körülbelül tizenhat vagy tizenhét évesek lehettek. Elmondták a neveiket, de mivel túl sokan voltak, sajnos nem mindegyikőjükére emlékszem.
- Szeretnétek táncolni? - vetette fel az ötletet Jimin. - Ha már vettem nektek ezt a tévét, és hozzá szuper játékokat, használjuk ki - csapta össze mancsait kedvesem, majd már fel is pattant, hogy levehesse a polcról a Just Dance-t. Mikor betette a konzolba a lemezt, közölte, hogy csináljunk négy csapatot. Minden csapatba három ember lett, akik pedig nem szerettek volna játszani, azok leültek valahova, és a hozott nasikat eszegetve nézték a "párbajt." Jimin és én nem egy csapatba kerültünk, mivel az eléggé nagy előny lett volna számunkra, és a csapatunk harmadik tagjának.
- Szerintem ez a zene jó lesz! - választotta ki szerelmem a megfelelő zenét, majd ő és a másik kettő csapattag beálltak a "tánctérre." Le sem tudtam venni Jiminről a szememet, ahogyan ringatta a csípőjét, ugrált, egyszerűen elvarázsolt, mint minden egyes kis tette.
- Ti jöttök - huppant le mellém a zene végén lihegve, mire mocskos gondolatok lepték el az agyamat, de hamar elhesegettem azokat. Én ráhagytam a másik kettőre a dal választását, s mikor azzal megvoltak, mi is beálltunk, hogy elkezdhessük a táncot.
Jimin POV.
Mosolyogva néztem őket, ahogyan táncikolnak, de a mosoly lassacskán eltűnt az arcomról, mikor Jungkook megfogta a lány csapattársának a kezét, másik kezével pedig a derekát és igazán közel húzta magához, majd úgy ringatóztak. Tudom, hogy idióta dolog egy árvára irigynek lennem, aki nem mellesleg évekkel fiatalabb, mint mi, de azért mégis hihetetlenül rosszul esett. Ahogyan fogta őt, és a mosoly, ami ott volt az arcán mindeközben. Nem bírtam rajtuk tartani a szemeimet, ezért hamar el is kaptam róluk a tekintetemet, majd a kezeimet kezdtem el birizgálni.
Mikor végeztek ők is a játékkal, elköszöntünk a gyerekektől, aztán a nevelőktől is, majd elindultunk Jungkook kocsija felé. Nem nagyon volt kedvem megfogni a kezét, bármennyire is próbálkozott.
- Baj van, Kicsim? - becézett, mire nekem a szívem hatalmasat dobbant. Csupán megráztam a fejemet. Végre odaértünk az autóhoz, amibe be is ültünk, majd elindultunk haza.
[..]
- Látom rajtad, hogy baj van - jött be ruha nélkül, a haját egy fehér törölközővel törölgetve a hálóba. Mivel én már fürödtem, így a takaróba bebugyolálva gubbasztottam az ágyon, de mikor megpillantottam, hogy szó szerint, semmi nem fedi őt, zavartan temettem az arcomat a fehér párnák közé. Fiók nyitódása és záródása, majd léptek zaja. Besüppedt mellettem a matrac, s egyből azután megcsapta az orromat a jellegzetes, férfias tusfürdő illata, amit én annyira imádok. Felkaptam a fejem, majd boci szemekkel néztem rá barátomra, aki aggódóan fürkészte arcomat.
- Mi a baj? - kérdezte meg még egyszer, mire én közelebb araszoltam hozzá, és hozzábújtam.
- Szeretsz? - motyogtam álmoskásan.
- Hogy mondod? - hajolt közelebb hozzám, mire én elismételtem kérdésemet, ezúttal közel a füléhez. - Persze, hogy szeretlek - mondta mosolyogva, s ránk terítette a takarót.
- Kookie, én féltékeny voltam egy árvára - takartam el arcomat, mire ő hitetlenkedve nevetett fel.
- Mégis miért?! - kacagott még mindig.
- Hát.. Ahogyan fogtad a derekát, meg ahogyan mosolyogtál, miközben táncoltatok - folytattam panaszkodásomat.
- Na ide figyelj, Park Jimin - támaszkodott meg alkarján, s úgy nézett rám - Nem elmondtam már, hogy nagyon-nagyon szeretlek, és még a munkámat is képes lennék érted eldobni? - hajolt az arcomba, mire én nyeltem egy nagyot. Szótlanságomat nem tűrte tovább, mint néhány másodperc, ezért ajkaimra hajolt, és egy lassú, érzelmes csókot kezdeményezett, amit nem voltam rest viszonozni.
