Vége

798 24 3
                                    

Sziasztok~~

Igazából csak azért lett vége ilyen hamar, mivel így visszagondolva rájöttem, hogy semmi lényege nem volt az egésznek, illetve nem nagyon függtek össze a részek. Azt mondanám rá, hogy ez a sztori olyan, mint az a bizonyos Norvég sorozat amit még egy évvel ezelőtt néztem. Egy óra alatt nem történik semmi, csak az utolsó öt percben, hogy meg akard tudni mi a végeredmény, ezért megnézed a következő hetit is, ami persze semmiben nem más, mint az előbbiek. :D

A másik észrevételem, pedig az volt, hogy egyre ritkábban jöttek a részek. Mivel az elején még nagyon tetszett amit írok, viszont mostmár ez egyáltalán nem így van... teljesen más irányba "fordult" a történet.

Viszont, nagyon köszönöm, hogy elolvastátok, és akkor most le is zárom ezt a sztorit. :)

Mivel szeretek írni, ezért még tervezek más könyveket, illetve már van egy másik, amit megírtam még valamikor májusban. Az teljesen más hangulatú, mint ez (illetve sokkal összetettebb), ezért nem tudom, hogy kirakjam e. Szóval, a véleményetekre vagyok kíváncsi, hogy szeretnétek e, ha kitenném, vagy egy hasonlót írjak inkább. :)

New Student | TaekookWhere stories live. Discover now