Dazai Osamu OneShots 🇭🇺 [Befejezett]

2. Egy csoda folytán

-Osamu.-ejtettem ki halkan a nevét, mire az említett felém fordította a fejét és egy meleg mosollyal ajándékozott meg.

-[Név]..-

Fel kellett hirtelen ébrednem a kezdeti sokkomból, és figyelnem kellett volna rá, de hihetetlennek tűnt, hisz még az előbb...Sűrűn felfelé pislogtam, miközben lassan lépkedtem az ágya felé. Leültem a székre mellé, és mosoly terült el a számon. Életben van... 

Dazainak persze feltűnt az, hogy nem szólalok meg, csak nézem, amit egy idő után zavarónak vehetett, mert a kezét kihúzta az enyémből, és az arcomra simította.

-Mi a baj?-kérdezte halkan a szemembe nézve. Megráztam a fejemet, majd a tenyerébe fektettem a fejemet, és próbáltam valamit is sírás nélkül kinyögni, de ez nem jött össze.

-Azt hittem elvesztelek..örökre.-suttogtam halkan, miközben újra utat engedtem a könnyeimnek, és lehunytam a szemeimet, miközben próbáltam kontrollálni a remegésemet.

-Shh.-kezdte el simogatni az arcomat, ezzel letörölve a lefolyó könnyeimet.-Olyan nincs.-mondta, mire zokogni kezdtem a megkönnyebbültségtől.

-Te vagy az akit nem rég műtöttek, nekem kéne tége--szólaltam meg, amikor fogjuk rá megnyugodtam, Dazai pedig a mellkasára húzott, így mellette illetve rajta feküdtem.

-Nem lényeges.-adott puszit a hajamba, és simogatni kezdte a felkaromat.

-Segíteni szeretnék.-tápászkodtam volna fel, de Osamu nem engedett el, hanem inkább még jobban magához ölelt.

-Nem kell, jól vagyok [Név].-adott újabb puszit.-Már amennyire lehetek, és ha még is lenne valami akkor szólni fogok ne aggódj, oké?-nézett le rám mosolyogva.

-Oké.-szóltam halkan, és óvatosan újra hozzábújtam.

_____________________________________

Egy hét telt el a eset óta, azóta Osamut saját felelősségre haza engedték. Én pedig persze kötelességemnek éreztem, hogy vigyázok rá, még teljesen fel nem épül.

-Éhes vagy?-kérdeztem a mai nap vagy ezredjére, mire Dazai a szemét levezette a tekintetét a laptopjáról, és rám nézett látszólag komolyan, azonban látni lehetett rajta, hogy alapból nagyon jól szórakozik rajtam.

-[Név] mondtam már, nem vagyok éhes.-rázta meg a fejét és rám mosolygott.-Ha éhes is leszek, van két lábam én is kitudok menni.-mondta és ezzel lezártnak tartotta a témát, mivel visszafordult és tovább dolgozott. Sóhajtva vágtam hátra magamat a ágyunkon, és lehunytam a szememet. Utólag már biztos vagyok abban, hogy meggondolatlan döntés volt olyan hirtelen, olyan sok szabadságot kivennem, ugyanis mióta haza engedték a fiút, két napra rá, már mennem kellett dolgozni, és azóta pedig ki sem látszok a munkából, viszont amikor itthon vagyok akkor pedig, minden figyelmemet Dazaira akarok fordítani.

-Fáradt vagy?-kérdezte az előbb említett fiú, miután végleg lehajtotta a laptopját, és mellém mászott a ágyon.

-Nem.-nyomtam el egy ásítást, a szememet pedig, csukva tartottam. Halk nevetést hallottam magam mellől, majd meleg karjával átölelt, és magához húzott.

-Tudtad, hogy nagyon rosszul hazudsz?-kérdezte halkan, miközben lehajolt hozzám és puszit nyomott a számra. Válaszként lassan megráztam a fejemet, majd kinyitottam a szememet és rámosolyogtam. 

-És te tudtad, hogy nagyon szeretlek?-mondtam ki azt, amit már azóta kiakartam mondani, mikor megtudtam, hogy felébredt. Még a mai napig nem tudok abba belegondolni, hogy mi lett volna, ha nem ébredt volna fel..

-Igen tudtam.-suttogta, majd közelebb hajolt hozzám.-Én is téged [Teljes Név].-mondta egy apró mosollyal, és birtokba vette az ajkaimat...és nem is akarok ebbe belegondolni, hisz nem így történt. Valamilyen csoda folytán nem így történt, hanem felébredt, és jól van, és velem van. Ennél többet nem is kívánhatnék..