15.rész

1.1K 62 16
                                    

3 héttel később

Taehyung szemszöge

-Úgyse kapsz el, hülye gyerek! -rohant le a lépcsőn Jackson egy rózsaszín, Hello Kitty-s pólóval a kezében. Én éppen Jin-nek segítettem a főzésben, Namjoon és Bambam pedig a nappaliban nézett valami akció filmet. Azt hiszem Barbie és a három muskétás volt címe, de nem vagyok benne biztos. Mellesleg ez a három hét, itt a faházban nagyon jól el telt. Eleinte úgy volt, hogy nem fogunk ennyien itt lakni, de mindenkinek megtetszett a ház, és ezért kénytelenek voltunk őket is "befogadni", hiszen mégiscsak ezek az idióták csinálták meg normálisan a házat. Amúgy én, a bátyám, Nam, a Kunpimook gyerek, Mark, Jackson és Kook lakunk itt. Viszont elég sokan szoktak a "családi vacsoránkon" lenni. Még nem is mondtam, de elneveztük magunkat a csodaszép családnak, röviden CsCs. Amikor meg elmondtuk ezt az egyik eladónak a boltban, csak nézett minket, és kérdezgette a munkatársait, hogy mi az a "kszksz". Erre nem mondtunk inkább semmit, tovább válogattuk a krumplikat...

-Holnap megyünk Hongkongba. -futott Jackson után Jungkook... póló nélkül. Azt hiszem Daegu-ba is megyünk, elférne egy temetés szülővárosomban. Ennek az embernek akkora kockái vannak, hogy konkrétan külön árnyékot vetnek hasfalára. More. Ez kellett a végére.

-Jungkookie. Nem utazunk. De miért akarsz te oda menni? Azt mondtad itt teljesen jól megvagy. -nézett rá Bamie. Amúgy, utálja ha így szólítjuk, de ő is ad pár érdekes becenevet, emiatt pedig kénytelenek vagyunk szeretetünkkel elárasztani a kis gyermekded lelkét.

-Ha nem adja oda Jackie Chen a pólómat én visszakézből pofán verem, és mehet a föld alá! -ugrott rá az említettre Jungkook, majd elkezdte kirángatni a kezéből a nem túl férfias ruhadarabot. 

-Senki nem hal meg ebben a házban, ameddig én itt lakom. Nem fogok tanúskodni. -lépett ki a konyhából Jin hyung, majd letette az asztalra a Kimchi levest, majd újra eltűnt, hogy hozza a többi ételt is, amit majd ezek a jól nevelt édességek fel fognak zabálni két perc alatt.

-Segítsek valamiben? -kérdeztem meg bátyámat, aki éppen az ajtót próbálta kinyitni egy lábbal. Felnézett, majd csak annyit mondott, hogy nem kell, elintézi egyedül, inkább menjek, és szedjek össze mindenkit. 

Már vagy tíz perce bajlódom Jackson-nal aki nem akar lejönni a függöny tartójáról, illetve Yoongi-val, aki még mindig nem kelt fel, mivel estig sokáig volt el, és a mi házunk közelebb volt, Hoseok-énál ezért itt aludt. Mikor megelégeltem, hogy Szundi meg se mozdul, egy jól irányzott rúgással ágyékon rúgtam, mire feljajdul, majd rám emelte könnyekkel áztatott szemeit. 

-Ez azért csúnya volt. -biggyesztette le száját, majd lassan, komótosan kimászott az ágyból, és megindult a többiek felé. Viszont amit akkor láttunk... Teljesen megváltoztatta az életemet. Seokjin egy söprűvel toszogatta Jackson oldalát, miközben próbált nem leesni Joon hátáról. Eközben a galériából Bambam és Jungkook sakk bábukkal dobálták a függöny őrültet, gondolom azért, hogy le essen. Ezzel kapcsolatban egyetlen egy kérdésem lenne. Honnan szedtek ezek sakkbábukat? 

Jackson szemszög

-Huszárt a fülszőrödbe! -dobott meg hűn szeretett Bambam egy fehér pacival, ami eltalálta a tarkómat. 

-Ti meg mi az anyámat csináltok? -kiabált a strucc, aki ezek szerint végig nézte akciónkat. -Jackson gyere már le a függönyről! RJ van rajta! Ha letéped, megtéplek ribanc! 

-De na~ 

-Utoljára mondom, fiatal ember. Jöjj le az égből, vagy Mária pofon vág. -nézett rám szúrós szemekkel, az idősebb, mire én csak megráztam a fejem. -Hát, te akartad. -rázza meg ő is fejét. -Namjoonie! Földre kutyába! 

-Mi?! -nézett rá párja gumilabda méretű szemekkel, de tette amit a másik mondott. Jin megfogta a por náspángolót, majd ráállt a koala hátára, és elkezdte böködni a vesecsontomat. A többiek még mindig dobáltak, és azt üvöltözték, hogy megdoblak a paraszttal, te paraszt. Pár perc múlva, ami számomra egy órának tűnt, megjelent a mérges törpe, és mindenkit lehordott a francba, majd odatessékelt az asztal köré.

Jungkook szemszög

Miután megkajáltunk, mindenki ment a dolgára. Mark, Namjoon, Jin és Jackson társasoztak, Yoongi elbúcsúzott, majd ment a kis szerelméhez, Hobi-hoz, Tae pedig felment a szobánkba.Nem tudom mondtam-e már, de mi egy szobát kaptunk, mivel lehetséges, hogy azt mondtam kell nekem egy teljes szoba arra, ha edzeni szeretnék, és mivel még senki nem nézett be abba a szobába, amiben amúgy csak egy futópad, és két súlyzó van az egyik sarokba, a többi részben pedig, a nagy semmi foglal helyet. Simán elférne még vagy három ágy, egy gardrób, meg még pár szekrény a cuccaimnak, de nem rossz, hogy így Taehyung-al kell egy ágyban aludnom. 

1 héttel ezelőtt

A hetekben gondolkoztam, hogy mi lenne, ha elmondanám Taehyung-nak, hogy eléggé beleestem, de lehet ezzel az egésszel csak elrontanám a kapcsolatunkat. De mivel én nem vagyok olyan, hogy sokáig gondolkodnék ilyen fölösleges dolgokon, ezért arra jöttem rá, hogy inkább nem mondok semmit, csak egyszer úgy random lekapom, azt lesz ami lesz.

-Tae. -fordulok felé az ágyban, mivel már éjfél is elmúlt és holnap korán kell kelni, mert megyünk fodrászhoz hajnali tizenegykor. 

-Igen? -fordul felém, majd nem várok tovább, és megcsókolom. Levegő hiány miatt válunk el, majd mikor elhúzódom azt veszem észre, hogy J-hope hajával megegyező színben pompázik az arca.

-Na? -kérdeztem egyik szemöldököm felhúzva.

-Mit na? -kérdez furán bámulva engem. 

-Akkor most együtt vagyunk?

-Hát... Nem kérdezted meg normálisan.

-Akkor leszel a pasim? 

-Ja. -mondta, majd ezúttal ő csókolt meg. El sem hiszem, végre elmondhatom, hogy van egy pasim! Vissza kapja az a vén kur- a mamám. Nem volt az a tipikus nyálas szar, hogy "Kim Taehyung. Leszel a párom, és örömteli válaszoddal együtt teszel engem a legboldogabb férfiévá, hogy aztán befogadjuk, Béla nevű, félig kínai, félis Thai gyerekünket, akit majd a kisvárosi kétemeletes házunk fogunk boldogan nevelni?" Jobb ez a leszel a pasim? Ja. megoldás.

Jelen

Jin szemszög

-Baszki! -ordítottam fel az éjszaka közepén, miután anyám hívott. Nem dobtam el az előző telefonom, mivel nagyiék nem fognák föl, hogy más a számom, és aztán besértődnének, hogy milyen az olyan unoka, aki nem akar a nagyszüleivel kapcsolatot tartani, miközben bármikor kellhet neki a segítség. Tapasztalatból mondom. 

-Jinnie. El kéne mondani az öcsédnek, hogy a szüleitek csak őt akarják vinni. -simított végig arcomon Namjoon.

-De vágod, "megértik", hogy maradni akarunk, ezért nekem nem kell mennem, mivel kitudódott, hogy te vagy a párom, ezért már mindenki a cégnél erről beszél, de itt van csóri Taehyung, akinek életében nem volt olyan kapcsolata, amit ilyen szinten nagy dobra vertek volna, ezért őt elviszik Los Angeles-be, és házasodhat össze ilyen fiatalon, egy olyan emberhez, aki vagy húsz évvel idősebb nála, és van három Tae-vel egyidős gyereke, és egy nála négy évvel idősebb! Milyen már, hogy a gyereked idősebb nálad?! Plusz egy nőhöz kell hozzámennie az az ember, meg olyan forró, hogy belép a házba, azt egy egész sivatag lesz körülötte! -fejtettem ki véleményem az egész dologról, amit megtudtam a szüleink tervéből. Még sosem csináltak ilyen durva dolgot, de ahogy Taetae-t ismerem, nem is nagyon fognak, ugyanis ki fog valamit találni ez ellen. Lehetetlen, hogy ne csináljon semmit, és csak hagyja, hogy ezek az emberek elrontsák az életét.

New Student | TaekookWhere stories live. Discover now