• 𝕆𝕟𝕝𝕪 𝕄𝕚𝕟𝕖! • (Yᴀɴᴅᴇʀᴇ Bᴀᴋᴜɢᴏᴜ × Rᴇᴀᴅᴇʀ) [BEFEJEZETT✔]

6. Fejezet

Az előző részből:
De egyszer csak sikítást hallottam...

Ijedten rohantam ki Dekuék lakásából, hogy megnézzem ki sikított ekkorát. Szerencsémre csak egy csapat gyerek fogócskázott. Jaj istenem a szívbajt hozták rám!

-Minden rendben?-hallottam meg Katsuki hangját a hátam mögül.

-Igen persze.-mosolyodtam el.

-Nekem nem úgy tűnt, amikor kirohantál.-méregetett gyanúsan a szőke, majd odahajolt az arcomhoz, úgy, hogy az orraink összeértek.-Mi a baj?

-Csak hallottam egy sikítást, és nagyon megijedtem.-néztem félre.-Tudod, nagyon megrémítenek ezek a hirtelen halálesetek. Mindig azokkal történik valami akikkel barátkoztam vagy beszéltem. Nem tudom mit akarnak ezek az incidensek jelenteni.

-Sajnos erre nem tudok választ adni, de...

-De?

-De hallottam egy olyan betegségről, hogy "Yanderizmus". A lényege a következő-

-Mit csináltok ti itt kint?-nyitotta ki az ajtót Midorya.

-VALAMI OLYASMIT AMIHEZ SEMMI KÖZÖD SZAROS DEKU!-kapta fel a vizet szokásosan Bakugou.

-B-bocsánat Kacchan... Gyertek be.-dadogott a zöld hajú, mire én csak bólintottam Katsuki pedig morogva elindult befelé.

Én még utoljára ránéztem a gyerekekre, majd sóhajtva ezt gondoltam:

-"Valami nagyon rossz fog történni..."

▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪

-Jó reggelt. Kelni kéne.-hallottam meg Inkonak a hangját.

-Jó...-nyüszögtem, majd amikor felakartam állni a matracról, Katsuki visszahúzott.

-Maradj még egy kicsit.-dünnyögte reggeli hangján a hajamba.

-De Katsu-

-Semmi "de".-mondta ellentmondást nem tűrő hangon.-Itt maradsz legalább egy kicsit.

-Ahj~. Rendben van, egy kicsit maradok.-adtam be a derekamat, mire a szőke hajú elvigyorodott. Kezeit a derekamra helyezte, fejét pedig még jobban belefúrta a hajamba.

Így feküdtünk még egy darabig, amíg Deku ránk nem törte az ajtót.

-Gyertek már! Alvásmániákusok...-az utóbbit inkább csak suttogta, nehogy meghallja Katsuki. De hiába. Bakugou így is meghallotta.

-Hogy mit mondtál nyomikám?-sziszegte vicsorogva a szőke fiú.

-S-semmit.-dadogott Izuku, majd ahogy jött el is ment.

-Katsuki most már tényleg kelni kéne. Suliba kéne menni.-dünnyögtem fáradtan.

-Faszomat bele a kurva iskolába.-dohogott, majd olyan gyorsasággal kelt föl a matracról, mint aki rég fent van.

Én is lassan kikecmeregtem az ágyból, és elindultam a reggeli rutinjaimat elintézni.

▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪▪

-Készen vagytok már?-ordított Deku az előszobából.

-Mindjárt!-viszonoztam az üvöltést.

Gyorsan felkaptuk magunkra az egyenruhánkat Katsukival, és elindultunk a U.A felé.

Útközben nem volt semmi különös, csak amikor odaértünk a sulinkhoz. Egy csomó riporter és újságíró állt a kapu előtt. Amikor odaértünk rögtön letámadtak minket. Először Dekunak ugrottak neki.