Dazai Osamu OneShots 🇭🇺 [Befejezett]

"Én azt, komolyan mondtam"

Próbáltam valami szokatlan részt hozni, hát nem tudom mennyire sikerült, vagy hogy milyen lett

És úristen 2k fölött van az nézettsége ennek a könyvnek...hihetetlenek vagytok nagyon szépen köszönöm szépen❤

De remélem azért élvezhető😅

_____________________________

Hajnali fél három óra volt, én viszont egyátalán nem bírtam aludni. Napközben Dazaial egy kisebb balhénk volt, azután pedig csak úgy szó nélkül lelépett, és azóta semmi híre nincsen, ami miatt kezdtem nagyon aggódni. Volt már rá hasonló példa, hogy csak úgy szó nélkül lelépett, viszont egy idő után írt, vagy felhívott, hogy jól van és hamarosan itthon lesz, ne aggódjak. Azonban most, se nem írt, se nem hívott, hiába kapcsolgattam ki-be a telefonomat, ellenőriztem a jelet, amiatt akaratlanul is rémképek születtek a fejemben. Nem akartam senkinek szólni a maffiából, hogy Dazai eltűnt, mégis volt, hogy már indultam, hogy szólok a vörösnek, hogy a társa eltűnt, de az utolsó pillanatban meggondoltam magamat, és inkább visszaültem az ágyunk szélére.

Végre valahára, egy óra múlva kulcs zörgést hallottam, az ajtó másik oldaláról, majd nem sokkal azután azt, hogy nagy lendülettel  kicsapódik az ajtó, amire felpattantam, és szinte rohantam kifelé, reménykedve, hogy ő az. Szerencsémre igazam lett. Mivel kint szakadt az eső, bőrig ázva támasztotta meg magát az ajtóban, több kevesebb sikerrel. Mikor észrevett engem, egy szokatlan mosoly villantott felém, majd elengedte a falat és ölelésre tárta a karját. Zavartan néztem az irányába, és vártam, hogy leengedje a kezét, de nem tette, hanem helyette kitartóan tartotta a kezét. Lassan indultam meg az irányába, majd mikor odaértem hozzá óvatosan bújtam a karjai közé, és ezzel együtt megcsapott az alkohol szag ami róla áradt, ez pedig majdnem mindent megmagyarázott. 

-Hívtalak és írtam is.-kezdtem halkan, amikor megéreztem magam körül a kezeit.-Egyikre sem válaszoltál.-

-Nem néztem a telefonomat.-válaszolt hasonló hangnemben.-Odasakuval és Angolval voltam.-

-Igen gondoltam.-engedtem el.-Na gyere nagyfiú.-fogtam meg a kezét, és óvatosan vezetni kezdtem, ő pedig engedelmesen követett. Dazaiban az a jó, hogyha részeg is, nem az a balhés fajta, hanem inkább úgy viselkedik mint más korabeli, annyival megtoldva, hogy csendes és szeretetre éhes, ám picit sem szófogadó, ez miatt pedig ha így jön haza, néha az agyamra megy.

Nagy nehezen ki könyörögtem, hogy legalább ha nem is fürdik öltözzön át, és feküdjön le az ágyba, és próbáljon meg pihenni, én pedig nagyot sóhajtva ültem le mellé az ágyra.

-Miért nem fekszel le?-kérdezte suttogva, mire felé fordultam, elmosolyodtam, majd szófogadóan lecsúsztam mellé.

-Nem akarok hamarabb bealudni mint te.-

-Fáradt vagy?-nézett rám, mire újra elmosolyodtam.

-Egy picit, de kibírható, megvárom még elaszol.-

-Sajnálom.-karolt át, és közel húzott magához. 

-Micsodát?-

-Hogy miattam nem aludtál.-

-Nem kell sajnálnod, nincs semmi baj.-vezettem fel az arcára a kezemet.-De ilyet ne csinálj többet, oké, hogy vitáztunk, de azért adj életjelet magadról.-mondtam, de választ nem kaptam, így azt gondoltam, hogy bealudt, viszont pár perc múlva újra megszólalt.

-[Név].-

-Hm?-

-Gyere hozzám.-ejtette ki a szavakat, én pedig teljesen leblokkoltam..Hogy..tessék..?

-Mi?-halkan kérdeztem úgy, hogy abban sem voltam biztos, hogy hallotta.

-Légy a feleségem [Név].-húzott szorosan magához.

-Dazai, szerintem nem tudod mit beszélsz.-

-De, tudom.-mondta halkan, majd nem sokkal utána már a nyugodt szuszogását hallottam. Elaludt, és egyedül hagyott a zavaros gondolataimmal.

Dazai éjszakai kijelentése után, egy percet sem bírtam aludni, így nem volt meglepő, hogy amíg a barátom az asztalnál egy pohár víz és gyógyszer társaságban üldögélt, addig én a pultnak neki dőlve álltam és a második bögre kávémat ittam.

-Nem lesz az már sok?-nézett fel rám, amire megráztam a fejemet.

-Nem, ennyi kell, hosszú éjszakám volt.-

-Sajnálom.-

-Mondtam már, hogy nem kell.-tettem le a bögrémet a pultra, majd ellöktem magam és az asztalhoz sétáltam, majd leültem a mellette lévő székre.-Ha már itt tartunk, nem emlékszel arra, hogy mi volt este?-

-Nem nagyon.-rázta meg a fejét lassan.-Mármint valami olyasmire igen, hogy megkértem a kezedet, de azon kív--

-Ne szórakozz már velem.-löktem meg a vállát, mire halkan felnevetett, majd megragadta a kezemet és közelebb rántott magához.-Nézd [Név], én azt, komolyan mondtam, szeretném ha hozzám jönnél.-jelentette ki komolyan.

-De..miért?-mondtam ki azt, ami folyamatosan keringett a fejemben. Igaz, hogy reménytelenül szeretem őt, és ezek szerint ő is szeret engem, de akkor is, még csak 17 évesek vagyunk..

-Nem lesz megszokott amit most mondani fogok.-kezdte el.-De szeretném veled leélni az életemet, lehet, hogy elhamarkodott kijelentés, de én tényleg így gondolom, és nem hiszem, hogy valaha tudni fogok ennyire szeretni valaki mást ezért...-kulcsolta össze a kezét az enyémmel.-Lehet nem a legmegfelelőbb alkalom ezt megkérdezni, de [Név], megtisztelnél azzal, hogy a hozzám jössz?-kérdezte végig a szemembe nézve, ami miatt akaratlanul is elmosolyodtam, és kellemes melegség járta át a testemet. Szeretem ezt a fiút túlságosan is...

-Jó.-bólintottam.-Hozzád megyek.-mosolyogtam rá, mire az ő arcára is egy mosoly rajzolódott fel, és közelebb hajolva hozzám lassan megcsókolt.