New Student | Taekook

14.rész

Taehyung szemszög

A szüleink mellett sétálva közeledtünk a "másik énünkhöz". Jin és Nam, mint valami filmbeli pár, egymás kezét fogva, összeillő ruhákban haladtak előre. Amíg apámék meg nem állítottak minket.

-Gyerekek, sajnálom, de külön kell felszállnunk a repülőgépre, mivel nekünk még el kell intézni egy ügyet. Azzal is tisztában vagyok, hogy ti biztos, hogy nem fogtok felszállni nélkülünk, ezért megkértem egy nagyon jó barátomat, hogy figyeljen rátok, és addig maradjon veletek, ameddig be nem szálltok, onnantól mi majd átveszünk titeket. -mondta édesanyám. Komolyan, mintha valami csomagok lennénk, ami olyan fontos, hogy bármit megtennél, hogy magad mellet tartsd, és minden rendben legyen. 

-Ez a bizonyos barátod tudja hogyan nézünk ki, vagy nekünk kell neki szólni? -kérdezte Jin, mire egyből leesett, hogy mire gondol. Már meg is van a terv. 

Amúgy, vicces. Hiszen, mindenféle apokalipszisre, atombomba robbanásra, tsunamira, meg ilyen eszeveszett dolgokra, amik valószínűleg nem fognak csak úgy, minden előjel nélkül előfordulni, van tervünk. Erre a lehető legegyszerűbb tervünknél is könnyebben fogunk itthon maradni, ameddig a szüleink olyan naivak, hogy nem is tudják, a hátsó szándékainkat. De azért még nem kéne elbízni magunkat, hiszen a választ még meg sem kaptuk.

-Nem. De azt mondtuk, hogy hárman vagytok, tehát nem vethetitek be a nagy tervet, hogy azt mondjátok, hogy ti csak ketten, esetleg egyedül vagytok. Ne is gondoljatok rá, mivel lehetetlen lesz elszöknötök Amerika elől, illetve előlünk. -válaszolt apám, majd azt is elmondta, hogy még mielőtt jönne, menjünk el a mosdóba, vagy kajáljunk egyet, mert még van 20 perc, mielőtt ideérne aki vigyázni fogsz "ránk". Magyarul, minden úgy megy, ahogy az elvárt!

-Na, akkor mi mentünk is. -vágta oda anyám a földhöz táskáját, majd már meg is fordultak. Amint kiértek a látókörünkből, odamentünk megmentőinkhez.

-Sziasztok. Ti vagytok Kim Taehyung, Kim Seokjin és Kim Namjoon? -kérdezte egy alacsony, barna hajú srác. 

-Igen, önkívületi állapotba tudnék jutni, annyira örülök a találkozásnak. -felelte az idióta bátyám, majd én és Joon is köszöntöttük őket, s bemutatkoztunk nekik, és elmondtuk az alap dolgokat, mint például ezt a csávót. 

-Szóval azt mondjátok, hogy nem tudja hogyan néztek ki, a neveteket még annyira sem. Ehhez nem kell semmit színészkedni, olyan lesz, mintha tényleg mi lennénk, kivétel a neveket, amik ugye névre szólóak. -mondta Kyungsoo, akinek a nevét pár perccel ezelőtt tudtuk meg. Mellesleg elég kedves mindannyiuk, lehet ezek után még barátok is leszünk. De már el kéne hagyni a helyet, ugyanis bármelyik percben megérkezhet az úgynevezett testőrünk. 

-Itt a telefonszámom. -mondta két méteres Hyungom, miközben odanyújtott egy kis papír fecnit az előtte állónak. -Ha bármi van hívjatok, vagy üzenjetek, és... Jó repülést! -mondta, majd miután mind a hárman megköszöntük a kedvességüket, megöleltük egymást, és odaadtuk nekik a csomagjaikat, amik ugyebár nálunk voltak. 

Mikor kiértünk abból a kissé nyomasztó helyről, elkezdtünk őrjöngeni. Jin felkapott egy random  kislányt,  aki éppen a járdán sétált, majd elkezdett vele játszani, amit úgy tűnik mindketten nagyon élveztek, a szüleik arcára nem mertem ránézni. Namjoon megölelt egy bóját, ami aztán összetört, és elkezdett vele üvöltözni egy bácsi, hogy hogyan merte bántani csórit. Én meg, mint valami teve, ami ráng, nekiálltam minden felé vezetni a tekintetem, hogy merre van az autó, mivel teljesen elfelejtettem az irányt. 

-Hé, ott van. -kocogtatta meg vállamat Jin hyung. Amint megláttam a járműnek támaszkodni Jungkook-ot, egy ismeretlen érzés töltött fel. Elkezdtem futni, hasonlíthattam egy őrültre, de nem nagyon foglalkoztatott, ameddig ŐT láttam. Egyre közelebb értem hozzá, majd mikor már csak egy lépés választott el tőle, ráugrottam, de olyan erővel, hogy a hátára esett, de én még akkor sem engedtem el. Persze a teljesen romantikus pillanatot, mélyen tisztelt, és szeretett testvérem megtörte.