"Tudtad, hogy nyáladzol, amikor alszol?"

867 59 1
                                    

Igen, tudom a cím nagyon jó XD *irónia*

Figyelem!  A sztori nem teljesen a enyém, az első két bekezdést, Tumblr-ről szedtem, de a többit magamtól írtam. Remélem így is élvezhető lesz a sztori😅



Voltak olyan apró dolgok az életben, amelyeket Dazai szeretett. A napnyugta pillanatai, amelyek megmelengették a  a szívét, ahogy a piros és a narancs megmagyarázhatatlan színei keveredtek az ég vászonján, majdnem úgy, mint maga Isten a teremtés ecsetét a természet csodáinak festékdobozába merítette, és az ég felé húzta volna. Szerette a virágok illatát, amit minden reggel érezett, hisz a munkába menet egy virágbolt előtt haladt el. 

Dazai szerette reggelente a barátnőjét, ahogy békésen szundított mellette.A mai reggel is ilyen volt. Halkan szuszogott a lány, miközben Dazai felé fordult. Dazai nem bírta ki, hogy ne simítson végig a lány puha bőrén, [Név] arca látszólag teljesen békés volt, lágyabb mint alapból,és kevésbé befolyásolta az élet durva valósága. Bele sem mert gondolni, hogy mi lenne akkor, ha ezek nem lennének hiszen, ezek a dolgok ösztönzik Dazai-t az életben maradásra. Viszont egyelőre nem akart ilyen nyomasztó dolgokon gondolkodni. Ehelyett a barna, inkább a lány arcára fókuszált. A lélegzete lágy, belélegzése és kilégzése egyértelmű jele annak, hogy él, és lélegzik,ez egy pillanatra nyugtatta Osamu zavart elméjét.

[Név] Dazai érintésére megébredt, majd a tenyerébe fúrta az arcát és lassan újra szuszogni kezdett. A fiú nem bírta ki, hogy ne nevessen fel halkan [Név]-n, ezután pedig mosolyogva figyelte a lányt, és lassan cirógatni kezdte az arcát. Nagyon szerette [Név]-t, a lányt, aki kihúzta őt sötétségből. Most már szórakozva gondol vissza az évekkel ezelőtti maffiás énjére, aki távolságtartó volt, a vidám és kedves [hajszíned] színű lánnyal. Akkoriban inkább nem beszélgetett nagyon mással a barátain kívül, de [Név] addig nem nyugodott meg, még Dazai közelébe nem férkőzött. Ez később meg is történt, és nem sokkal azután pedig, már egy párként lehetett rájuk tekinteni. Dazai-hiába voltak akkor már együtt és hiába szerette meg a lányt rövid időn belül- elsőnek félt, megnyílni [Név] előtt, rettegett attól, hogy talán a lány elítélné, esetleg hátba támadná. Viszont [Név]-nak/nek semmi ilyesmi hátsó szándékokat nem tervelt ki akkor, és most sem. [Név] idővel észrevette ezt Dazaion, így lassan, de biztosan elhatározta magában, hogy megmutatja a fiúnak, hogy ő tényleg azért van vele mert szereti.


A fiút [Név] mocorgása rázta ki a gondolataiból. A lány a szobában lévő nagy fény miatt ébredezni kezdett. Mivel tegnap este senki nem húzta le a redőnyt, így a nap szabadon sütött be a fiatalok hálószobájába. A lány morogva fordult hasra,az arcát pedig a párnájába fúrta ezzel próbálva eltakarni a szemét az erős reggeli fénytől, Dazai pedig nevetve nézett le a mellette lévőre, majd átvetette a lányon a kezét, és magához húzta.

-Jó reggelt.-suttogta a lánynak, majd puszit adott a hajába, viszont választ nem kapott, így egy gyerekes mosolyt ejtett majd közelebb hajolva incselkedni kezdett vele.-Tudtad, hogy nyáladzol, amikor alszol?-ejtette ki halkan a szavakat, mire a lány reakciója szinte azonnal érkezett. Felemelte a fejét, majd hitetlenkedve szerelmére nézett és megütötte a mellkasát.

-Nem is igaz.-szólt reggeli rekedt hangján, amitől a fiú szíve szinte elolvadt. 

-Pedig, de hidd el.-bólogatott látszólag komolyan.-Talán egy patakhoz tudnám hasonlítani.-tette, hogy gondolkodott, de nem bírta tovább és elnevette magát.

-Hülye.-nevetett fel a lány is, majd a órára pillantott, ami 9:20-at mutatott. [Név] egy ásítás után kikelt volna a ágyból, ha Dazai nem húzza magához a derekánál fogva.-Osamu, fel kéne kelnem.-nevetett halkan a lány miközben mocorgott, hogy kiszabaduljon a fiú karjainak rabságából ám, ez nem jött össze.

-Még nem.-szólt halkan és szorosan fogta, miközben a fejét [Név] nyakába fúrta.-Még adj öt percet.-adott egy apró puszit az említett testrészére a lánynak.


Dazai Osamu OneShots 🇭🇺 [Befejezett]Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin