Dazai Osamu OneShots 🇭🇺 [Befejezett]

"Legalább ennyit hagyott hátra nekem.."

!Spoilert tartalmaz, mindenki saját felelősségre olvassa el!

2 év telt el azóta, hogy Oda Sakunosuke életét vesztette. 

Ez lesz az eső alkalom, hogy testvére kilátogat a sírjához, a temetés óta. A lánynak semmi kedve nem volt ehhez az egészhez, hisz mikor kint volt gyengének érezte magát..Hiányzott neki a bátyja, az erős támasza aki mindig mellette állt.

A lány fehér virágokkal a kezében sétált a sír felé, miközben tartotta magát. Nem akart sírni,most az egyszer erősnek akart látszani. Ahogy felért a sírhoz letette a virágot, majd térdre ereszkedett és felnézett a sírra.

-Hiányzol....-kezdte halkan, az álarca pedig abban a pillanatban leesett. Lefolyt az első könnycsepp, és ezt követte a többi is, miközben a lány csak beszélt és beszélt. Elmesélt neki mindet, ami vele történt és nem győzött a testvérétől bocsánatot kérni, az miatt, hogy nem látogatta meg eddig.

-[Név]?-kérdezte halkan valaki mögüle, mire a lány ijedten összerezzent, majd óvatosan megfordult, miközben a már rászáradt könnyeket próbálta letörölni az arcáról.Mivel a lány időközben leült a földre, így elsőnek egy férfi lábát látta meg, és mivel kíváncsi volt, így  lassan felvezette tekintetét az előtte állóra, pontosabban az arcára, majd mikor beazonosította, felállt leporolta a ruháját, majd felnézett a szemébe.

-Rég láttalak.-erőltetett magára egy mosolyt [Név] miközben arrébb állt egy picit, megtartva a tisztes távolságot.

-Pontosan a temetés óta nem találkoztunk ugye?-kérdezte komoran a barna hajú fiú. Akármennyire is próbálta felvenni a mindig mosolygós maszkját, most valahogy nem sikerült neki...ahogy [Név]-ra/re nézett egyszerűen nem volt képes megjátszani magát.

-Valahogy úgy.-bólintott miközben a füle mögé tűrte a haját, majd zavartan megszólalt.-Azt hittem már rég elfelejtettél.-a fiúnak az arcán a meglepődés tükröződött, hisz régebben is találkoztak már nem is egyszer Oda miatt, és, az akkori és a mostani személyiség különbsége, ég és föld.

-Nem felejtettelek el [Név].-lépett közelebb hozzá Dazai, és mivel a [hajszíned] színű lány lehajtott fejjel állt előtte, így megfogva az állát felfelé biccentette azt, úgy, hogy szemtől, szemben legyenek.-Soha nem is tudnálak.-

-Ezt..jó tudni.-bólintott a lány, miközben nagyot nyelt, ezzel visszaszorítva a belőle kitörni készülő sírógörcsöt. Ezután [Név] visszafordult a sírhoz, és csöndben fürkészte, és az ébredező lepkéket próbálta figyelmen kívül hagyni.-Hiányzik...borzasztóan.-szólt végül a lány ezzel megtörve a csendet.-Miért hagyott itt?.-kérdezte egyre rekedtesebb és halkuló hanggal, miközben durván letörölte az éppen kibuggyanó könnyeit. Dazai gondolkodás nélkül ölelte át a lányt szorosan, miközben a hátát, ezzel együtt a haját kezdte el simogatni. [Név]-nél/nál pedig ekkor tört el véglegesen a mécses. Görcsösen kapaszkodott a fiú kabátjába, miközben a fejét a mellkasába temette ezzel eláztatta a ruháit. Mélyről törő zokogás volt ez, amit a hónapok alatt visszafogott most utat engedett neki.

-Nyugi,nyugi.-suttogta az előtte álló fiú miközben a lány tarkójára vezette a kezét, majd puszit adott a hajába.

Mikor [Név] fogjuk rá megnyugodott, Dazai felvetette az ötletet miszerint üljenek be valahova.Így a fiú vezetésével el is indultak az egyik kávézó felé.

-Szóval visszaköltöztetek?-vetett fel egy random témát Dazai, hogy azért még se csöndben menjenek egész úton.[Név] megrázta a fejét miközben az előttük lévő járdát figyelte, szándékosan nem nézett a mellette sétálóra. Szégyellte magát, amiért előtte sírt..

-Most csak én jöttem Oda miatt, de már a hétvégén utazok is vissza.-

-Csak olyan rövid ideig maradsz?-toppant meg Dazai, ami miatt [Név] is megállt, majd aprót bólintott.-Hogyhogy?-

-Hétfőtől suliba kell mennem, és...amúgy is nincs semmi ami miatt maradnom kéne..-tette hozzá nagyon halkan, azonban a fú így is meghallotta.

-[Név]..-szólalt meg drámai hangján, mire az említett felkapta a fejét és apró mosoly jelent meg az ajkán,rég hallotta már így beszélni Dazait.-Ezt most sértésnek veszem.-tette drámaian a kezét a mellkasára, miközben lebiggyesztette az ajkát.

-Tudod, hogy, hogy értem.-szaladt ki a száján egy apró nevetés, meglepve ezzel mindkettőjüket.-Most komolyan mennyi garancia volt rá, hogy találkozunk?-húzta a fel a egyik szemöldökét.

-Miért ha ma nem jövök ki akkor eszedbe sem jutok?-folytatta tovább.

-Erre szerintem te is tudod a választ..-mosolygott fel a mellette álló fiúra, mire az nagyot sóhajtva karolta át a nyakát, így magához húzta, teljesen.

-Igen tudom.-húzódott egy őszinte mosoly a fiú száján.-Na, de.-kezdte egy fokkal hangosabban, szórakozott hangnemben.-Gyere hercegnő, menjünk mielőtt teljesen ránk sötétedik.-kezdte elhúzni maga után. A lány szíve melegség lepte el, ahogy meghallotta régi becenevét, miközben egy letörölhetetlen mosoly ült az arcán, úgy ahogy a fiúén is és, akkor ott a két fiatal egyre gondolt...

"Legalább ennyit hagyott hátra nekem.."